A direktor eddigi pályájából kiindulva nem volt éppen előzmény nélküli, hogy Miller a mesék világához fordult, hiszen az olyan disztópikus-posztapokaliptikus őrületek mellett, mint a Mad Max-filmek, az alkotó nem egy családi filmet is rendezett (Babe 2. – Kismalac a nagyvárosban, Táncoló talpak, Táncoló talpak 2.). S habár korábban nem állt távol tőle a dark fantasy világa sem (lásd Az eastwicki boszorkányokat), a Háromezer év vágyakozás

nem annyira fantasy, mint inkább mese, felnőtteknek.

ami kapásból elég zavarba ejtő. Ráadásképp a Háromezer év vágyakozás nem áll össze egységes világgá; még egy mesének is megvan a saját belső logikája, el akar jutni valahonnan valahová, a rendező munkájának viszont se füle, se farka, ahova pedig eljut, az lélektanilag és motivációk szempontjából teljességgel megalapozatlan.

A Háromezer év vágyakozásban egy dzsinn háromezer évre visszatekintő múltjából kapunk esetlegesen előcibált történeteket, amelyek önmagukban talán még érdekesek is lehetnének, de kurtán-furcsán lesz végük, és állandóan megszakítja őket a dzsinn és „lakhelyének” (itt nem lámpás, hanem üveg) legújabb megtalálója, egy Alithea nevű mesekutató mérsékelten izgalmas beszélgetése, amire egy hotelszobában kerül sor. Szóval a lényeg, hogy George Miller filmje – csodálatos képi világa ellenére – sehogy sem áll össze, és ha ez nem lenne elég, időről időre nagyon furcsa részletekkel sokkol. (Hellyel-közzel SPOILER!-esek leszünk!)

Idris Elba fülei

Miután a Tilda Swinton által játszott, egy isztambuli konferenciára érkező Alithea – akinek addigra már több látomása (?) is volt mesebeli lényekkel – a Nagy Bazárban megvásárol egy különleges üveget, és megpróbálja elektromos fogkeféjével megtisztítani, abból mindenféle fény- és hangjelenség kíséretében előbújik egy, az egész szobát betöltő dzsinn (Idris Elba). Habár már ez kisebbfajta sokként éri a nézőt, miután a filmnek ezt követően ő lesz az egyik főhőse, kénytelenek vagyunk hozzászokni (ráadásul egy varázslattal le is csökkenti magát Idris Elba méretűre).

Amihez viszont nem lehet hozzászokni, az a karakter füle.

Igen, értjük, a dzsinneknek minden bizonnyal hegyes, metszett végű fülük van. De ennek a dzsinnek még ezen felül cakkos is a széle, mintha ki lenne harapva belőle egy darab, és tele van furcsa karmolásokkal. A sztoriban semmilyen magyarázatot nem kapunk erre nézvést, tehát egyszerűen a dizájn lett ilyen undorító, és sajnos a filmben nagyon sokat mutatják. Olyankor elég nehéz bármi másra figyelni.

Sába királynőjének szőrös lábai

Mikor a dzsinn elkezdi mesélni Alitheának rabsága történetét, az első mesének Sába királynője az egyik főhőse, akivel a karakter közeli kapcsolatban állt (ő volt a bizalmasa? szeretője?). A királynő jellemzésekor a dzsinn mond egy fura dolgot: azt, hogy mivel a nő is dzsinnek leszármazottja, dús, fekete szőr nő a lábán. Mivel képileg erre akkor még nem kapunk semmilyen bizonyítékot, hiszen egy gyönyörű fekete nőt látunk, szőrös lábak nélkül, el is feledkezünk a félmondatról; később azonban a szőrzetet még egyszer emlegetik, és akkor már meg is mutatják, így a nézőnek nem kis meglepetésben lesz része. Miután Sába királynője beleszeret Salamon királyba, szolgálólányaival eltávolíttatja magáról az emlegetett szőrt – és hát élünk a gyanúperrel, hogy

Miller nem látott még szőrös női lábat, mert a karakter lábszárán és combja hátsó részén nem egyszerűen szőrzetet, hanem (hosszú) haj hosszúságú fekete sörényszerűséget láthatunk.

