Az 1992-es Candymant nálunk, Magyarországon csak 1993 májusában mutatta be a Mokép – Kampókéz címmel. Ennek ellenére a mai napig elevenen él bennem a film emléke, mert hiába voltam még csak 11 éves 1993 őszén, akkorra már a mi általános iskolánkban is híre ment, hogy a nyolcadikosok ilyeneket pusmognak egymás közt: ha a tükör előtt állva ötször kimondod egymás után, hogy Kampókéz!, akkor megjelenik egy kampókezű fantom, és mindenkit felkoncol. Bár az X-akták még nem ment ekkoriban a tévében (az csak '95-ben indult hódító útjára), a Déri János-féle Nulladik típusú találkozások és a virágkorát élő UFO Magazin miatt a '90-es évek elején nemigen akadt olyan tinédzser, akit ne hozott volna lázba a Loch Ness-i szörny, a jeti és Atlantisz titka mellett egy tükör előtt megidézhető gyilkos kísértet!

Persze hiába vonultunk el csapatostul a fiúvécébe a nagyszünetben, senki sem merte ötször egymás után elmondani a csap fölötti tükörbe bámulva, hogy Kampókéz... Négy után betojtunk, és idegesen heherészve kirohantunk inkább lábtengózni. Épp ezért ütött szíven, hogy a 2021-es Kampókézben pont van egy olyan jelenet (lásd a lenti előzetest), amikor tinédzserkorú iskolások állnak a vécében a tükör előtt, és épp készülnek ötször kimondani, hogy Kampókéz! 

Természetesen a '90-es évek vége felé, amikor a Kampókéz már megjelent VHS-en, otthon jómagam is végigparáztam elejétől végéig a filmet. Ez volt az az időszak, amikor minden szombat este kivettünk a lakótelepi tékából valami belezős horrort, és nagy pizzazabálások közepette végigröhögtük. Na, a régi Kampókéz volt az a film, amin egyáltalán nem nevettünk. Sőt! Inkább csöndben elmerengtünk azon, hogy lám, egy horrorban is lehet művészfilmes eszközökkel élni, és olyan érzékeny témákat bemutatni a nézőknek két kaszabolós gyilkolászás között, mint a mélyszegénység, a kilátástalanság, a fajgyűlölet, a szegregáció, a bosszúvágy vagy épp a mindent elemésztő, halálos szerelem.

Az új Kampókéz persze úgy is élvezhető, ha valaki nem látta a régit. De igazán ütős és torokszorító akkor lesz az élmény, ha megnézzük (vagy újranézzük) az 1992-es klasszikust, és utána ülünk be a moziba. A Nia DaCosta rendezésében, Jordan Peele forgatókönyve alapján (és produceri bábáskodásával) leforgatott új Kampókéz ugyanis nem a mostanában olyannyira divatos remake-ek egyike. Inkább egy majdnem 30 évet késett folytatás, ami egyúttal reboot és csavaros eredetsztori is.

Az új film ugyanúgy Chicago Cabrini-Green nevű környékén játszódik, ahol az 1992-es verzió. A régi rémtörténetekből ismert lakóházakat, ahol egy kampókezű természetfeletti gyilkos tartotta rettegésben az ott nyomorgó lakosokat (és ahol az első rész főhőse, a nagyvárosi legendákról  diplomamunkát író Helen Lyle – Virginia Madsen – is kísérteties halálesetekbe botlott a nyomozása során), mostanra szinte kivétel nélkül lebontották. A felértékelődött telkeken az ezredforduló után született generációnak épültek menő dizájnbútorokkal berendezett, kényelmes luxuslakások. Pont egy ilyenbe költözik be a fiatal festőművész Anthony (Yahya Abdul-Mateen II, akit legutóbb a Watchmen tévésorozatban láthattunk) és a barátnője, a galériavezető Brianna Cartwright (Teyonah Parris) is.

