Bajuszológia, avagy általános filmes szőrkörkép

Korszakalkotó arcszőrök és viselőik. Szubjektív válogatás a legmaradandóbb filmes bajuszokról.

A november 9-én debütáló Gyilkosság az Orient expresszen marketing kampányának rögtön az első lépései, vagyis már a karakterfotók hatalmas port kavartak. Parázs vita alakult ki ugyanis a főszereplő – és egyben rendező – Kenneth Branagh arcszőrzete miatt.

Agatha Christie Poirot-figurájának ugyanis kulcskérdése a bajusza, a maszkmesteri munkát és a regényeket illetően egyaránt. A piperkőc belga – nem francia! - nagy gondot fordít eme büszkeségére. Sőt, egyszer még fogad is rá egy – részben a bajusza ápolatlansága miatt – különösen bosszantó kollégájával: amelyiküknek nem sikerül megoldania a rejtélyt, az leborotválja a bajuszát. A filmtörténetben számos kísérlet történt A Bajusz lényegének megragadására: Peter Ustinov, Alfred Molina és japán animátorok is próbálkoztak, azonban az ortodox Poirot-rajongók David Suchet-re esküsznek. (Furcsa belegondolni, hogy első Christie-adaptációjában a színész még Japp felügyelőt játszotta Ustinov mellett.) Maga Christie egyébként az 1974-es Orient expressz feldolgozással és Albert Finney Poirot-alakításával volt a legelégedettebb. (Már azok közül, amiket látott.)

Forrás: port.hu

 

Bár a detektív bajszának hitelességét itt is kifogásolta. A legújabb adaptációban az agilis belga bajszát mintha Van Gogh tervezte volna: dinamikus áramlatokban igyekszik a színész orra alól a füle irányába, de tetten érhető benne egyfajta Ferenc József-i ihletettség.

Az alábbi listán olyan híres tévés és filmes férfiakat gyűjtöttünk össze – a teljesség igénye nélkül – akiknek megjelenéséhez szervesen hozzátartozott a bajusz, s nem csupán egy szerep kedvéért hagyták megnőni a borostájukat.

Az első ikonikus bajusz rögtön a filmtörténelem kezdetéről származik. Charlie Chaplin már második filmes felbukkanásához használta 1914-ben, amikor megalkotta a Csavargó karakterét. „Azt akartam, hogy minden ellentétben legyen egymással: trottyos nadrág, szűk kabát, kis kalap és hatalmas cipő. Hozzátettem egy apró bajuszt is, ami – úgy gondoltam – kissé korosabbá teszi a figurát, anélkül, hogy elrejtené az arckifejezésemet.”

Forrás: Műcsarnok

 

Chaplin apró fogkefe bajsza hamarosan történelmi bukét kapott, amint Hitler jellegzetes arcszőrzetévé vált. A hasonlatosságra a színész/rendező a Diktátor című filmben rájátszott. Egyes elképzelések szerint Hitler Chaplintől merítette a stílustippet a bajszához. Sokkal valószínűbb, hogy a rövidre szabott szőrzetnek gyakorlati okai voltak. Az I. világháborúban használt gázmaszkok viselése nem tette lehetővé a korábban divatos Ferenc József-i bozontot, így Hitler – sok más katonatársához hasonlóan – praktikusabbra borotválta. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a diktátor háború előtti fotóin még egész más fazonú a bajsza. Hatalomra jutása és a II. világháború környékén pedig az ellenállás gesztusává vált ettől az akkor elterjedt fazontól másképpen borotválkozni.

A klasszikus ceruzabajusz atyja Errol Flynn a 30-as, 40-es évek szívtiprója, akit a mai nézők inkább popkulturális utalások formájában ismerhetnek. Az ő Robin Hoodjáról mintázta Walt Disney a zöld harisnyás igazságosztó saját, rókás feldolgozását.

Forrás: United Archives/Getty Images

 

