Duplakritika: Guy Ritchie stricit csinált Arthur királyból

  • Lakatos István
  • Vízer Balázs

Az világos volt, hogy Guy Ritchie a saját képére formálja majd az amúgy is igen képlékeny mondavilágot, a kérdés inkább az volt, elbírja-e ezt a legenda, és ha igen, mennyire lesz vagány és szórakoztató a végeredmény. Megnéztük az érme mindkét oldalát.

Kinek ajánljuk? Akik bíznak Guy Ritchie-ben, szeretik a kardozós fantasy filmeket és egy icipicit ismerős nekik az Arthur legendárium. 

Hűség az Arthur-mondakörhöz

Pozitívum: Erről azért nehéz beszélni, mert az Artúr-mondakörnek több változata is ismert, bár a film tényleg nagyvonalúan kezeli a legendát. Uther Pendragon tényleg Arthur apja volt, bár az (egyik) eredeti sztoriban törvénytelen fia, mert a jó Uther Merlin segítségével legnagyobb ellenségének feleségével szűrte össze a levet. A fiú nevelését a druida intézte, majd Uther halála után viszálykodás tört ki, hogy ki birtokolja a trónt. Itt lép a képbe a kőbe zárt kard, amely a mondák alapján a későbbi (pop)kultúrában a legnagyobb félreértés áldozata lett. Ez a kard ugyanis nem azonos az Excaliburral. A kőbe zárt kard funkciója valóban az volt, hogy az lesz a trón jogos örököse, aki ki tudja húzni, ám az Excaliburt már később, trónra lépése után adta Arthurnak a Tó Hölgye. Ritchie filmjében is összevonták ezt a két kardot. A mítoszban Camelotot már Arthur trónra lépése után építik meg, szintén Merlin segítségével, és a Kerekasztal lovagjait is végső soron ő hozza össze. A film gonosz trónbitorlója, Vortigern (Jude Law) nem is szerepel a legismertebb forrássztorikban, de itt  Uther öccse, aki árulást követ el testvére ellen. Röviden: A kard legendája nagyon szabadon kezeli a mondakört, ami egyáltalán nem baj, hiszen már ugyanúgy ismerjük, mint Ben bácsi halálát a Pókemberben.

Negatívum: Tulajdonképpen elég, ha a történet csak bizonyos referenciapontokon illeszkedik a valóban szerteágazó legendakörhöz, de ezeket a pontokat ügyesen kell használni és nem árt tisztelni őket - mégiscsak egy legendáról van szó! Guy Ritchie-től persze azt várja a néző, hogy tiszteletlen legyen, de ő megakad a kettő, a játékos tiszteletlenség és a áhítatos hagyományőrzés között. Ebből adódik, hogy egyik sem működik igazán jól, a stílusparódia elcsuklik, meg-megtorpan és végül meghátrál, a legendaépítés viszont eleve ingoványos talajon kezdődik meg teljesen súlytalan elemekből. Súlytalan például az, hogy a legendáriumban egyszer sem szereplő kora középkori London lett az egyik kiindulópont, hősei pedig Ritchie korai filmjeit megidézve pitiáner bűnözők, ami papíron talán jó ötletnek tűnt, de  itt inkább olyan, mint egy eredeti környezetéből ideplántált Robin Hood sztori, ami nagyon próbál vagánykodni.

Arthur királyű

Műfaj

Pozitívum: Mivel a klasszikus legendákból merít, így magától értetődik, hogy a druidák mágiája és a Tó Asszonya miatt fantasy-elemeket is felhasználjon, ám a film csak úgy hemzseg a szörnyektől és a varázslatoktól. Az előzetesben látható gigászi harci elefántok már a főcím előtt megjelennek egy óriási, A Gyűrűk Urát idéző csatajelenetben, de csomó más lény is felbukkan, többek közt egy olyan teremtmény, ami egy az egyben úgy néz ki, mint Ursula, a tengeri boszorkány A kis hableányban. Ritchie a fantasy-t kőkemény akcióval keveri, mi több, Arthur londiniumi ifjúságát gengszterfilmes elemekkel mutatja be (a film legcoolabb jelenete). Mindezekből egy fura elegy születik, ami egyáltalán nem esik szét, mert a rendező tipikus kézjegyei miatt egy laza, vagány film kerekedik belőle. 

