Dermesztő előzetes jött ki az új Kampókézhez

„Kampókéz. Kampókéz. Kampókéz. Kampókéz…” A Jordan Peele nevével fémjelzett reboot valójában folytatás, és a trailernek köszönhetően most többet megtudhatunk a sztoriról is.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a kultikus 1992-es horrorklasszikus rebootjának a Tűnj el! és a Mi rendezőjeként ismert Jordan Peele a producere, rendezője pedig a kevésbé ismert Nia DaCosta. Az alkotók már eddig is hangsúlyozták, hogy a mű reboot helyett az eredeti alkotás „spirituális örököse”, amelyben évtizedek után visszatérnek arra a mára már dzsentrifikálódott chicagói környékre, ahol a korábbi borzalmak történtek.

Az amerikai mozikban június 12-én, a magyar mozikban már egy nappal korábban, június 11-én bemutatandó új Kampókéz első előzetese is ezt támasztja alá. Az új főhős egy fotós-képzőművész (a Miből és a Watchmen című sorozatból ismert Yahya Abdul-Mateen III alakításában), aki a helyszínre költözve fel akarja deríteni, és egy képzőművészeti kiállítás keretében bemutatni Kampókéz legendáját.

Mindez azonban hatalmas hibának bizonyul, mert főhősünk nem egyszerűen egyre inkább érintetté válik a dolgokban, hanem a trailer tanúsága alapján elkezd átváltozni magává Kampókézzé. Abdul-Mateen mellett a filmben játszik még a Mad Menből ismert Teyonah Parris, a brit Nathan Stewart-Jarrett, Colman Domingo (Eufória) és Vanessa Williams is, aki már az eredeti Kampókézben is benne volt.

Azt nem tudni, hogy az 1992-es film címszerepét alakító Tony Todd is visszatér-e valamilyen formában a folytatásban, de sok rajongó – érthető módon – drukkol a dolognak. Az eredeti Kampókézhez egyébként készült már 1995-ben és 1999-ben is egy-egy, kevéssé emlékezetes folytatás – az már látatlanban kijelenthető, hogy az új Kampókéz ezeknél sokkal jobb lesz. Tényleg, ti ki meritek mondani ötször egymás után a tükörbe nézve, hogy „Kampókéz”?


(via Independent)