45 éve mutatták be Sam Peckinpah rendhagyó háborús filmjét, a Vaskeresztet, ami nem azért volt rendhagyó, mert pornófilmes pénzből készült, hanem azért, mert itt német katonák voltak a jófiúk. Persze nem mindegyik.
Az 1993-as Sztálingrád-ig nem nagyon fordult elő, hogy egy II. világháborús film hősei a szövetségesek ellen harcoló német katonák legyenek, ezért is volt a maga nemében egyedülálló darab a Vaskereszt (1977), amelynek főszerepeit német egyenruhába öltözött amerikai és angol színészek játszották, és amelynek rendezője is amerikai volt.
A Vaskereszt bizonyos mértékben mégis német film, hiszen német pénzből készült, amit egy nyugat-német pornóproducer, bizonyos Wolf C. Hartwig szedett össze, alapanyagként pedig Willi Heinrich 1956-os, Das Geduldige Fleisch című regény szolgált, ami ugyan fikció, de a történet alapjául egy valós katona, bizonyos of Johann Schwerdfeger kalandjai szolgáltak. Schwerdfeger egyebek között részt vett a Kaukázus meghódításáért indított hadjáratban, majd a Kubáni-hídfőért folytatott, végül vereséggel záruló harcokban. Ez utóbbi helyszínen, 1943-ban játszódik történetünk, amelynek hőse az első vonalban szolgálatot teljesítő, feladatát remekül végző, ám a háborút és még inkább a nácikat gyűlölő veterán Steiner őrmester (James Coburn), aki harcedzett szakaszával a legveszélyesebb feladatokat is vállalja, és a leghajmeresztőbb helyzetekből is kivágja magát. Szüksége is van minden tapasztalatára és szerencséjére, mert új felettest kap: az előléptetésért taposó porosz Kranksi százados (Maximilian Schell) bármire képes, hogy megszerezze a hőn áhított, dicsőséget hozó Vaskereszt kitüntetést – és ezért bárkit hajlandó feláldozni.
A filmet az a hollywoodi veterán Sam Peckinpah (Vad banda, Szalmakutyák, A szökés) rendezte, aki leginkább erősen stilizált harcjeleneteiről volt ismert, amelyben fröcsögött a vér és repültek szerteszét a végtagok, vagyis ideális választás volt. Azt leszámítva, hogy a fénykorán már túllévő, egyébként tényleg zseniális
Peckinpah súlyos alkoholista volt, és emiatt napokra kidőlt a jugoszláviai forgatáson, különösen azután, hogy felfedezte a helyi slivovicát.
Hogy miért Jugoszláviában forgatták a filmet? Mert itt még ép állapotban voltak fellelhetők az eredeti német és szovjet fegyverek, nyitott volt a sok pénzt hozó nyugati forgatócsoportok előtt, és olcsónak is számított. És tény, hogy a Vaskereszten sokat dob, hogy tényleg eredeti fegyvereket látunk, még a T-34-esek sem megbuherált, felpimpelt korabeli harcjárművek, és a készítők megnyerték a lottó ötöst James Coburnnel. Ő ugyan legalább 25 évvel idősebb volt ekkor, mint a német katona, akiről mintázták, de katonaviselt volt, és teljesen hihetően hozta a kőkemény, már-már cinikus altisztet, aki számára csak az emberei fontosak, és aki remek harcos, de sosem könyörtelen – lásd az orosz aknavető állásban talált kisfiút vagy a foglyul ejtett katonalányokat.
Bár Peckinpah klasszikus harcjelenetei is sokat számítottak, elsősorban Coburn miatt lett igazi siker a film, aki tényleg erre a szerepre született - még akkor is, ha úgy 25 évvel idősebb volt, mint aki alapján a film készült. Amerikában azonban nem voltak vevők arra, hogy német katonáknak szurkoljanak – bár a katonák legfőbb ellenségei nem az oroszok, hanem saját tisztjeik -, Európában viszont szerették, feltehetőleg azért, mert itt már nem annyira az egyenruha színe számított. Olyan sikeres volt a film, hogy 1979-ben Breakthrough címmel kapott egy folytatást, amiben Steinert a Coburnnél is idősebb Richard Burton alakította, de ez már nem ütötte meg azt a mércét, mint az első film. Amit mellesleg majdnem be sem fejeztek:
ígéretével ellentétben a pornófilmes producer ugyanis végül nem szedte össze az ÖSSZES pénzt, így a film furcsára sikerült végét azért improvizálták, hogy mindenki végre hazamehessen.
És amikor azt is leforgatták, mindenki szépen elballagott a legközelebbi vasútállomásra, és vettek maguknak a saját pénzükből egy vonatjegyet…
