Azért vadásznak, hogy becsajozhassanak - érdekességek a Ragadozóról

A Predator negyedik részének bemutatójának kapcsán összeszedtünk néhány érdekességet a filmekről, és úgy általában a Ragadozókról. No és arról is, hogy a fenébe keveredtek össze az Alien sorozat szörnyetegeivel.

Jean-Claude Van Damme volt az eredeti Ragadozó

Az ifjú Van Damme akkoriban érkezett Hollywoodba, így minden lehetőséget megragadott, hogy megcsillogtathassa harcművészeti tudását, és ezzel közelebb kerüljön a sztárrá váláshoz. Ehhez egy Arnold Schwarzenegger-filmnél tökéletesebbet nem is találhatott volna. Örömmel vállalta hát el az űrbéli szörnyeteg szerepét, arra viszont nem számított, hogy a film jó részében a lényt nem is lehet látni.  Később az is kiderült, hogy nem verekedhet Arnie-val, ezen pedig egyenesen kiakadt. Hogy kirúgták, vagy magától ment el, nem tudni, annyi bizonyos, hogy Schwarzenegger úgy emlékszik vissza, hogy folyamatosan panaszkodott.

Van Damme ugyanis a jelmezét is utálta. Semmit sem látott benne, nehezen kapott levegőt, amellett kábelekkel mozgatták egyes tagjait, ami csak nehezítette a mozgást. Amikor a forgatókönyvben az állt, hogy a Predator leugrik a magasból, Van Damme élből visszautasította: "Ez lehetetlen. Tisztában vagyok a korlátaimmal, és ki fogom törni a lábamat." A jelenetet aztán csak megcsinálták egy kaszkadőrrel, akinek tényleg eltört a lába.

 

Gonosz óriásbogár a világűrből

Van Damme Ragadozója még egészen máshogy nézett ki, kifejezetten röhejesen. A hurkás mellkasú űrbogár olyan, mintha csak a későbbi, a magyar forgalmazó által sunyin Ragadozó 3-nak nevezett, Mark Dacascos főszereplésével készült ZS-filmből lépett volna elő.

Szerencsére John McTiernan rendező a forgatás felénél beismerte, hogy a szörnyeteg nem valami félelmetes, ezért leállíttatta a munkálatokat, hogy újratervezzék a teremtményt. A kényszerpihenő alatt az addig meglévő anyagból összevágott egy órányit, és levetítette a producereknek, akik el voltak tőle ragadtatva, így hozzátettek még egy összeget a költségekhez. Ez a plusz pénz a film utolsó harmadára ment el, amit sokkal látványosabban oldhattak meg, mint ahogy korábban tervezték.

Schwarzenegger már a Terminatorban együtt dolgozott Stan Winstonnal, a legendás trükkmesterrel, és megkérte, tervezze meg az új Predatort. Rendkívül rövid idő alatt kellett előrukkolni a lény terveivel, de nem akarta cserbenhagyni barátját, így beleegyezett. A fő inspiráció egy Joel Silver producer irodája falán lógó kép volt, ami egy rasztafári harcost ábrázolt, a sajátos száj ötlete pedig James Camerontól származott. Egy közös repülőútjuk során Winston épp vázlatokat rajzolt, amikor Cameron azt mondta neki, hogy már régóta szeretne egy olyan szörnyet, aminek csáprágói vannak. 

A Ragadozó jelmezébe végül Kevin Peter Hall bújt, aki korábban Harry-t alakította az Óriásláb esete Hendersonékkal című filmben.

 

Holttest a szemétben

Az 1990-ben készült folytatás, a jövőben, 1997-ben játszódik, amikor Los Angeles a Robotzsaru Detroitját idéző háborús övezetté változik. A filmet a város egy borzalmasan lepukkant környékén forgatták, ahol a szomszédság nem nagyon örült a stáb jelenlétének, és nemtetszésüket sajátosan fejezték ki: vizelettel teli palackokkal és szaros papírzacskókkal hajigálták meg őket az ablakokból. És ha ez nem lett volna elég, a forgatás során még egy hullát is találtak egy szeméthalom alá rejtve.

John McTiernan a Predator után egy évvel, a Drágán add az életed óriási sikerével keresett rendezővé vált, és ennek megfelelően a fizetése is jócskán megugrott. A producerek azonban nem akarták megnövelni a folytatás költségvetését, és McTiernan sem akart kevesebb pénzért dolgozni, helyette elvállalta inkább a Vadászat a Vörös Októberre forgatását. A Rémálom az Elm utcában ötödik részét rendező Stephen Hopkins olcsóbb volt, és sikerült megfelelnie az eszement követelményeknek: mindössze négy hete volt a forgatásra és további négy az utómunkára. Rohamtempóban kellett hát dolgozni: míg az egyik helyszínen rögzítették a jelenetet, a másikon már öltöztek a színészek, hogy Hopkins oda átnyargalva már kezdhesse is a felvételt. Érdekesség továbbá, hogy a producerek eleinte Steven Seagalt szerették volna Harrigan szerepére, de Hopkins szerencsére meggyőzte őket, hogy nem lenne jó választás.

Az egyik forgatási szünetben lejtették el a vérszomjas Ragadozók ezt a laza kis táncot, amit az egyik teremtményt alakító Lionel Douglass táncos koreografált. Douglass egyébként nagy haverja lehet Danny Glovernek, mert aprócska szerepekben a színész több filmjében is felbukkant.

 

Alien vs. Predator

Azaz a két franchise rákfenéje, legalábbis már ami a filmeket illeti, bár az első egészen jó kis trash szórakozást nyújtott. Meglepő, de a két lény első találkozása nem a Ragadozó második részének végén, a kiállított trófeák közt felbukkanó xenomorf koponyától eredeztethető (bár kérdés, hogy az alieneknek egyáltalán van-e csontos koponyájuk), ugyanis a Dark Horse képregénykiadó már a film bemutatója előtt mintegy fél évvel egymásnak eresztette a szörnyetegeket az első Aliens vs. Predator minisorozatban. A filmes univerzumban a crossoverek kánonon kívüliek, bár amekkora kavarás van az Alien franchise-ban (kiváltkép Ridley Scott két előzményfilmjének hülyeségei miatt), már nehéz követni, hogy mit tekinthetünk alapvetésnek és mit nem.

A képregényekben a Ragadozók azonban nem csupán a randa fekete óriásbogarakkal futottak össze, összecsaptak többek között Batman-nel, Tarzannal, Dredd bíróval, a Terminatorral és Superman-nel.

 

A yautják

A filmekből tulajdonképpen szinte semmit sem tudtunk meg a Ragadozókról, de az évtizedek alatt a regények és képregények részletesen bemutatták a fajukat, a yautjákat. Megismerhettük a társadalmukat, hagyományaikat, étkezési és párosodási szokásaikat, még a vallásukat is. A yautják matriarchális társadalomban élnek, a nőstények jóval magasabb a legtermetesebb hímnél is, és míg az asszonyok működtetik a társadalmat, a férfiak csak vadászgatnak. És hogy miért? Nos, hogy becsajozhassanak.