Cseppet sem romantikus érdekességek kedvenc romantikus filmjeinkről

A vidám szerelmes filmekben a sikert garantáló recept szerint minden csodás és romantikus – de a kulisszák mögött kemény munka zajlik, hogy mindezt elérjék, és ennek során bizony történnek kiábrándító dolgok.

Doc Hollywood

Michael J. Fox ennek az 1991-es romantikus mozinak a forgatása előtt vette észre, hogy remeg a bal kezének kisujja. Nem sokkal később orvosai Parkinson-kórral diagnosztizálták. A sztár senkinek sem szólt a dologról, és csak évekkel később, 1998-ban hozta nyilvánosságra súlyos betegségét.

Kevésbé tragikus, de annál illúziórombolóbb tény, hogy a film sztoriját, amelyért a színész ekkora áldozatot hozott, évtizedekkel később a Pixar egyszerűen lenyúlta.

A közmunkára ítélt nagymenő doki büntetését egy poros kisvárosban kénytelen letölteni, ahol azonban nem várt barátságokat köt, szerelembe esik és látványos jellemfejlődésen megy keresztül – ha a dokit kicseréljük versenyautóra, meg is kaptuk a Verdák cselekményét.



Igazából szerelem

Ahogy arról ebben a cikkünkben már beszámoltunk, Keira Knightley pár éve egy kifejezetten gusztustalan kis kulisszatitokkal rukkolt elő mindenki kedvenc karácsonyi romkomja forgatásáról. A produkciós munkálatok idején a színésznő ugyanis még csak 17 éves volt, és hát tomboltak a hormonjai, így pont akkor jött ki egy hatalmas pattanás a homlokán. Juliet megformálása kis szerep volt, mindössze két hetet vett igénybe, ezért emiatt nem halasztották el a felvételt. Így a szóban forgó jelenetben, amikor a lány és Andrew Lincoln karaktere együtt megnézik az esküvői videót, egy ragyogó vezércselhez folyamodtak.

Forrás: UIP-Duna Film

„Életem legnagyobb pattanása nőtt a fejemre, amikor ezt a jelenetet felvettük.

Ez egy elég fontos jelenet, ugye, én meg úgy néztem ki, mintha még egy fej nőtt volna ki a fejemből. Megpróbálták lesminkelni, trükköztek a világítással, de semmi sem segített. Ekkor került a sapka a képbe” – árulta el Jimmy Fallon talkshow-jában a kulisszák mögötti titkot a sztár. Mindehhez csak annyit tudnánk hozzátenni, hogy ahogy a műsorvezető is mondta: biztos, hogy most már soha nem fogjuk tudni ugyanolyan szemmel nézni a filmnek ezt a részét, mint eddig.

Nászok ásza

Sajnos csak a halála után vált szélesebb körben is ismert ténnyé, hogy a leginkább a Star Wars-filmek Leia hercegnőjeként ismert Carrie Fisher tehetséges script doctorként is tevékenykedett (azt a szakembert nevezik így, aki egy-egy ütős mondat, vicces poén vagy bármi más beiktatásával, illetve egyes részek átírásával feljavítja a forgatókönyvet).

Fisher színészi pályája mellett több könyvet is írt, regényeket és memoárokat egyaránt, így nem olyan meglepő, hogy a forgatókönyvek átírásában-feljavításában is jeleskedett.

Olyan filmek mellett, mint a Star Wars IV. rész – Egy új remény és az első két előzményfilm, a Hook, az Apáca-show, az Elbaltázott nászéjszaka vagy a Veszélyes vizeken, a sztár a Nászok ásza című Adam Sandler-romkom scriptjén is rajta hagyta a kéznyomát. A szomorú mindebben pedig, hogy a legtöbb esetben (ahogy a Nászok ászában sem) nem tüntették fel Carrie Fisher nevét a stáblistán.



A randiguru

Ez a Will Smith és Eva Mendes főszereplésével forgatott 2005-ös alkotás sokak kedvence – nem csoda, hogy csakhamar minden idők harmadik legjövedelmezőbb romkomjává vált. A rajongók viszont valószínűleg még sosem hallották azt az egészen kiábrándító és elkeserítő kulisszatitkot, hogy a film női főszerepét azért osztották Mendesre, mert a készítők nem akartak sem afroamerikai, sem pedig fehér színésznőt a férfi főszereplő Smith mellé castingolni.

A háttérben természetesen mindkét esetben a rasszizmus áll:

az első esetben attól féltek, hogy egy fekete szerelmespár nem lenne annyira vonzó a közönség számára, a második esetben pedig attól, hogy a nézők a vegyes rasszú párost sem fogadnák kedvezően.



Álljon meg a nászmenet!

Ezt a bájos 1997-es romantikus komédiát nehéz elképzelni Julia Roberts nélkül – pedig eredetileg nem ő, hanem Sarah Jessica Parker játszott volna a filmben, csak ő végül nem tudott elszabadulni Szex és New York című sorozata forgatásáról. Az Álljon meg a nászmenet!-et sok külső helyszínen forgatták, hiszen számos baseballmeccsen, reptéren, vonatállomáson vagy bárban játszódó jelenete van, és ezeknél a felvételeknél

mindig hatalmas tömeg gyűlt össze Roberts miatt.


Ez pedig egy esetben igazán nehéz perceket szerzett a másik női főszerepet alakító Cameron Diaznak. A mű egyik leghíresebb jelenetében az általa megformált Kimberly elkaraokéz egy dalt a vőlegényének, ami nagyon rosszul megy neki. Nos, mindez csak félig volt színészkedés: Diaz tényleg nagyon ideges volt, mert erre a felvételre is rengetegen csődültek a helyszínre, és

már-már traumatikus élmény volt a számára (hiszen akkor az egykori modell még csak pár éve színészkedett), hogy számtalanszor újra kellett venni a jelenlétükben a jelenetet.

A csajok háborúja

Ez a Kate Hudson és Anne Hathaway főszereplésével forgatott 2009-es mozi gyalázatos, 11 százalékos eredményen áll a kritikákat összesítő Rotten Tomatoeson, de a nézők annak idején szerették, hiszen a 30 millió dollárból készült alkotás több mint 115 milliót hozott világszerte. A színésznők a filmben olyan legjobb barátnőket alakítanak, akik egy fatális véletlen folytán ugyanarra a napra, ugyanarra a helyszínre szervezik az esküvőjüket, ami miatt kitör köztük a háború, és kölcsönösen megpróbálják szabotálni egymás nagy napját.

Mindez a végén egy fizikai küzdelemben csúcsosodik ki,

amikor Hathaway karaktere beviharzik Hudson figurájának esküvőjére, épp amikor a lány az oltár elé vonul, hátulról ráugrik, és verekedni kezd vele. A jelenet felvétele során pedig Kate Hudson olyan szerencsétlenül ütötte meg Anne Hathaway arcát, hogy az úgy feldagadt, hogy a sztárnak jeget kellett raknia rá, hogy csillapítsa a fájdalmát.



Sztárom a párom

Minden idők egyik legjobb brit romkomjában Julia Roberts és Hugh Grant imádni való párost alakítanak. De amilyen szimpatikus volt Grant a világ egyik leghíresebb színésznőjébe beleszerető félszeg William Thacker szerepében, olyan bunkó volt a valóságban a sztár a forgatáson. Elég rosszmájúan folyton arra panaszkodott, hogy Robertsnek sokkal mélyebb a hangja, mint az övé. De partnere szájméretével sem volt elégedett, aminek elég szemtelen módon szintén hangot adott. A színész kifejtette, hogy

a színésznőnek olyan széles a szája, hogy a csókjelenetek közben hall egy halk visszhangot. Micsoda úriember!


(via Listverse)


Pokorny Lia az I Love You Babyt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna helyben megalakult zenekarukba.