Nem véletlen, hogy Gwyneth Paltrow elsírta magát, amikor megkapta az Oscart, ahogy az sem, hogy Roberto Benigni olasz rendező olyan eksztatikus állapotba került, hogy a nézőtéren ülők vállán mászott el a színpadig. És az sem, hogy Lupita Nygon’o azt nyilatkozta: „Amikor lenézek erre az arany szoborra, arra a gyerekre gondolok, aki voltam, és arra, hogy

mindegy, honnan származol, csak hinned kell az álmaidban.”

Egy Oscar ugyanis egy csapásra elhelyezhet a térképen. Ha színész vagy, azonnal elárasztanak szerepajánlatokkal, ha producer vagy rendező, sokkal könnyebben találsz befektetőket a következő projektjeidhez. Egy ideális világban legalábbis így működne a dolog. De ha végigtekintünk az Oscar-történelmen, azért közel sem minden díjazott esetében alakult így a dolog. Lássuk azokat, akikről elsőre nemhogy az nem ugrik be, hogy Oscar-díjasok, de többükről azt sem tudjuk, hogy kicsoda!

Luise Rainer

Ez a német születésű színésznő annak idején az MGM sztárja volt, és ő volt az első, aki két egymást követő évben is főszereplői Oscar-díjat nyert: 1937-ben A nagy Ziegfeld című zenés filmért, 1938-ban pedig Az édes anyaföld című romantikus drámáért. Mivel azonban Rainer nem jött ki Louis B. Mayer stúdiófőnökkel, a harmincas évek végén elege lett Hollywoodból, a háború után pedig Európába költözött, és teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Csak mikor 2014-ben, 104 éves korában (!) meghalt, akkor döbbentek rá a gyászjelentését írók, hogy ki is volt ez a „jelentéktelen” nénike.

Mike Van Diem

Amikor ez a fiatal holland rendező 1998-ban megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart a Karakter című kosztümös filmmel, csillogó hollywoodi karrier nézett ki neki (annál is inkább, mert előtte már nyert egy diák-Oscart is). Van Diemet azzal csábították az Egyesült Államokba, hogy rendezze meg a Kémjátszma című nagy költségvetésű kémthrillert Robert Redford és Brad Pitt főszereplésével. De ő összeveszett a producerekkel, és otthagyta a projektet, amit így végül Tony Scott rendezett meg, és zajos bukás lett belőle. A holland direktor pedig visszatért hazájába, és ott folytatta, ahol abbahagyta, mintha nem is nyert volna soha arany szobrocskát. Azóta csak egy-két filmje született, köztük például A meglepetés című romkom, amit a magyar mozik is játszottak.

Paul Haggis

Amikor Haggis 2006-ban az Ütközésekkel megnyerte a forgatókönyvírói és produceri Oscart, mindenki azt hitte, hogy hamarosan felküzdi magát Hollywood vezető forgatókönyvíró-rendezői közé. Főleg, hogy a Clint Eastwood által rendezett, négy Oscar-díjas Millió dolláros bébit is ő írta. Ehelyett az történt, hogy írt még két scriptet Eastwoodnak (A dicsőség zászlaja, Levelek Ivo Dzsimáról), dolgozott egy Bond filmen (A Quantum csendje), és megírta-megrendezte az egyik legjobb filmet, ami az iraki háború utóhatásairól szól: az Elah völgyébent. De már ekkor lehetett érezni, hogy Hollywood kiejtette a kegyeiből. 2013-ra például odáig jutott, hogy Harmadik fél című, nem túl sikeres filmjét belga adókedvezményből tudta csak leforgatni. Az alkotó elismertségén ezenkívül az sem segített, hogy botrányba keveredett a szcientológiai egyházzal (35 évig volt a tagja az ellentmondásos megítélésű vallási társaságnak, majd 2009-ben kilépett).

James Kennaway: The Dollar Bottom

A skót Kennaway 1968-ban, mindössze negyvenévesen autóbalesetben vesztette életét, így már nem érhette meg, hogy 1981-ben rövidfilmes Oscart nyert az ő novellája alapján rendezett The Dollar Bottom, ami egy leleményes kisdiákról szólt, akinél a társai arra köthettek biztosítást, ha megpálcázzák őket a tanárok. De hiába a remek sztori: mind a filmet, mind a szerzőt elfelejtette az utókor. Pedig a skót író személyében nem akárkiről van szó, hiszen nem egy „egyslágeres” művészről beszélünk. Első könyve alapján készült A dicsőség hangjai című (poszt)háborús film, amelyben Alec Guinness pályája egyik legjobb alakítását nyújtja. Kennaway írta ezenkívül a Violent Playground című ifjúsági dráma forgatókönyvét és az Angliai csata című népszerű háborús filmet is. (Az alábbi videó pikantériája, hogy a The Dollar Bottom díjazása mellett azt is láthatjuk benne, ahogy a szintén akkor elismert animációs rövidfilm, A légy rendezője, Rófusz Ferenc helyett egy imposztor veszi át a trófeát – erről itt olvashatunk részletesebben.)

