Az oroszlánkirály-remake: Beyoncé hiánya után a rajongók most Zordon miatt nyavalyognak

A rövidebb kedvcsinálók után végre megérkezett az első igazi előzetes a filmhez. Nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Korábban kisebb fajta botrányt kavart a Twitteren, hogy az új Oroszlánkirályt Beyoncéval reklámozzák, de eddig semmi bizonyítékát nem lehetett látni, hogy valóban benne lenne a filmben, hiszen az első teaserekből rendre kimaradt. Az új, első hivatalos előzetesben Beyoncé figurája, Nala is felbukkan (igaz, még kölyökkorában, szóval az énekesnő hangját továbbra sem halljuk, mert ő a felnőtt Nalának kölcsönzi a hangját), a twitterezők így más puffognivalót kerestek maguknak.

Az előzetesben Simbán, Pumbán és Timonon kívül fontos szerep jut Zordonnak (angolul Scar), a negatív figurának is, és a rajongók egy cseppet sem elégedettek vele. Sokan azt fájlalják, hogy nem hasonlít eléggé az eredeti, rajzolt karakterre (főleg a fekete sörény hiányát nem tudják mire vélni), másoknak a szinkronhangja nem tetszik.

Zordont Chiwetel Ejiofor szinkronizálta, de egyesek úgy gondolják, hiába jó színész, nem elég félelmetes a hangja a gonosz oroszlánhoz – helyette inkább Jeremy Ironst (aki a rajzfilmeredetiben kölcsönözte Zordon hangját) vagy Mads Mikkelsent kellett volna választaniuk az alkotóknak. Az elégedetlenkedők tweetjeit ebben a válogatásban olvasgathatjuk.

A magyar mozikban július 18-án bemutatandó filmben Beyoncén és Ejioforon kívül olyan sztárok szinkronizálnak, mint Seth Rogen (Pumba), Donald Glover (Simba), James Earl Jones (Mufasa), Alfre Woodard (Sarabi) és Eric André (Azizi). A rendező az élőszereplős A dzsungel könyvét is jegyző Jon Favreau.


(via NME)