Elég nagy csalódás a Bad Boys 4.

A harmadik rész még működőképes volt, de a negyedikre a franchise már nem kerülhette el a sorsát: a Bad Boys – Mindent vagy többet című filmmel a rosszfiúk kalandjai hivatalosan is kifáradtak.

Annak idején a Kaliforniába jöttem című szitkom után villámgyorsan újrafazonírozott Will Smith és az akkor még kezdő komikusnak számító (épp az első Bad Boysszal befutott) Martin Lawrence párosára felhúzott akciókomédia, az azóta akciópápává avanzsált Michael Bay első nagyjátékfilmes rendezése hatalmasat szólt – és megérdemelten.

A kilencvenes évek egyik legdögösebb betétdalával (sőt, betétdalaival, hiszen az Inner Circle Bad Boysa mellett felcsendült a filmben a Shy Guy is Diana Kingtől) alázenélt, akciódús és vicces buddy cop movie sikerrel nyúlta le a Halálos fegyver-filmek receptjét,

és még plusz értéket is tudott adni hozzá.

A plusz értéket elsősorban a két miami drogzsarut, a szimpatikus apukát, Marcus Burnettet és a nem kevésbé szimpatikus csajozógépet, Mike Lowrey-t alaktó színészek játéka jelentette, akik között csodálatosan működött a kémia (állítólag sokat improvizáltak is a forgatáson).

 

Imádjuk

„Hány éves vagy, cula?” – megunhatatlanok a Bad Boys 2 poénjai

Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogy a 20 éves akcióvígjáték számos poénját a süvölvény Seth Rogen írta.

Tovább


Habár a franchise második része már nem volt olyan kimagasló, a

„hány éves vagy? harmincnak nézel ki, cula”-poénért

(és az egész jelenetért) sok mindent meg lehetett bocsátani neki. S habár a sztori szintjén egyik Bad Boys-filmben sem találták fel a spanyolviaszt, mindig feldobták valamivel a jól ismert sémákra épülő cselekményt.

Az első részben ilyen volt a két, egészen eltérő jellemű zsaru szerepcseréjén alapuló high concept, a másodikban Marcus húgának bevetése (Gabrielle Union alakításában) kavarta meg a szálakat, és szerencsére még a korábbi filmeknél évtizedekkel később, 2020-ban érkező, már nem Michael Bay rendezésében készült Bad Boys: Mindörökké rosszfiúkban is maradt szufla a főhősök öregedésére és az elég direkt, mégsem kínos önreflexióra felhúzott poénokkal.

 

Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk – Nem olyan rosszak, de nem is olyan jók a fiúk

Nem indul rosszul, de a végére kifullad a régóta ígért harmadik rész, ami nem csoda, ha Will smith és Martin Lawrence egyesített életkorát nézzük, ami kereken 105 év. Durva, mi?

Tovább


A Bad Boys 3-ban ráadásul egy olyan ütős fordulatot kaptunk a végén Mike családi állapotára vonatkozóan, ami gondoskodott róla, hogy a korábbiakkal együtt a franchise működőképes maradjon. Ehhez képest az előző rész rendezői, Adil El Arbi és Bilall Fallah által jegyzett negyedik film, a Bad Boys – Mindent vagy többet egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a rosszfiúk kalandjai bizony hivatalosan is kifáradtak.

A Bad Boys 4-nek még leírni a sztoriját is szégyen, annyira sablonos (hőseink az előző részben elhunyt Howard kapitány nevét szeretnék tisztázni, mivel egy drogkartell és az azt kiszolgáló árulók a rendőrség berkeiből koholt vádakkal bemártották), és ezúttal semmi plusz nincs a cselekményben, ami feldobná ezt az ezerszer látott, első blikkre mesterséges intelligencia által írt történetet.

Forrás: InterCom


Az öregedés témája már megvolt a múltkor, itt már az alkotók nem tudtak többet kihozni belőle (Mike megállapodása sem olyan nagy találat, mint a harmadik részben Marcus nagypapává válása), a Marcus folyamatos kajálásaival kapcsolatos running joke pedig annyira túl lett húzva, hogy már inkább erőltetett, mint vicces.

És csak úgy sorjáznak a további kínos, óvodás szintű poénok, olyannyira, hogy „a Mike pénisztelen, Marcus csecsét szopó lelke”-tréfát vagy a szamaras hasonlatot hallva

az az érzésünk, hogy a mesterséges intelligencia mellett Móricka is beszállt a forgatókönyvírásba.


Az új Bad Boyst az újonnan bevetett, egyébként igen jó színészek sem mentik meg, bármekkora öröm is látni Rhea Seehornt a Better Call Saulból, az alulértékelt walesi művészt, Ioan Gruffuddot vagy az utóbbi években a saját árnyékát átlépő, legutóbb az Eufóriában brillírozó Eric Dane-t.

Az első két részt rendező Michael Bay viszont egy olyan fájdalmasan ciki cameót kapott, hogy rossz nézni.

Öröm az ürömben, hogy minden hibája ellenére a film egyes részleteiben jól működik. Habár a nyitójelenet egy az egyben a harmadik rész nyitányának a déjà vu-je, van a Bad Boys 4-ben néhány ötletes és/vagy remekül megkoreografált akciójelenet: a tengerészgyalogos Reggie ipari kamerán figyelt tombolása a suspense csúcsa, az akciórajongók imádni fogják a giga katonai helikopteren játszódó szekvencia feszült perceit, és vannak jó pillanatai a dzsungelben menekülésnek is.


Mindez azonban sajnos még így együtt sem menti meg az egész filmet. A Bad Boys – Mindent vagy többet sajnos egyértelmű bizonyítéka, hogy ami késik, nem múlik, és egyik túlhajtott franchise sem kerülheti el a sorsát. A rajongók legnagyobb fájdalmára ráadásul

az ikonikus, címadó betétdal sem hangzik el rendesen egyszer sem a filmben!