Erre nem igazán voltunk felkészülve!

Egy cobolyprémmel bevont szoba

A szőrnél maradva: a rendezőnek lehet valami fétise ezzel kapcsolatban, mert a dzsinn harmadik meséjében megint előkerül. Ezúttal azt láthatjuk, hogy a hősünket rejtő üveg évszázadokra egy szultán palotájának elhagyatott fürdőjében reked, egy monumentális járólap alá dugva, mert a gyermek trónörökösök, Murad és Ibrahim nem tudták megemelni a nagy követ. Évtizedekkel később a vérszomjas Murad elmegy háborúzni, a kövérre hízott Ibrahimot pedig anyja annyira meg akarja óvni mindentől, hogy

Ennél még a Felhangolva című őrült komédia megfelelő jelenetében is több értelme van a szőrös falnak – vagy legalább vicces. És akkor az már csak hab a tortán, hogy a cobolyprémes szobát Ibrahim egy csomó elképesztően elhízott háremhölggyel és egy konkrét óriásnővel osztja meg, de ez a momentum legalább meg van magyarázva (az XL Sistershez hasonlóan a férfi is mélyen hisz abban, hogy nagy test – nagy élvezet).

Egy teljesen megalapozatlan szerelmi szál

Mikor véget érnek a dzsinn meséi, az addig vele szemben hűvös kíváncsisággal, esetenként pedig kifejezetten ellenségesen viselkedő Alithea a karakter szerelmét kéri a háromból az első kívánságának – ami

bármely korábbi bizarr apróságnál meredekebb fordulat,

hiszen a világon semmi sem utalt sem arra, hogy ebből a különös mesehalomból egy szerelmi történet lesz, sem arra, hogy ez a két ember minimálisan is vonzódna egymáshoz. Alithea és a dzsinn kapcsolata a későbbiekben is nélkülöz minden kémiát, leginkább csak hosszas beszélgetésekben csúcsosodik ki. Kivételt egyetlen bizarr, rövid időre felvillanó látomás képez, amelyben azt láthatjuk, hogy a két ember egymás előtt ül, és a hatalmas férfi combjával átfonja a törékeny nő testét – a kép inkább ijesztő, mint szexi, és tökéletesen kifejezi, mennyire nincs helye ebben a filmben ennek a szerelmi szálnak.

Találkozás Alithea rasszista szomszédaival

Amikor a dzsinn és Alithea együtt összeköltöznek a nő londoni lakásában, a közönség kap egy furcsa és a korábbiakhoz hűen teljesen felesleges közjátékot két ellenszenves szomszéddal, két tenyérbe mászó öreglánnyal, akik váratlanul elkezdik fentről, a fal másik oldaláról kukkolni a főhősnőt (ilyet meg ki csinál?), és mindenféle kellemetlen dolgot kiabálnak át neki. Valami egészen nyakatekert logikával levezetik, hogy mivel a nő más népek meséivel is foglalkozik, biztosan nagyon szereti az idegeneket. Ezután pedig az teszi fel az i-re a pontot, hogy Alithea átmegy a gonosz némberekhez egy tál édességgel, és bemutatja nekik a dzsinnt, az addig tiszta rosszindulattal viselkedő banyák pedig kezes bárányokká változnak – vagy legalábbis elbűvölten meresztik a szemüket a férfira. Nem derül ki, hogy erről van-e szó (ti. hogy a dzsinn szó szerint elbűvölte őket) vagy valamiféle coelhói lebutított szeretetüzenet lenne a lényeg;

de bármelyik is legyen, egyik kínosabb, mint a másik. Ebből a szempontból viszont abszolút illeszkedik a film szövetébe...