Richard Donner rendező kétféle befejezést forgatott a filmhez, de a tesztvetítés közönségének reakciója miatt kedvenc nyomozónk végül mégis életben maradt.
A fuszeklik fejedelme nemcsak a korábbi Robin Hood-feldolgozásokat nevette ki, de az összes többi kosztümös kalandfilmet is, a Nagy durranás 2. pedig a Rambo és a Kommandó fergeteges paródiája volt.
A Prédával feltámadt a Predator-franchise. Ezen felbuzdulva le is daráltuk egymás után az összes részt.
A buddy cop filmek öregapjának eredetileg nem is Mel Gibson és Danny Glover lett volna a két kedélyesen lövöldöző főszereplője, és a hangulata is sokkal-sokkal sötétebb lett volna.
Persze a 90-es évek telis-teli volt remek akciófilmekkel, és az azóta elfelejtett Renny Harlin munkája nem újította meg a műfajt, de ma is vígan újranézhető darab, egyvalaki miatt.
A közhiedelemmel ellentétben a karácsonyi filmek skálája nem csak Az élet csodaszép, a Reszkessetek, betörők! és az Igazából szerelem háromszögében mozog. Íme a bizonyíték!
Nem azt mondom, hogy Az utolsó cserkész (1991) Bruno legjobb filmje, de az biztos, hogy azon szerepeinek egyike, ahol a színész igazán formában volt, és ahol minden mondata ült.
A Rendes fickókban újra megmutatta a Halálos fegyver és a Durr, durr és csók forgatókönyvírója, hogy miért szeretjük. A vasárnap esti ismétlés örömére összeszedtünk néhány érdekességet a filmről.
A hétvégén öt, egymástól igencsak különböző, illetve más-más időszakban készült filmjén modellezhetjük le Bruce Willis illusztris karrierjét.
Az csak természetes, hogy a főszereplő izomkolosszusok méregették egymást, de miért távozott van Damme, miért ivott Arnold, miért kellett Landham mellé testőr, és hogy jön ide a Reszkessetek betörők?
A Predator negyedik részének bemutatójának kapcsán összeszedtünk néhány érdekességet a filmekről, és úgy általában a Ragadozókról. No és arról is, hogy a fenébe keveredtek össze az Alien sorozat szörnyetegeivel.