Az Élet lenyúlta Seth Rogen ötletét

Seth Rogen a jövőbe látott: egy gajra ment zenei fesztiválról forgatja új filmjét, és tessék, az élet szállította a részleteket.

Hétvégén a világsajtó jelentős része foglalkozott azzal az - elvileg luxus zenei fesztiválnak beharangozott – programmal, amely csúfos véget ért. Többen úgy hivatkoztak a Bahama-szigeteken rendezett Fyre fesztiválra, mintha a részt vevők a Legyek ura helyszínén lettek volna, és a luxuskivitel inkább egy túlélő túra díszleteivé soványodott volna. A VIP beugró egyébként négyezer és tizenkétezer dollár között mozgott, vagyis egymillió kétszázezer és három és fél millió forint közötti összeget kellett kicsengetniük a résztvevőknek. Az összeg tartalmazta az utazási költségeket, a szállást és az étkezést is, de azért így sem olcsó a fesztivál. Számos híresség, szupermodell is megjelent az eseményen, és többek között a Blink 182 is fellépett volna, azonban ők lemondták a szereplést, mert a fesztivál szervezője, a Ja Rule nevű rapper cége, a Fyre Media nem fizette ki a fellépőket. 

Seth Rogen és a The Lonely Island nevű formáció (Andy Samberg, Akiva Schaffer és Jorma Taccone) most azzal csap hírverést legújabb projektjüknek, amely egy szintén káoszba torkolló zenei fesztiválról szól majd, hogy a Fyre Festival ellopta az ötletüket, mi több, meg is valósította azt. A producerként is tevékenykedő színésznek lesz honnan inspirálódnia, ugyanis készülő filmje pont azt a forgatókönyvet követi, amit pár napja már megírt az élet.

A The Lonely Island legutolsó mozifilmje is zenei témájú volt: 2016-ban mutatták be a Popstar: Never Stop Never Stopping (Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)) című filmjüket.

via Independent