A horrorfilmes veterán, Fede Álvarez az Evil Dead után egy másik ismert franchise-t is sikeresen feltámasztott. A Magyarországon forgatott Alien: Romulusban minden benne van, amiért imádjuk A nyolcadik utast és A bolygó neve: Halált.
Többé-kevésbé spoilermentes kritika.
Ez a nap is elérkezett végre! Világszerte Alien-rajongók milliói izgulnak most a mozikban amiatt, hogy vajon a franchise hetedik része (avagy a kilencedik, ha a két botrányosan rossz AVP-t is beleszámoljuk), vagyis A nyolcadik utas: a Halál, A bolygó neve: Halál, A végső megoldás: Halál, az Alien 4. – Feltámad a Halál, a Prometheus és az Alien: Covenant után leforgatott Alien: Romulus vajon méltó lesz-e nagy elődhöz, a Ridley Scott-féle legelső, '79-es Alienhez? Vagy folytatódik az a negatív spirál, amibe sajnos pont maga Scott lökte bele az űrszörnyes sorozatot a saját rajongóit is élesen megosztó Prometheusszal, és a gyalázatosan rossz Covenanttal?
A kétkedőknek pompás hírünk van: az Alien: Romulus
egy igen élvezetes űrhorror lett – szóval úgy is mondhatnánk: ezzel a filmmel feltámadt a Halál!
A bravúr természetesen első sorban a forgatókönyvíró-rendezőnek, Fede Álvareznek köszönhető, aki eddig leginkább horrorban utazott, és olyan filmeket tett le az asztalra, mint a 2013-as Evil Dead és a Vaksötét 1-2. Így aztán nem csoda, hogy azonnal beválogattuk a Romulust az idei év legjobban várt rebootjai közé egy korábbi PORT.hu-cikkben.
Jön az új Alien-film és a Csupasz pisztoly Liam Neesonnal, a Cliffhanger 2-ben pedig Sylvester Stallone keveredik megint függő játszmába.
Tovább
Egy új Alien-filmmel kapcsolatban nyilvánvalóan mindig óriásiak a rajongói elvárások, amelyeknek iszonyúan nehéz megfelelni. A banánfejű űrszörnyeknek különösen nehéz lett a sorsa azzal, hogy a franchise-nak 1979 óta otthont adó 20th Century Fox stúdiót szőröstül-bőröstül bekebelezte pár éve a The Walt Disney Company, így sokan joggal tartottak attól (mémek tucatjai foglalkoztak ezzel), hogy az Alien királynőből is Disney-hercegnő lesz, aki ráadásul majd dalolászva táncra perdül!
Ehhez képest pont az ellenkezőjét tette a Disney, és kísérletezgetés helyett tutira mentek: leigazoltak egy neves horrorfilmest, hogy kicsit felpimpelve mesélje el újra a mai fiataloknak A nyolcadik utas: a Halált.
Vagyis azt a több évtizedes múltra visszatekintő szórakoztatóipari toposzt, amikor egy maroknyi űrhajós fejvesztve menekül a félhomályos folyosókon a legyőzhetetlen rémpofa elől, ami előbb-utóbb mindegyiküket elkapja és látványosan kibelezi...
Álvarez profi horrorfilmes, ez egy percig sem kérdéses. A Romulusban is végig remekül alkalmazza a jump scare-t, vagyis azt a dramaturgiai fogást, amikor egy hirtelen zörejtől vagy sikolytól nemcsak a főhős, de a néző is a gatyájába csinál, ugyanakkor a suspense-elemeknek is a mestere, amikor azzal teremt feszültséget, hogy mi már tudjuk, hogy a sarkon túl ott ólálkodik a rettenetes űrbestia, de a szereplők még csak nem is sejtik.
De a rendező jó érzékkel ismerte fel azt is, hogy miben rejlett a Ridley Scott-féle „ős-Alien” sikerének titka. A jövőbeli emberiség nagy vívmánya, a csillagok közt közlekedő, robusztus űrtákolmányok a maguk szűk helységeivel, a kimaradozó áramellátásukkal, vagy épp a kiszámíthatatlanul működő, könyörtelen vaslogikájú android személyzetükkel kiváló klausztrofób helyszínek lehetnek bármilyen drámához – akár űrszörny nélkül is! Ugyanakkor megértette azt is, hogy annak idején az Alient pont a címbéli idegen emelte ki toronymagasan a kortárs sci-fik közül. A szürrealista svájci képzőművész, H. R. Giger agyának legsötétebb bugyraiból előmászó megelevenedett lidércnyomás, amelynek minden ocsmány kinövéséről és egyéb szervéről ordított, hogy ez egy nem evilági lény, de ha már nem maradt ott, ahonnan jött, akkor pusztulnia kell!
A nyolcadik utas: a Halál a fentiek miatt még ma is egy élvezhető film. Ez minden sci-fi köntösbe bújtatott biohorror ősanyja, amihez sosem szégyen visszanyúlni. De James Cameron érdemei is elvitathatatlanok abban, hogy mit tekintünk manapság jó Alien-filmnek. A kellékesből lett rendezőzseni mindig is bámulatosan játszott el azzal az alapfeltevéssel, ami máig áthatja az összes filmjét: legyőzhető-e a modern technikával a kifürkészhetetlen természet, a világ ura lehet-e a gépek segítségével az ember? A válasz erre természetesen a Terminátortól kezdve aTitanicon át az Avatarig ugyanaz: nem, az ember sosem nyerhet, főleg ha a tudomány egy ponton túl csődöt mond, és előkerülnek a fegyverek.
A bolygó neve: Halál máig iskolapéldája a tökéletes akció sci-fiknek, de Cameron a horror elemekkel is ügyesen sáfárkodott azokban a jelenetekben, ahol még a nagyszájú kommandósok is összecsinálják magukat ijedtükben. Ki ne emlékezne az elhagyott telepes kolónia kihalt és kísérteties termeire, ahol pont a legrosszabbkor nem nyílt ki vagy záródott be egy ajtó, miközben az sötét folyosókon és a bizarr kutatásoknak helyt adó laborokban már ott mocorogtak a gyilkos szörnyetegek?
Az Alien: Romolus ínyencként mazsolázik a korábbi filmek legjobb jeleneteiből, és miközben megőrzi a régi jó dolgokat, hozzá is tesz azért pár újdonságot.
Fede Álvarez saját bevallása szerint a világméretű koronavírus-járvány és a lezárások idején nyúzta annyit otthon az Alien: Isolation videójátékot (amelyben Ripley lányával kell a szörny elől bujkálnunk egy űrállomáson), hogy kedve támadt Alien-filmet készíteni. A játék hatására az első két mozifilm lecsupaszított csontvázára a '80-as és a '90-es évek népszerű tinihorrorjainak külsőségeit húzta rá: nála is egy bulizós fiatalokból álló csapat kerül szembe a néma sorozatgyilkossal, aki csak tör előre megállíthatatlanul a hullahalmokon, mint Jason Voorhees és Mike Myers.
A tinihorror-toposz az űrben is működik, mint ahogy az is, hogy a rémség a „Final Girl” személyében most is emberére akad, és a szende, szürke kisegér a sok trauma hatására a szemünk láttára nő fel a feladathoz, és változik át harcias amazonná.
Sigourney Weaver halhatatlan karaktere, Ellen Ripley helyébe ezúttal Rain Carradine, a kedves, segítőkész, álmodozó fiatal lány lép, akinek minden álma az örök sötétségre kárhoztatott, büdös és piszkos bányabolygójáról egy szebb planétára utazni – és ezért még a helyi kétes hírű ifjú vagányokkal is hajlandó összeállni egy veszélyes illegális melóhoz.
Komolyabb spoilerekbe ezúttal nem is mennék bele, legyen elég annyi, hogy a 26 éves Cailee Spaeny tökéletes választás volt az új Alien-film főhősnőjének. Bár elsőre talán riasztó lehet a korábbi filmek ismeretében a Romulus szereplőinek kifejezetten alacsony életkora, a gondosan kidolgozott forgatókönyv elég kimerítő választ ad arra, hogy miért pont egy huszonéves társaság néz most farkasszemet az Alienekkel, és miért kezd el kóricálni egy olyan elhagyatott űrállomáson, ahová épeszű ember be sem tenné a lábát. (És ha már Romulus: természetesen arra is kapunk magyarázatot, miért a Rómát megalapító ikerpár egyik tagja került a film címébe, és mi újság a testvérével – bár ebből az ókori mitológiai témából azért sokkal többet is kihozhattak volta a készítők.)
Egy jó Alien-filmnek az is sarkalatos pontja, hogy a hús-vér emberek mellett szolgálatot teljesítő szintetikus egység hogyan viselkedik. A Romulusban erre sem lehet panasz, az itteni android (semmiképpen sem akarom elfecsegni, melyik karakter az) legalább olyan hátborzongatóan kiismerhetetlen, mint a korábbi részekben Ash, Bishop vagy a Prometheus és a Covenant egyetlen értékelhető eleme, David voltak.
A sok főhajtás A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál előtt persze mit sem ér, ha egy filmnek nincs lelke, és Fede Álvarez víziója csak papíron mutat jól, aztán elvérzik az egész a nevetséges trükkök és a béna CGI miatt. Szerencsére a munkának ezt a részét is olyan, több éves rutinnal rendelkező emberekre bízta, akik maguk is az Alien-filmeken nőttek fel. Hatalmas öröm látni, hogy milyen sok a filmben az épített díszlet, a megvarrt jelmez és az animatronic Alien-figura: a bányászkolónia szegénysége és mocska húsba vágóan igazinak hat, a főszereplők ruhái tényleg izzadtak, szakadtak és véresek, az űrhajókat pedig még mindig ugyanaz a szögletes formavilágú, lomhán kerregő „Commodore 64-es csúcstechnika” hajtja, amilyennek a '70-es évek filmesei megálmodták a távoli jövőt. Mivel az Alien: Romolus a budapesti Origo Filmstúdióban készült, jogosan dagadhat a keblünk a stáblistán szereplő magyar szakemberek miatt, akik mindezt Álvarez keze alá varázsolták!
Az Alien: Romolus tehát nemcsak emelt fővel viszi tovább a franchise lángját, de kiüti a nézőt egy olyan erejű cameóval is, hogy az űrhajófal adja a másikat!
Értékelés: 9/10
Kiknek ajánljuk? Főleg azoknak, akik a Prometheus óta, vagy még inkább A bolygó neve: Halál óta várnak egy jó Alien-folytatásra. A béna szóviccek kedvelőknek pedig egyenesen kötelező darab!