Edward Nortont választották helyette, de az elutasítás nem törte meg.
Bár ma már generációja egyik legtehetségesebb színészeként tartják számon, Matt Damon karrierje nem indult be olyan gyorsan, mint ahogy szerette volna. A nagy kiugrást a William Diehl azonos című bűnügyi regényén alapuló Legbelső félelemtől remélte, amelyben a gyilkossággal gyanúsított 19 éves Aaron Stampler karakterét nézte ki magának. A film stáblistáján olyan nagy nevek voltak, mint Richard Gere, Laura Linney, Frances McDormand és Maura Tierney, így a producerek megengedhették maguknak, hogy Aaron szerepére egy feltörekvő színészt szerződtessenek.
A lehetőség, hogy egy ilyen izgalmas projekten dolgozhasson ilyen neves művészekkel nagyon csábító volt Damon számára, aki annyira meg akarta kapni a szerepet, hogy még egy beszédtechnika-tanárt is fogadott, hogy elsajátítsa Aaron sajátos vokális átmeneteit. Damon és gyerekkori barátja, Ben Affleck számára is „egyértelmű volt, hogy aki megkapja azt a szerepet, az be fog robbanni.”
12+1 meglepő tény az 55 éves Matt Damonról
A srác, aki a pályafutását azonnal egy Oscarral kezdte, azóta mindenben bizonyított, vígjátékban, drámában, háborús filmben és akcióban!
A befektetett rengeteg munka ellenére Damon végül elveszítette a szerepet Edward Nortonnal szemben. Utólag úgy nyilatkozott, hogy a szerep elvesztése „megsemmisítő” volt, és arra késztette, hogy új karrierutakat keressen. Rájött, hogy az idejét vesztegeti, ha egyszerűen csak arra vár, hogy egy újabb Aaron Stampler-szerű szerep jöjjön szembe vele, és úgy döntött, hogy inkább ír egy szerepet magának. Damon és Affleck összefogtak, és megírták a Good Will Huntingot, amely a bostoni éveik során szerzett gyerekkori élményeikből merített – a többi, ahogy mondani szokás, filmtörténelem.
Damon megérzései egyébként beigazolódtak: a Legbelső félelem valóban a nagy kiugrást jelentette, csak nem neki, hanem Edward Nortonnak, akit egyik napról a másikra hatalmas sztárrá tette, és a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-jelölést is megkapta. Látva Norton átalakulását és a mára ikonikussá vált zárójelenetet, utólag nehéz is elképzelni bárki mást a szerepben.
Ben Affleck és Matt Damon a mai napig is szégyellik, amit az Oscar-gála színpadán műveltek
A két színész a Good Will Hunting forgatókönyvéért kapott Oscar-díjat, és egy picit sem voltak felkészülve erre a pillanatra.
Tovább
Via: Collider