Clark Gable-nek még ma is szép számmal akadnak rajongói. Az Ez történt egy éjszaka mindenre elszánt riporterének és az Elfújta a szél Rhett Butlerének elegánsra trimmelt, vonalnyi bajuszát férfiak milliói utánozták. A szőr azonban a szerepeket követve hol eltűnt, hol felbukkant a vásznon, illetve Gable arcán. Például amikor belépett a seregbe, akkor propaganda célból fotográfusok gyűrűjében borotválták le. (A hajvágását már nem engedte fotózni, mert attól félt, hogy kiemeli a nagy, elálló füleit, és úgy fog mutatni, mint Dumbó.) Okozott gondot a hiánya és a megléte is: a színész első színes filmjénél, az Elfújta a szélnél a technikusoknak például azzal kellett megbirkózni, hogy Gable sötét haja és bajusza pirosan csillogott, ha túl világos fénnyel világították meg. Egy másik forgatáson szerepe szerint volt bajsza, a valóságban azonban nem. A sminkesek ragasztott pótlással és rajzolt szőrrel próbálkoztak, azonban vicces kedvű kolléganője – és az időtájt szeretője is - azzal szórakozott, hogy a közös jeleneteikben ezeket az álbajuszokat tönkre tette és ezzel leleplezte. Végül Gable kénytelen volt megnöveszteni a bajszát, és azzal leforgatni a jeleneteket.

Forrás: Sunset Boulevard/Getty Images

 

A nyolcvanas években ismét visszatért a bajusz virágkora. A korábbi visszafogott vonalakat egy bozontosabb dizájn váltotta. A nyolcvanas évek tévénézőinek a bajusz egyértelműen egyet jelent Magnummal. (Bár Burt Raynolds is versenyben volt ebben fazonban, végül mégis Robin Masters biztonsági szakértője bizonyult maradandóbbnak.) Bajsza és a hawaii-i mintás ingei az évtized ikonikus darabjaivá váltak. A színész a példa rá, hogy ezt a verziót is viselhetik úriemberek. A Magnum sorozat írói eredetileg egy James Bondszerű karaktert képzeltek el, akit Selleck tanácsára vettek lazábbra és humorosabbra. Tom Selleck bajuszának egyébként külön Facebook-oldala is van.

Forrás: CBS via Getty Images

 

A nyolcvanas évek másik sztárja Eddie Murphy az utóbbi időben kissé eltűnt a látókörünkből, a nyolcvanas-kilencvenes években azonban nagyon is jelen volt. Csupán a magyar fordítók szemérmességének köszönhetően nincs a mai harmincas korosztálynak egészen kivételes gyűjteménye amerikai szlengből. Az Amerikába jöttem és a Beverly Hills-i zsaru sztárja olyan természetességgel viseli satírozott hatású bajszát, hogy elsőre nem is emlékeztünk, hogy van neki.

 

Mielőtt túlságosan elandalodunk a vizsgált szőr szexepilje felett, hadd említsük meg John Cleese-t, vagyis a Waczak szálló főszereplőjét/tulajdonosát, a Monty Python oszlopos tagját, aki – megítélésünk szerint - nem mondható kifejezetten szívtipró alkatnak. Bár lehet, hogy magában a bajusz tényében lehet valami vonzó, a híresen nehéz természetű, 78 éves angol ugyanis 2012-ben vette el negyedik nejét.

John Cleese a Waczak szállóban

 

Nem színészi munkássága, hanem önmagáért való kuriozitása miatt említenénk meg Hulk Hogan platinaszőke kamionosbajszát. Az egykori pankrátor bajsza az imdb.com szerint 163 alkalommal bukkant fel a képernyőn.

Forrás: Frazer Harrison/Getty Images

 

Magyar indulók

Hazánknak sem kell szerénykednie bajuszok tekintetében. Rögtön a harmincas években Jávor Pál vette fel a versenyt a hollywoodi szépfiúkkal ceruzabajusz tekintetében. A pimasz mosolyt rejtő bajusz megannyi női szívet ejtett rabul a 30-as években és azóta sem kopott a varázsa.

Az Y-generáció életét meghatározó magyar bajusz Szerémi János főerdészhez tartozott. Trokán Péter a Szomszédokban űzte az erdei gonosztevőket vagy hajkurászta Almát. Figyelembe véve, mennyire hozzátartozik a figurához ez a szőrfazon, furcsa belegondolni, hogy a tévések eredetileg szakállasnak képzelték a karaktert.

Forrás: Weöres Sándor Színház

 

A retró hullámnak hála a Szomszédok még a tudatunk felszínén lebeg, az Angyalbőrben és a Kisváros után már jobban kell kutatni. Usztics Mátyás takaros és katonás bajsza azonban feledhetetlen. Rózsa Sándor című 12 epizódból álló sorozat pedig inkább a szüleink korosztályának az emlékezetében él. A címszerepben Oszter Sándor betyárkodott ehhez mért bajusszal. Még távolabbra tekintve nagyanyáink ideálja, A Tenkes kapitánya volt. 1963-ban Zenthe Ferenc űzte a labancokat egy igazán magyaros fazonú bajusszal.