Az 5 legkínosabb dolog a Mad Max rendezőjének új filmjében

George Miller a várva várt Mad Max: A harag útja-spinoff, a Furiosa előtt még megrendezett egy bizarr felnőttmesét, a Háromezer év vágyakozást, ami tele van – nem jó értelemben vett – WTF-pillanatokkal. Kiválasztottuk a legmegdöbbentőbbeket.

A direktor eddigi pályájából kiindulva nem volt éppen előzmény nélküli, hogy Miller a mesék világához fordult, hiszen az olyan disztópikus-posztapokaliptikus őrületek mellett, mint a Mad Max-filmek, az alkotó nem egy családi filmet is rendezett (Babe 2. – Kismalac a nagyvárosban, Táncoló talpak, Táncoló talpak 2.). S habár korábban nem állt távol tőle a dark fantasy világa sem (lásd Az eastwicki boszorkányokat), a Háromezer év vágyakozás

nem annyira fantasy, mint inkább mese, felnőtteknek.

A gond csak az, hogy a legjobban sikerült mesék még a felnőtteknek is a gyermeki énjét szólítják meg, Miller alkotása viszont felnőtt témákról szól, csak a mese eszköztárával,

ami kapásból elég zavarba ejtő. Ráadásképp a Háromezer év vágyakozás nem áll össze egységes világgá; még egy mesének is megvan a saját belső logikája, el akar jutni valahonnan valahová, a rendező munkájának viszont se füle, se farka, ahova pedig eljut, az lélektanilag és motivációk szempontjából teljességgel megalapozatlan.


A Háromezer év vágyakozásban egy dzsinn háromezer évre visszatekintő múltjából kapunk esetlegesen előcibált történeteket, amelyek önmagukban talán még érdekesek is lehetnének, de kurtán-furcsán lesz végük, és állandóan megszakítja őket a dzsinn és „lakhelyének” (itt nem lámpás, hanem üveg) legújabb megtalálója, egy Alithea nevű mesekutató mérsékelten izgalmas beszélgetése, amire egy hotelszobában kerül sor. Szóval a lényeg, hogy George Miller filmje – csodálatos képi világa ellenére – sehogy sem áll össze, és ha ez nem lenne elég, időről időre nagyon furcsa részletekkel sokkol. (Hellyel-közzel SPOILER!-esek leszünk!)


Idris Elba fülei

Miután a Tilda Swinton által játszott, egy isztambuli konferenciára érkező Alithea – akinek addigra már több látomása (?) is volt mesebeli lényekkel – a Nagy Bazárban megvásárol egy különleges üveget, és megpróbálja elektromos fogkeféjével megtisztítani, abból mindenféle fény- és hangjelenség kíséretében előbújik egy, az egész szobát betöltő dzsinn (Idris Elba). Habár már ez kisebbfajta sokként éri a nézőt, miután a filmnek ezt követően ő lesz az egyik főhőse, kénytelenek vagyunk hozzászokni (ráadásul egy varázslattal le is csökkenti magát Idris Elba méretűre).

Amihez viszont nem lehet hozzászokni, az a karakter füle.

Igen, értjük, a dzsinneknek minden bizonnyal hegyes, metszett végű fülük van. De ennek a dzsinnek még ezen felül cakkos is a széle, mintha ki lenne harapva belőle egy darab, és tele van furcsa karmolásokkal. A sztoriban semmilyen magyarázatot nem kapunk erre nézvést, tehát egyszerűen a dizájn lett ilyen undorító, és sajnos a filmben nagyon sokat mutatják. Olyankor elég nehéz bármi másra figyelni.

Forrás: Prorom

 

Sába királynőjének szőrös lábai

Mikor a dzsinn elkezdi mesélni Alitheának rabsága történetét, az első mesének Sába királynője az egyik főhőse, akivel a karakter közeli kapcsolatban állt (ő volt a bizalmasa? szeretője?). A királynő jellemzésekor a dzsinn mond egy fura dolgot: azt, hogy mivel a nő is dzsinnek leszármazottja, dús, fekete szőr nő a lábán. Mivel képileg erre akkor még nem kapunk semmilyen bizonyítékot, hiszen egy gyönyörű fekete nőt látunk, szőrös lábak nélkül, el is feledkezünk a félmondatról; később azonban a szőrzetet még egyszer emlegetik, és akkor már meg is mutatják, így a nézőnek nem kis meglepetésben lesz része. Miután Sába királynője beleszeret Salamon királyba, szolgálólányaival eltávolíttatja magáról az emlegetett szőrt – és hát élünk a gyanúperrel, hogy

Miller nem látott még szőrös női lábat, mert a karakter lábszárán és combja hátsó részén nem egyszerűen szőrzetet, hanem (hosszú) haj hosszúságú fekete sörényszerűséget láthatunk.

