Mel Gibson készülő filmje új Jézust keres!
Mint arról a PORT is hírt adott, készül Mel Gibson 2004-es filmjének, A passiónak a folytatása, ám most mintha elakadni látszik a projekt. A The Resurrection of the Christ (’Krisztus feltámadása’) című film forgatását ebben a hónapban kellett volna elkezdeni Rómában, ám egy belső forrás szerint a projekt még mindig áll, mivel épp új színészt keresnek Jim Caviezel helyére, aki az első részben játszotta Jézus Krisztust.
Forrás: Newmarket Films
Caviezel ugyan már elkezdett készülni a szerepre: böjtölt, rózsafüzérrel imádkozott, és azt tervezte, hogy a forgatás minden napján áldozni fog, ám most úgy tűnik, mégsem ő fogja eljátszani a feltámadt Megváltót. Bár
Gibson pár hónapja még nem aggódott amiatt, hogy egy 57 éves színész fogja eljátszani a 33 éves Jézust, most mégis gondot okoz a kor, hiszen a történet A passió vége után veszi fel a fonalat, ám annak bemutatása óta eltelt 21 év.
Gibson maga is halogatta a folytatást, 2023 óta folyamatosan szó van arról, hogy elkezdik forgatni. A stúdió eredeti terve az volt, hogy két részletben mutatják be a filmet,
- az első részt 2027. március 26-án, nagypénteken;
- a másodikat pedig pont negyven nappal később, 2027. május 6-án, áldozócsütörtökökön, a mennybemenetel napján.
Ám lehet, hogy most ebből az ütemezésből sem lesz semmi, mivel addig nem tudják elkezdeni a forgatást, amíg nincs meg az új színész Jézus szerepére.
Ez is érdekelhet
7 remek film Jézus Krisztusról, amely nemcsak a vallásos nézőknek lesz nagy élmény
A kétezer évvel ezelőtti jeruzsálemi események máig népszerű témának számítanak a filmesek körében. Íme a legkirályabb, legelgondolkodtatóbb filmek az első húsvétról, amelyeket hitbéli meggyőződéstől függetlenül élvezhetünk.
Lássuk!
(via WorldofFreel)







