Egyre őrültebb horrorok érkeznek a Blumhouse-tól

A Fantasy Island című hetvenes évekbeli sorozat megcsavart remake-jében alaposan meg kell gondolni, mire vágyunk. Nézd meg az előzetest!

A hazánkban kevésbé ismert, de az Egyesült Államokban fontos popkulturális jelenségnek számító Fantasy Island a hetvenes-nyolcvanas években futott a tévében, hét évadon át. A műfaját tekintve a vígjáték és a dráma között mozgó, de alapvetően kalandfilmként működő szériát most jó alaposan megcsavarták a Blumhouse-nál.

A helyszín ezúttal is egy távoli egzotikus sziget, ahol beteljesül az ide érkezők vágya. Ennek során ahogy a sorozatban, úgy itt is próbára tétetik az illető jelleme – ám ezúttal sokkal erőszakosabban és véresebben.

Csak egy példa: az egyik főhősnő régi vágya, hogy bosszút állhasson azokon, akik az iskolában piszkálták. Amikor pedig szemtől szemben áll egyik korábbi elnyomójával, azt hiszi, csak egy hologramkép, ezért gond nélkül kínozza, de kiderül, hogy az egykori iskolatárs valódi, és tényleg átéli a kínzásokat.

Az amerikai mozikba a jövő év Bálint-napján érkező Fantasy Islandet Jeff Wadlow (Felelsz vagy mersz?, Kick-Ass 2.) rendezte, és olyan színészek játszanak benne, mint Maggie Q (Mission: Impossible III.) Michael Peña (Az utolsó műszak, A Hangya), Portia Doubleday (Mr. Robot), Lucy Hale (Hazug csajok társasága, Felelsz vagy mersz?) vagy Ryan Hansen (Veronica Mars). A producer pedig az a Jason Blum, akinek Blumhouse nevű produkciós cége olyan kis költségvetésű ütős kis horrorokat gyártott, mint a Tűnj el!, a Boldog halálnapot!, a Halloween vagy a Mi.


(via Consequence of Sound)