Az Amerikai história X után jön az Afrikai história Y, Djimon Hounsou főszereplésével

Ugyanaz a Tony Kaye rendezi, aki az 1998-as kultfilmet. Régóta barátok Hounsouval, most végre lesz közös projektjük is.

Tony Kaye a 2011-es A mintatanár óta nem rendezett filmet, ám most közel 10 év kihagyással ismét kamera mögé áll, hogy elkészíthesse az 1998-as Amerikai história X afrikai változatát African History Y (azaz: Afrikai história Y) címmel. Az operatőrként és reklámfilmesként is tevékenykedő Kaye az új filmje főszerepét a benini születésű, de már Hollywoodban befutott sztárnak, Djimon Hounsounak szánja, akivel több mint 20 éve jó barátságot ápol – épp az Amerikai história X megszületése után ismerkedtek össze. A rendező így mesélt erről, no meg a közös filmtervről a Deadline-nak:

Djimon és én azután találkoztunk, hogy leforgattam az Amerikai história X-et. Katartikus találkozó volt, és azonnal tudtam, hogy ő egy olyan színész, akivel együtt kell dolgoznom. Persze ehhez az alapanyagnak is megfelelőnek kellett lennie, de hála Istennek, most van egy olyan projektünk, amin együtt dolgozhatunk. A fejemben lévő színes kamerák készen állnak Afrikába utazni!
Tony Kaye a díjaival pózol a franciaországi Deauville-ben 2011-ben megrendezett  37. Nemzetközi Amerikai Filmes Fesztiválon (fotó: Francois Durand/Getty)

 

Djimon Hounsou így kommentálta a közös filmtervet a sajtónak:

Az Afrikai história Y nem is jöhetett volna jobbkor. Épp azt kutattam, milyen rendkívüli afrikai történetet mutathatnék be a nagyvilágnak. Izgatott vagyok, hogy Tonyval dolgozhatok együtt, és úgy érzem, némiképp sorsszerű is volt, hogy bezáruljon a kör, vagyis hogy ő és én együtt dolgozzunk.
Djimon Honsou a Vérás gyémánt című Leonardo DiCaprio-filmben (forrás: Port.hu)

 

Az Afrikai história Y forgatókönyvén Tony Kaye mellett két másik író is dolgozik, név szerint Charles Chanchori és Jason Corder. A film producerei DeForrest Taylor, Marc Le Chat, Raymond J. Markovich és maga Tony Kaye lesznek. (via IndieWire)