Az Ádám almái alkotója megint nagyot dobott

Könnyen lehet, hogy a Mads Mikkelsen és Nikolaj Lie Kaas főszereplésével forgatott Az igazság bajnokai az Oscar-díjas dán Anders Thomas Jensen eddigi legjobb filmje.

Ha van rendező, aki szinte kérlelhetetlen következetességgel évek, sőt évtizedek óta mindig ugyanazt csinálja, mégsem válik soha egyhangúvá, akkor az Jensen, a fekete humor fekete öves skandináv nagymestere. A titok nyitja talán abban keresendő, hogy az alkotó forgatókönyvíróként kifejezetten termékeny és sokoldalú: más direktoroknak írt scriptjei közt találunk igényes melodrámákat, nem mellesleg a skandináv filmművészet legjobbjait (Hogy szeretsz?, Testvéred feleségét…, Esküvő után, Egy jobb világ), nemzetközi produkciókat western köntösbe bújtatott bosszúfilmtől (A megváltás) történelmi drámáig (A hercegnő), és hollywoodi Stephen King-adaptációt (A Setét Torony) egyaránt.

Jensen így rendezői életművében is úgy tudja képviselni a változatosságot, hogy miközben a kevés elemből álló (mindössze öt nagyjátékfilm húsz év alatt), de annál erősebb oeuvre darabjai egytől egyig besorolhatók a fekete komédia (al)műfajába, ezen belül az alkotó minden egyes műve más és más regiszteren szólal meg.

Míg a Gengszterek fogadója a brit kismestereket (Guy Ritchie és Martin McDonagh világát) idézte, a Zöld hentesek pedig a Delicatessen és a Nyakfelmetsző (ismertebb címén Sweeney Todd) című színpadi musical nyomvonalán haladó, velejéig vérbeli morbid sztori volt, addig az Ádám almái ősrégi kliséket kifordító, egyszerre cinikus és szívhez szóló tanmese.


Az alkotót legutóbbi munkája, a 2015-ös Férfiak és csirkék idején teljesen elkapta a gépszíj, és még a korábbiaknál is meghökkentőbb, egészen abszurd és bizarr, szinte már bántóan groteszk művet tett le az asztalra, amivel a közönség soraiból sokan nem tudtak mit kezdeni. A jó hír, hogy Anders Thomas Jensen azóta visszaszelídült, és új munkájával, Az igazság bajnokaival

még az eddigi csúcsteljesítményének tartott Ádám almáit is sikerült leköröznie.

A rendező ismét korábbi színészeit (Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas, Nicolas Bro) terelte össze – ám ezúttal hagyta a francba az olyan tabukat, mint a kannibalizmus, a holokauszttagadás vagy a zoofília.

Az igazság bajnokai rendezőelve a nagybetűs Véletlen, azaz a véletlenek egész sora, ami egymáshoz láncolja a béna karú statisztikus, az ideggyenge hacker és a kórosan elhízott komputerzseni lúzer csapatát egy gyászoló apával (nem mellesleg Afganisztánban szolgált katonával, vagyis egy igazi gyilkológéppel) és kamasz lányával. Mikor Otto, a frissen elbocsátott statisztikus azzal keresi fel Markust, a katonát, hogy felesége halála nem fatális véletlen, hanem egy motoros banda ördögi terve volt egy bűnügy koronatanújának a kiiktatására, ki lehet találni, merre kanyarodnak hamarosan a történések – főleg, ha hozzáadjuk a képlethez azt is, hogy

Markus a gyász mellett nagyon súlyos indulatkezelési problémákkal és poszttraumás stressz szindrómával küzd.

Forrás: Vertigo Média


És miközben a felszínen a színtiszta erőszak és „az erőszak erőszakot szül” elve tűnik a mozgatórugónak, addig van a filmnek egy másik rétege is: ahogy a kockák különítményének köszönhetően az anya halálával csonkává vált családból fokozatosan egy rendhagyó, mégis összetartó és működőképes család alakul – mint azt szinte az összes korábbi Jensen-műben is láthattuk. A direktor ezúttal is a valamilyen szempontból perifériára szorult kisembert avatja hőssé, sőt, a korábbiakhoz képest most nagybetűs Hőssé. És örömteli változás, hogy Az igazság bajnokai szokatlan figuráival sokkal könnyebb azonosulni, mint a Zöld hentesek, az Ádám almái, pláne a Férfiak és csirkék központi karaktereivel.

A viszonylag sok főszereplős film mindegyik figurája kap egy-egy saját jelenetet, amelyből kiderül a tragikus előtörténete, és ez nemcsak színészileg hatalmas lehetőség a helyi érdekű és világsztároknak, de arra is különösen alkalmas, hogy közel kerüljünk hozzájuk és megértsük viselkedésük motivációit. Az igazság bajnokai ennek köszönhetően gyakran igazi lélektani mélyfúrás, de Jensen persze ennek is ad egy csavart, hiszen a pszichológia, amilyen formában az alkotásban megjelenik, egyszerre poénforrás (méghozzá egy klasszikus szerepcserés vígjátéké) és annak az eszköze, hogy a fent már említett módon megismerjük a karaktereket.

Talán felesleges is hangsúlyozni, Jensen milyen mesterien keveri továbbra is a különféle esztétikai minőségeket:

így válik kacagtatóvá minden egyes gyilkosság, zavaróan viccessé egy bevándorló szexuális kizsákmányolása és halálos bűnné egy udvarias, kedves gesztus.

Az alkotó még a karácsonyi giccset is képes kifordítani, és végeredményben még az erőszakot és az erőszak ábrázolását is jóra használja. Ennek a kettősségnek, duplafedelűségnek egyszerű, de beszédes szimbóluma maga a cím is, amely egyszerre utal az említett motoros bandára és az ellenpólusukat és tökéletes megfelelőiket egyaránt jelentő, önbíráskodó főhősökre.

Nagyon jót tesz a filmnek az is, hogy a felkavaró, ambivalens motívumok mellett vannak benne olyan hagyományosan működő, szokványos poénok is, mint például amikor abból csinálnak viccet, hogy az egyik szereplő hasonlít Brian Mayre, vagy amikor egy kamaszlánynak a szemébe vágják hogy „Mathilde, te duci vagy! Egy kis töltött galamb” (hogy a végén persze ebből is valami pozitív dolog süljön ki). És az is megnyugodhat, akit – habár egy játékfilmnek nem kötelessége a morális iránymutatás, mégis – zavar, hogy önbíráskodó főhősöknek drukkol, mert az alkotói zseninek köszönhetően végül ez is helyre kerül.

Az igazság bajnokai így morbid mulatságból a végére olyan mélyen emberi és megindító melodrámává válik, aminek öröm nézni minden egyes percét.

 

Elindult a Port.hu új videósorozata, a SZESSÖN. Nézzétek meg az első részt, amelyben Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok mutatja meg, milyen remekül bánik a dobverőkkel. Kövessetek minket a Youtube-on is!