Mira Sorvino

Ez a tehetséges színésznő nem lett teljesen elfelejtve, hiszen filmográfiája közel száz címből áll – csupán az lett elfelejtve vele kapcsolatban, hogy Oscar-díja van, így közel sem egy élvonalbeli sztárnak járó szerepajánlatokkal kényeztetik. Sorvino 1996-ban a Hatalmas Aphrodité című, a Harvey Weinstein tulajdonában álló Miramax gyártásában készült Woody Allen-filmért kapott melllékszereplői szobrocskát, ezt követően azonban a pályája szinte azonnal mélyrepülésbe kezdett. S hogy miért? A színésznő is Weinstein áldozatai közé tartozik, abban az értelemben, hogy ő visszautasította a producer szexuális közeledését, és ekkor megmagyarázhatatlan módon megfagyott körülötte a levegő: onnantól kezdve kiesett a pikszisből, és nem kapott jó ajánlatokat.

Thomas Mitchell

A harmincas-negyvenes években még nem úgy ment, mint most, amikor a mellékszereplői díjakat is a nagy sztárok viszik el. Akkor ezekben a kategóriákban még valódi karakterszínészeket jelöltek, a sztároknak pedig ott voltak a főszereplői kategóriák. A Hatosfogat című westernklasszikusról például mindenkinek John Ford rendező vagy John Wayne, illetve John Carradine ugrik be, pedig nem ők kaptak érte Oscart, hanem az alkoholista doktort alakító Thomas Mitchell. A színésznek pedig számos fajsúlyos film szerepel még a filmográfiáján, az Elfújta a széltől kezdve Az élet csodaszépen át a Délidőig – a nézők viszont mindezek és az Oscar dacára mégis odáig jutottak csak el, hogy az arcára ugyan emlékeznek, de a nevére nem igazán.

Haing S. Ngor

Haing S. Ngor a Vörös Khmer rémuralma idején Kambodzsában élt, és Oscar-díját egy kambodzsai fotóriporter megformálásáért kapta a Gyilkos mezők című 1984-es háborús filmben. Nem volt képzett színész (orvosnak tanult), de olyan hitelességet vitt az alakításába, amire egyetlen hollywoodi sztár sem lett volna képes. A Gyilkos mezők után volt még jó pár szerepe, de már egyikkel sem érte el ezt a hatást. A színésszé avanzsált férfi ennek ellenére Los Angelesben maradt, ahol 1996-ban, 55 éves korában az utcán agyonlőtték (egyesek a Vörös Khmer bosszúját sejtették a tragédia mögött). Ő volt az első ázsiai férfi, aki Oscar-díjat nyert (és a második, aki nem képzett színészként kapta meg a szobrot), amivel mindmáig példaképnek számít Kambodzsában, de sajnos ebből ő maga nem tudott művészként profitálni.

Eileen Heckart

Az 1972-es, A pillangók szabadok című romkomot mindenki úgy jegyezte meg mint a tehetséges komika, Goldie Hawn egyik korai sikerét – pedig nem ő nyert Oscart az alakításáért, hanem egy Eileen Heckart nevű tapasztalt karakterszínésznő, aki a filmbeli vak srácot túlféltő anyát játszotta a fiúba beleszerető szertelen, laza karaktert hozó Hawn ellenében. Heckartot ezt követően, és ezelőtt is számos filmben láthatták már a nézők, hiszen közel ötvenéves pályája során 105 filmes/tévés alkotásban szerepelt: feltűnt egyebek mellett A préri rózsájában, a Halálhágóban vagy az Elvált nők klubjában.

Hilary Swank

A fentebb említett Luise Rainerhez hasonlóan Hilary Swank is két főszereplői Oscart nyert: az egyiket A fiúk nem sírnakért, a másikat pedig a Millió dolláros bébiért. És akárcsak a listán szereplő másik színésznő, Mira Sorvino, ő sem tűnt el teljesen, csak kikerült a nézők látóteréből, mivel sokkal jelentéktelenebb filmeket forgat, mint kellene, és nem is túl gyakran. Szerepelt ugyan néhány bukásban, és akkor is sokat kritizálták, amikor Jean-Claude Van Damme-mal együtt 500 ezer dollárért részt vett a véres kezű csecsen hadúr, Ramzan Kadirov születésnapi partiján, de önmagában mindez még nem magyarázza Swank elfeledettségét. Így továbbra is rejtély, hogy egy dupla-Oscart követően mégis hogyan lehet valakinek ilyen jelentéktelen a pályája.

Neil Paterson

Az 1915 és 1995 között élt skót szerzőt annak idején kikiáltották „Skócia legjobb elbeszélőjének Stevenson óta”, azóta mégis feledésbe merült a neve. Ezért persze ő maga is sokat tett, mivel miután megkapta az Oscart a Hely a tetőn című romantikus drámával a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában, nem becsülte túl sokra. Ahelyett, hogy belevetette volna magát a művészvilág sűrűjébe, Paterson csak ült a babérjain – korai visszavonulása után golfozással, lazachorgászattal és különböző bizottságokban való ücsörgéssel ütötte el az idejét az alkotómunka helyett. Az Oscarját pedig nem csak átvitt értelemben nem tartotta sokra: az egyik fia állítólag ajtótámasznak használja a szobrot a fürdőszobában.

(via Independent)