Erre nem igazán voltunk felkészülve!

Forrás: Prorom

 

Egy cobolyprémmel bevont szoba

A szőrnél maradva: a rendezőnek lehet valami fétise ezzel kapcsolatban, mert a dzsinn harmadik meséjében megint előkerül. Ezúttal azt láthatjuk, hogy a hősünket rejtő üveg évszázadokra egy szultán palotájának elhagyatott fürdőjében reked, egy monumentális járólap alá dugva, mert a gyermek trónörökösök, Murad és Ibrahim nem tudták megemelni a nagy követ. Évtizedekkel később a vérszomjas Murad elmegy háborúzni, a kövérre hízott Ibrahimot pedig anyja annyira meg akarja óvni mindentől, hogy

először ráad egy cobolyprém bekecset (egy török szultáni palotában elég meleg lehet, szóval már ez érthetetlen), majd bezárja egy cobolyprémmel bevont szobába, ami végképp abszurd.

Ennél még a Felhangolva című őrült komédia megfelelő jelenetében is több értelme van a szőrös falnak – vagy legalább vicces. És akkor az már csak hab a tortán, hogy a cobolyprémes szobát Ibrahim egy csomó elképesztően elhízott háremhölggyel és egy konkrét óriásnővel osztja meg, de ez a momentum legalább meg van magyarázva (az XL Sistershez hasonlóan a férfi is mélyen hisz abban, hogy nagy test – nagy élvezet).

Forrás: Prorom

 

Egy teljesen megalapozatlan szerelmi szál

Mikor véget érnek a dzsinn meséi, az addig vele szemben hűvös kíváncsisággal, esetenként pedig kifejezetten ellenségesen viselkedő Alithea a karakter szerelmét kéri a háromból az első kívánságának – ami

bármely korábbi bizarr apróságnál meredekebb fordulat,

hiszen a világon semmi sem utalt sem arra, hogy ebből a különös mesehalomból egy szerelmi történet lesz, sem arra, hogy ez a két ember minimálisan is vonzódna egymáshoz. Alithea és a dzsinn kapcsolata a későbbiekben is nélkülöz minden kémiát, leginkább csak hosszas beszélgetésekben csúcsosodik ki. Kivételt egyetlen bizarr, rövid időre felvillanó látomás képez, amelyben azt láthatjuk, hogy a két ember egymás előtt ül, és a hatalmas férfi combjával átfonja a törékeny nő testét – a kép inkább ijesztő, mint szexi, és tökéletesen kifejezi, mennyire nincs helye ebben a filmben ennek a szerelmi szálnak.

Forrás: Prorom

 

Találkozás Alithea rasszista szomszédaival

Amikor a dzsinn és Alithea együtt összeköltöznek a nő londoni lakásában, a közönség kap egy furcsa és a korábbiakhoz hűen teljesen felesleges közjátékot két ellenszenves szomszéddal, két tenyérbe mászó öreglánnyal, akik váratlanul elkezdik fentről, a fal másik oldaláról kukkolni a főhősnőt (ilyet meg ki csinál?), és mindenféle kellemetlen dolgot kiabálnak át neki. Valami egészen nyakatekert logikával levezetik, hogy mivel a nő más népek meséivel is foglalkozik, biztosan nagyon szereti az idegeneket. Ezután pedig az teszi fel az i-re a pontot, hogy Alithea átmegy a gonosz némberekhez egy tál édességgel, és bemutatja nekik a dzsinnt, az addig tiszta rosszindulattal viselkedő banyák pedig kezes bárányokká változnak – vagy legalábbis elbűvölten meresztik a szemüket a férfira. Nem derül ki, hogy erről van-e szó (ti. hogy a dzsinn szó szerint elbűvölte őket) vagy valamiféle coelhói lebutított szeretetüzenet lenne a lényeg;

de bármelyik is legyen, egyik kínosabb, mint a másik. Ebből a szempontból viszont abszolút illeszkedik a film szövetébe...

Forrás: Prorom