Daniel - 398 nap az Iszlám Állam fogságában, igazi pokoljárás

Az Iszlám Állam fogságába került dán fotóriporter, Daniel Rye története önmagában is rendkívül izgalmas, ám a róla készült film ehhez képest meglepően szárazra sikerül - és sokszor nem is Danielről szól.

Nem is olyan régen, alig pár éve minden nap az Iszlám Állam (ISIS) rémtetteitől volt hangos minden híradás. A gyorsan terjeszkedő radikális iszlám terrorszervezet egyszerre primitív és rendkívül hatékony propagandagépezete mindenhová elért, rendre filmre vett kivégzéseik napi szinten borzolták a kedélyeket. Közismert volt, hogy az általuk megszállt területeken szexrabszolgaként tartották a nőket, hogy uralmuk még a mérsékelt iszlám lakosságot is elborzasztotta, ám végül sikerült őket megállítani, visszaszorítani és elpusztítani, elsősorban kurd segítséggel és amerikai légi támogatással. Nem mintha a térségben azóta béke lenne, az amerikaiak időközben elárulták a kurdokat, akiknek most az övezetbe benyomuló törökökkel kell szembeszállniuk, miközben az oroszok is megjelentek új játékosként, de a hírek már nem olyan borzasztóak. Részben azért, mert alig érkeznek innen hírek, részben azért, mert az ISIS szörnyűségét nehéz lenne megismételni.

Azért is érkezik kevés hír ma a Közel-Keletről, mert már nem izgalmas a téma, 2013-ban viszont minden valamirevaló újságíró ott tolongott, hogy tudósítson az eseményekről – nyilván különböző okokból. Volt, akit a lelkiismerete hajtott, és szívügye volt, hogy a világ megtudja, mi történik itt, és volt, aki itt akart nevet szerezni magának vagy a kaland vonzotta. Talán az utóbbiak közé tartozott Daniel Rye (Esben Smed), a fiatal dán fotóriporter, aki csak azért lett újságíró, mert egy bokatörés után befuccsolt tornász karrierje, és máshoz nem nagyon értett. Gyakorlatilag zöldfülűként érkezett Szíriába, és bár nem távolodott messzire a török határtól, szinte megérkezése után elrabolták, valószínűleg egy kisebb lázadó csoport, de végül az Iszlám Állam börtönébe került, mindvégig hihetetlen kínzásokat és megaláztatásokat elszenvedve.

Danielt kémnek tekintette az Iszlám Állam, ám a hivatalos ideológia mögött sima anyagi okok rejtőztek, érte, és a többi, spanyol, francia, német és más nemzetiségű fogolyért váltságdíjat követeltek, és a problémák itt kezdődtek – már az eddigi „problémák” mellett értve. Dánia hivatalos álláspontja szerint nem egyezkedett a terroristákkal, így a váltságdíjat sem voltak hajlandóak kifizetni, ezért a tetemes összeget Daniel egyébként nagyon is szerény körülmények között élő családjának kell összeszednie. És innentől a szimplán Daniel címre keresztelt film két szálon fut, a rabságban szenvedő fiú szálán – aki közben megismeri új rabtársát, James Foley amerikai újságírót (a rendszerint remek Toby Kebbell) -, és a családén, akik egy higgadt szakember (Anders W. Berthelsen, a film társrendezője) segítségével egyszerre tárgyalnak és pénzt gyűjtenek. Ami így nem sikerült torokszorítóan izgalmasra.

A Daniel esetében nyilván két cél volt, egy személyes történetet nagyon személyesen elmondani, és egy sötét, de rendkívül izgalmas történelmi epizódot, az Iszlám Állam rémuralmát a lehető legobjektívebben bemutatni, és ez a két cél nagyjából ellentmond egymásnak. Sokat elárul a tény, hogy a film akkor a legérdekesebb, leglebilincselőbb, amikor Daniel még az eredeti felkelők kezében van egyedüli fogolyként, később már túl sok minden kerül képbe ahhoz, hogy rá tudjunk figyelni. Az odahaza Dániában történtek és a túszszakértő nyomozása mellett elég nagy teret kap a Beatles gúnynéven ismert angol származású csoport, az ISIS legbrutálisabb tagjai és kivégzői, és persze ott van Foley. Aki amolyan második főszereplő lett, de a rendezőpáros, Niels Arden Oplev és Anders W. Berthelsen, illetve az Oscar-díjas forgatókönyvíró, Anders Thomas Jensen, aki amúgy rendezőnek sem utolsó – lásd Ádám almái, Zöld hentesek -, valahogy elfelejtették kibontani a karakterét, semmit sem tudunk meg róla, ami különös döntés, de feltehetőleg azt gondolták, az nagyon elvinné a filmet egy másik irányba.

Így viszont a film, azon túl, hogy dokumentálja az akkor történteket, nem nagyon megy el semmilyen irányba. Izgalmas, mert izgalmas dolgok is történnek benne, de soha nem átütő vagy torokszorító, ahogy a címszereplő Esben Smed sem nyújt emlékezetes alakítást. Pedig a téma nagyon is izgalmas – és ugyanebben a témában a Tobias Lindholm rendezte Emberrablás (2012) sokkal többet rakott le az asztalra.

Értékelés: 6/10