Csakhogy Anthony festőkarrierje éppen egy hullámvölgyhöz ért, és nem nagyon tud előrukkolni semmi olyasmivel, amivel lenyűgözhetné a műértő közönséget Chicagóban. Ekkor találkozik össze egy mosodát vezető idősebb helyi lakossal (Colman Domingo), aki elmeséli neki Kampókéz valódi, szörnyűséges történetét, amit gyerekként első kézből tapasztalt meg Cabrini-Green lepukkant toronyházai között. Anthony, hogy megőrizze ismertségét és népszerűségét a chicagói művészvilágban, elhivatottan kutatni kezdi a Kampókéz-legenda kísérteties részleteit, hátha azok friss ihletet adhatnak műveihez. Nem is sejti azonban, hogy egy olyan múltra nyit ajtót, ami kikezdi elméje épségét és iszonyatos erőszakhullámot enged szabadjára.

Az eredeti Kampókéz rajongóinak jó hír, hogy a régi főszereplő, Tony Todd maga is visszatér, mint az emlékezetes kampókezű, méhrajjal körbedongott sorozatgyilkos (sőt, Vanessa Williams is újra látható a régi szerepében, de az inkább legyen mindenkinek meglepetés, hogy pontosan hogyan és miként). Az biztos, hogy Jordan Peele ügyesen nyúlt hozzá a saját forgatókönyvében a régi történethez, hogy egy újabb generáció suttoghassa rettegve a tükör előtt Kampókéz nevét – de az ilyesmi el is várható a jelenlegi legmenőbb fekete horrorfilmestől, aki már pár évvel ezelőtt is olyan egyszerre félelmetes és elgondolkodtató gyöngyszemekkel örvendeztette meg a rettegni vágyókat, mint a Tűnj el! és a Mi.

Márpedig borzongani ezen a filmen is lehet, nem is keveset. És nemcsak egy-egy véres jeleneten, vagy elvakart, undorító sebhelyen, hanem azon is, mennyire veszélyes a lincselni vágyó tömeg haragja, ha a bűnbaknak kikiáltott tettes valójában ártatlan. A film emellett kiváló színészi alakításokat és képi megoldásokat is felvonultat. Nia DaCosta számos dolgot csak a tükörben visszaverődve mutat be, ami nyomasztóan kellemetlenné teszi a leghétköznapibb eseményeket is, hát még azt, ha épp vérfürdőt rendez a kampókezű gyilkos. A bábokkal eljátszott flashback jelenetek roppant különös ízt adnak a filmnek, de a fejtetőre állított felhőkarcolók látványa is igen ütős a történet legelején: nincs benne semmi különös, de mégis azt éri el vele a rendező, hogy a néző émelyegve úgy érezze, bunkósbottal fejbe verte valami bűnbanda, és most keresztülvonszolják a neonfényes Chicago utcáin át valami különös, sötét helyre... Kell ennél jobb nyitány egy nagyvárosi horrorfilmnek?

Az új Kampókéz tökéletes választás lehet arra, hogy egy hűs moziteremben végigrettegjük valamelyik fülledten esős, nyárvégi estén. Igaz, én a világméretű koronavírus-járvány miatt a tavaly márciusi első lezárás óta nem is voltam klasszikus értelemben vett kólát szürcsölős, nachost kajálós, popcornnal zörgős filmszínházi vetítésen, úgyhogy most alighanem a Sátántangót is ujjongva ünnepelném, ha azt adnák épp a moziban... De a videotékás horrorfilmeken nevelkedett énem ösztönösen azt súgja legbelül, hogy az új Kampókéz Netflix-filmként is méltó örököse lenne a régi, nagy klasszikusnak.

Ítélet: 7/10

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik már az 1992-es első részt is szerették anno. És persze azoknak, akik életkorukból kifolyólag akkor még nem retteghettek attól, hogy értük is eljön Kampókéz, ha kimondják ötször a nevét a tükör előtt...