Londoni magángyűjtőtől lovasították meg a Halj meg máskor pisztolyait és Roger Moore Walther PPK-ját.
James Bond legendás fegyvereinek elrablásától volt hétvégén hangos a brit sajtó: a London legészakibb kerületében, Enfieldben elkövetett galád tettet minden lap megírta a Guardiantól a Daily Mailig. A londoni rendőrség, vagyis a Metropolitan Police közleménye szerint három ismeretlen tettes egy Aldersbrook Avenue-i magánházból tulajdonított el több olyan muzeális értékű, hatástalanított fegyvert, amelyeket a legismertebb Bond-filmek forgatásán használtak korábban. A kár meghaladja a 100 000 fontot (ez mai árfolyamon nagyjából 40 millió forint). De lássuk, konkrétan mely filmek kultikus kellékeiről is van szó!
Lába kélt többek között annak a Walther PPK-nak, amellyel Sir Roger Moore az 1985-ös Halálvágtában üldözte az aktuális főgonosz, Max Zorin (Christopher Walken) pribékjeit.
De meglovasították azt a Smith & Wesson .44 Magnumot is, amelyet Moore a legelső Bond-filmjében, az 1973-as Élni és halni hagyniban használt. A nyomozást vezető Paul Ridley felügyelő szerint ez egy különösen értékes darab, mert a világ egyetlen olyan faberakásos markolatú pisztolya, amelynek a többi része krómozva van.
Egy hangtompítós Beretta Cheetah-t és egy hangtompítós Beretta 3032 Tomcatet is elloptak a londoni gyűjtőtől – ezeket a fegyvereket Halle Berry kezében láthattuk a Halj meg máskor karibi jeleneteiben.
A fentieken kívül eltűnt egy .22-es kaliberű Llama maroklőfegyver is a londoni gyűjtő házából. A szemtanúk szerint a három rabló egy ezüst színű járművel távozott a helyszínről. A Daily Mail azt is tudni véli, hogy az elkövetők kelet-európai, fehér férfiak voltak. A fegyverek tulajdonosa abban bízik, hogy mivel ezek ismert, egyedi kellékpisztolyok, nehezen fognak tudni túladni rajtuk a rablók a feketepiacon, és a közösségi média segítségével talán épségben visszakerülhet majd valamikor hozzá az összes kincset érő Bond-fegyver.