„Ervin volt az oroszlán, a tigris pedig a Zsolt” – Interjú Walters Lilivel, a Drakulics elvtárs főszereplőnőjével

A mozikban a magyar retro vámpírkomédia, a Drakulics elvtárs, mi pedig a törékeny, de határozott főszereplőnőjét faggattuk arról, ami fontos: a szereposztásról, a szexjelenetekről és a vérszívókról.

Milyen érzés magadat plakátokon látni szerte a városban?

Fura. Azt hiszem, csak ezt egy szót tudom rá mondani, hogy fura. Mindig ugyanazt a nagyon mufurc, kicsit undok, félig halott arckifejezést nézni nagyon furcsa. Kicsit olyan, mint egy ismerős, akinek nem akarok annyira köszönni, csak annyi, hogy Hello, hello!, aztán gyorsan megyek tovább. Úgy vagyok vele, hogy ez most van, aztán majd nem lesz, szóval nem ez a szívem ékköve, de az, hogy az unokaöcsém büszke rám, borzasztó jó érzés. Ha azok az emberek, akik fontosak nekem, örülnek neki, akkor örülök neki én is, és akkor virul az én szívem is.

Hogyan kaptad meg a szerepet?

Castingon voltam! Bodzsár Márk keresett meg még jóval a válogatás előtt, hogy csinál egy ilyen filmet, és üljünk le beszélgetni, hogy mi van most velem, mi van az egyetemmel, és hogy szeretné, ha elmennék majd szereplőválogatásra. Beszélt nekem a film koncepciójáról, és azt gondoltam, hogy ez őrültség és nagyon jó! Nagyon-nagyon szerettem az Isteni műszakot, és nagyon pozitív előképem volt Márkról, és a találkozás is nagyon pozitív volt. Aztán összehozták a casting időpontokat, amikor még többen is versenyben voltak a szerepért. Végül valamikor a nyár közepén kiderült, hogy megkaptam a szerepet.

Azt tudtad akkor már, hogy ilyen nagy szereped lesz a filmben?

Azt tudtam, hogy ez egy vezető női karakter, de a casting környékén én nem feszülök rá a feladatra. Ott az a legfontosabb, hogy az ember véghez vigye azt a munkát, ami a castinghoz szükséges, hogy koncentráltan, jelen időben legyen ott, reagálni tudjon mindenre. Aztán elengeded az egészet, ha kimentél onnan, de ha visszahívnak, akkor elkezdődik egyfajta drukk az emberben, hogy megkapom-e, de még mindig nem szabad ezt előtérbe helyezni, nem lehet ezen ülni, várni és reménykedni. Alapvetően én mindenben cinikus vagyok, ha valaki mond nekem valamit, hogy hú, majd együtt dolgozunk, azt mosolyogva kiengedem a fülemen, és amíg nincs a kezemben a szerep, addig nem örülök neki. Amikor aztán megkaptam a Drakulics elvtárs főszerepét, rögtön csinálni akartam, akkor viszont várni kellett a forgatás megkezdésére, és elindult a félkészülési időszak.

Hogy érezted, hogyan fogsz elférni Nagy Ervin és Nagy Zsolt között?

Ez olyan helyzet volt, hogy vajon beengednek-e az oroszlán és a tigris közé! Az Ervin volt az oroszlán, a tigris pedig a Zsolt! Mi nagyon nyitottak voltunk egymás felé, a castingon és a forgatáson is. Persze, nyilván nem tudták, ki vagyok és meg tudom-e ezt az egészet csinálni, de azt tudtam, hogy ha bekerülünk egy közös jelenetbe, akkor nem lehet baj. Ott ketten vagytok és egymásba kell kapaszkodnotok. Csak azt tudtam, hogy játszani szeretnék ezekkel az emberekkel, hogy itt ez a tigris és itt ez az oroszlán, aztán majd a nézők döntik el, hogy felfaltak-e vagy sem, vagy a fejük felett röpködtem Madárkaként (Madárka a főhősnő fedőneve – a szerk.).

A film legviccesebb részei furcsa módon a szexjelenetek – ezek a forgatáson is olyan szórakoztatóak voltak?

Jaj, nagyon, a legjobbak. Ilyen jeleneteim Ervinnel voltak, és semmi erotikus nem volt bennük, állig felöltözve valami szoci hálóingben vagy szoci szerkóban szerencsétlenkedtünk, és ez iszonyatosan szórakoztató volt. Ervin nagyon jó partner volt, rögtön az elején szólt, ha bármi van, ami zavar, szóljak. Ezek voltak a legkényelmesebb forgatási napok, csak feküdni kellett az ágyban, le sem kellett vetkőzni, nem volt hideg, be vagy takarva, iszol egy kis vizet, semmi megerőltető nem volt. Nem is volt bennük semmi szexus, csak komédia. Jó volt kisarkítani bennük az egy kicsit nyomin működő szexuális viszonyt, hogy jól van, na, papa, túl vagyunk rajta. Biztos sokan magukra ismernek majd ezekben a kicsit túlzó, de nagyon bájos jelenetekben.

Főleg éjszaka forgattatok?

Igen, és az nagyon fárasztó volt. Azt hiszem, másfél hét forgatás volt nappal, az összesen 42 nap nagy része éjszaka volt. Csodálatos volt, ahogy álltunk a tetőn, és azt mondtuk, hogy milyen jó ez, hogy csak éjszaka vagyunk fent, és hajnali kettőkor van a mi éjszakai delünk. Megéreztük az éjszakai nap időszakait is, aminek így sokkal több színe lett.

Akkor egy kicsit úgy éltetek, mint a vámpírok. Elképzelted, te milyen vámpír lennél?

Nagyon boldogtalan, depressziós vámpír lennék. Nem tudom, mennyire kegyetlenkednék, nem tudom, mennyire innék igazi emberi vért vagy szociovámpír lennék, aki vérbankból táplálkozik. Ehhez meg kéne tapasztalnom a vérszívás biológiai valóságát, és akkor eldönthetném, hogyan élnék. Biztos találkoznék más vámpírokkal is, de egyedül dolgoznék, és valószínűleg szomorú lennék, hogy örökké kell élnem, mindentől izoláltan, egyedül, csakis éjszaka.

Amikor bekerültél a filmbe, akkor kaptad a felkérést zenészként is? Hiszen énekelsz is…

Ez a gondolat menet közben jött, amikor kiderült, hogy azt az eredeti dalt, amire Zsolttal táncolunk a filmben, le kell cserélni. Akkor merült fel, hogy mi lenne, ha a Lili énekelne. Ez a castingon vagy a filmbe kerülés pillanatában abszolút nem volt téma. És fantasztikusan sikerült a táncjelenet! Úgy készültem fel rá, hogy rengeteg korabeli felvételt és archív anyagot néztem meg, hogy milyen mozgáskultúrája volt akkor az embereknek. Ez a tánc annak valamiféle felhangosítása, felvadítása volt annak a rock’n roll elektromosságnak, ami átmegy rajtuk, és ami közös bennük. Ezt egyébként a castingon is kipróbáltuk, és annyira jól sikerült, hogy kérték, csináljuk majd ugyanezt a forgatáson is.

Mennyire improvizálhattatok a forgatáson?

Márk abszolút nyitott volt minden változtatásra. Nekem nagy szövegbeli változtatás nem jutott, de a fiúk, főleg Ervin és Thuróczy Szabolcs árasztották magukból a poénokat. Én a rögtönzéstől eléggé féltem, az volt bennem, hogy véghez kell vinnem, amit elterveztem, és olyan jótanulósan csináltam végig az egészet. Arról viszont nagyon sokat beszéltünk Márkkal, hogy ki ez a nő, mit akar és honnan jön. A történetvezetésbe, a dramaturgia átgondolásába külön beszélgetésekben volt lehetőségem beleszólni. Ha a szöveg nem volt könnyen elmondható, akkor persze mondhattam azt máshogy, de nagyobb tirádákra nem volt lehetőségem. Ez eleve egy olyan karakter, aki maga is egy jó tanuló, és akiben nagyon erős az önfegyelem.

Tudom, hogy vannak rendezői ambícióid. Ennek megfelelően figyelted a stáb munkáját?

Persze, úgy szívtam be mindent, mint a szivacs. Egyéni tanrenden voltam, és nagyon kemény félévem volt, mert ez volt a prioritás. Iszonyú sokat tanultam már csak a színeszektől is, de nyilván ez film és nem színház, és tudom, mi más benne.

Hogyan szoktad venni a kritikát?

Szomjazom a kritikát, de meg kellett tanulnom befogadni. Azt hiszem, hogy össze tudom párosítani a kritikát azzal, hogy honnan jön, hogyan van megfogalmazva, és ki lehet szúrni a tónust is. Ezeken a szűrőkön keresztül el lehet jutni a gondolatig is. Fontos, hogy szűrjem a kritikát, mert én hajlamos vagyok arra, hogy leértékeljem magam és akkor beleélem magam abba, hogy nem végeztem jó munkát. Ebben az a veszély, hogy akkor mindent erre fordítok át, még a jó mondatokat is. Ha azt mondják, hogy milyen aranyos volt a film, akkor rögtön azt hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy iszonyatosan rossz volt. Viszont kitaláltam egy kijózanító taktikát arra, hogyan kezeljem a kritikákat. Ennek az a lényege, hogy szedd ki belőle a számodra igazán fontos és hasznos információkat, a többivel ne foglalkozz.

Fotó: Kaszás Tamás