Clint Eastwood eddigi legrövidebb filmje óda az igazi professzionalizmushoz, és ehhez méltó módon igazán profi módon van elkészítve.
Kinek ajánljuk? Magától értetődő módon Clint Eastwood tisztelőinek, valamint a légiközlekedéshez az átlagosnál is jobban vonzódóknak!
Clint Eastwood a legmenőbb arc az egész világon – ezt a kijelentést bármikor vállaljuk. A legmenőbb színészből szinte észrevétlenül vált a legjobb kortárs rendezők egyikévé, aki, és ezt nehéz elhinni, már 35. játékfilmjét tette éppen le az asztalra, és 86 évesen virgoncabb, mint valaha. A Sully - Csoda a Hudson folyón története ugyan kiszámítható, hiszen a legtöbben ismerjük a végeredményt, a kivitelezés azonban szinte tökéletes és tartogat néhány meglepetést. A hírre talán nálunk is sokan emlékeznek: 2009. január 15-én egy utasszállító repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a New Yorkban a Hudson folyón – nagyjából úgy, mintha Budapesten a Nagycsarnok előtt landolt volna -, és az esetet mind az utasok, mind a legénység sértetlenül megúszta. Clint Eastwood erre varrt gombot.
A történet nagyon okosan nem a sokak által ismert esemény bemutatásával indul – ezen a film elején már túl vagyunk, a szerencsétlenül járt gép kapitányának azonban így is rémálmai vannak: mi lett volna, ha a repülőgép Manhattanre zuhan. Az ügyet (kötelességből is) kivizsgáló bizottság másként látja a dolgot. Mi lett volna, ha a repülőgéppel, amely egy vadliba rajjal találkozva mindkét hajtóművét elvesztette, sikerül landolni egy közeli repülőtéren? A számítógépes szimuláció az ő verziójukat igazolja, de mit tud egy számítógép a világról, az érzésekről és az elkötelezett hivatástudatról, és főleg az érzelmekről?
Eastwood számára biztosan nyilvánvaló volt, kit kell a címbéli Chesley 'Sully' Sullenberger szerepére választania, hiszen nekünk is nyilvánvaló. Ha egy minden szempontból megbízható, becsületes és a szakmáját a legmagasabb szinten gyakorló karaktert kell életre kelteni, akkor Tom Hanksre van szükség. Ő így szerepel az Arany Oldalakban is, de a viccet félretéve, tényleg csak és kizárólag Hanks az, aki képes ezt a viszonylag száraz, rendkívül fegyelmezett alakot tényleg életre kelteni - csak egy kicsit öregíteni kellett rajta, ősz hajjal és bajusszal, kicsi táskával a szeme alatt. Hanks elviszi az egész balhét a vállán, a viszonylag egyszerű dokudrámát, amihez hasonlókat inkább tévére szokás megírni valamelyik ismeretterjesztő csatornára, de ő súlyt és méltóságot kölcsönöz az annak idején nagy formátumúnak tartott, ma már csak izgalmasnak tűnő esetnek – ne feledjünk, szeptember 11. után minden amerikai honpolgár rémálmaiban az égből potyogó utasszállító gépek szerepeltek!
Persze Tom Hanks önmagában nem elég egy jó filmhez, és Eastwood remekül adagolja az a keveset, ami kiteszi a történetet. Ügyesen építi fel a bizottsági meghallgatás jeleneteit, ahogy még maga a kapitány is elbizonytalanodik, tényleg jól döntött-e a levegőben, és remekül adagol minden új információt. A nagy húzás mégis az, hogy magát a balesetet és a folyón landolást többször és többféleképpen is láthatjuk, és genyóság lenne pontosan leírni, melyik verzió miben különbözik, de tényleg ez teszi teljessé és izgalmassá a fényében mára kissé megkopott történetet. Félreértés ne essék, messze nem ez Eastwood vagy akár Tom Hanks legjobb filmje, de rendkívül jól összerakott, izgalmas és élvezetes iparosmunkáról van szó, amibe mindketten beleadtak apait és anyait is.
Értékelés. 7/10