Negatívum: Nem baj az, ha keverednek a műfajok, ha menet közben változik meg minden, vagy ha sikerül jól párosítani például egy jó fantasy-t egy modern gengszterfilm elemeivel, hiszen hősünk egy nagyratörő strici, de végig következetesnek kell lenni! Például nem elég azt mondani, hogy a gonosz király varázserővel és irdatlan hatalommal bír, esetleg érdemes ezt éreztetni is. Merthogy a sztori szerint a még életben lévő mágusok - vagyis ez esetben egyetlen csinos lány - varázslattal élnek, a gaz uralkodó viszont rendre képtelen ezekre válaszolni, inkább csak frusztrálódik. A szörnyek felbukkanása is teljesen esetleges, a rendező által megépített sötét középkori világ pedig csak díszlet marad, a gonosz katonákat pedig konkrétan a 300-ból kölcsönözték. Pedig részleteiben működik a recept, például amikor Arthur az őt faggató katonatisztnek meséli el a napját, na, az egy jellegzetes Guy Ritchie villanás - de csak egy villanás, amiből nem jut sok. Pedig ugyanezt olyan jól csinálta a két Sherlock Holmes-filmben!  

Athur király

A sztori

Pozitívum: A történet alapjai ismertek, így igazából nincs semmi meglepetés, inkább a stílus az, ami ha nem is eredetivé, de bitang szórakoztatóvá teszi a filmet. A fantasy-elemek látványos bevonása mellett A kard legendájában a legfontosabb újítás, hogy Arthur a lélegzetelállító római romok közé bezsúfolt Londiniumban egy bordélyházban nő fel, aminek később a főnöke és az ott dolgozó nők védelmezője lesz. Így a majdani király gyakorlatilag egy keménykedő, utcai bűnöző, és ez a gengsztervirtus jellemzi a gaz Vortigern hatalmának megdöntésében is. A dramaturgia pontról-pontra követi az ilyen történetek kliséit, de a pofátlanul vagány hangvétel bőven kárpótol a sablonosságért.

Negatívum. A gond itt ugyebár annyi, hogy az egész sztori egyszerű, mint a bot, pedig sokkal többnek akar látszani. Adott egy Lázadás, bár nem tudjuk meg, ez pontosan mit is fed, és adott a rafkós gengszterpalánta, aki akarata ellenére is a Lázadás élére kerül, mert képes kihúzni a kőből azt a bizonyos kardot, és mert az uralkodó emberei, élükön Sir David Beckhammel vannak olyan ostobák, hogy a kihúzást követően nem végeznek vele ott rögtön. És a régi hollywoodi recept szerint a Lázadásból Felkelés lesz, élére a Morcos Kívülálló kerül, aki néhány különösebben nem túl megerőltető akadály után diadalra viszi a mozgalmat, a rossz pedig elnyeri a méltó büntetését. Ami halál unalmas tud lenni, és a sok műanyag páncélos statiszta rohangálása sem segít ezen. 

 A szereplők

Pozitívum: Charlie Hunnam rossz színész, de az erőszakos városi bunkó szerepét mintha csak ráöntötték volna, így gyakorlatilag ugyanazt a karaktert hozza, mint a Kemény motorosokban, csak itt motor helyett lova van, pisztoly helyett kardja. Jude Law is igyekszik élvezettel, gonoszkodó humorral kihozni a maximumot a tipikusan B-filmes beütésű, felskiccelt jellemű Vortigernből. A többi szereplő lélekrajza legfeljebb egy tőmondatnyi lehetett, de ennél nem is baj, hiszen ha egy Arthur királyról szóló filmben a Kerekasztal egyik lovagját Kungfu George-nak hívják, aki a londiniumi zsiványokat tanítja bunyózni, akkor ne várjunk semmi mélységet, csak kapcsoljuk ki az agyunkat és élvezzük a bolondozást.

Negatívum: Hunnam valóban tud karizmatikus lenni, de ha két órán keresztül ugyanazt csinálja, az nem lehet más, csak unalmas. Nem lehet mindig kemény és rafinált, mert abban aztán semmi meglepő és izgalmas nincsen és az ember automatikusan Jude Lawnak kezd drukkolni, nem azért, mert az ő karaktere jobban ki van dolgozva, hanem mert neki egyetlen csuklása érdekesebb, mint Hunnam két órányi humortalan erőlködése.  A többi karakter egész konkrétan abból a kis füzetből került ki, amin ez a felirat szerepel: NEM ELÉG IZGALMAS KARAKTEREK A BLÖFFHÖZ - én legalábbis így képzelem. Na őket elővették, leporolták és bőrszerkőt adtak rájuk, hadd izzadjanak azon korhű fröccsöntött díszletek között, amik nem csak nyomokban emlékeztetnek A Gyűrűk ura filmekre.   

Értékelés: 6/10

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu