Ethan Hawke túszul ejti a tetovált lányt

Film készült arról a bankrablásról, ahonnan a Stockholm-szindróma nevű pszichológiai jelenség a nevét kapta. Íme az előzetes!

Tavaly még A hitehagyott című Paul Schrader-filmben papként hozta élete alakítását, most pedig szimpatikus bankrablónak állt Ethan Hawke. Az abszurd, mégis igaz történeten alapuló Stockholm című fekete komédia 1973-ban játszódik a svéd fővárosban, ahol egy Lars nevű férfi cowboynak öltözve kirabol egy bankot, és ennek során túszokat is ejt.

Mivel a rendőrség (a miniszterelnök nyomására) nem biztosít szabad elvonulást a bűnözőnek, az órák napokká nyúlnak, és eközben hősünk felváltva fenyegeti a túszokat és gondoskodik róluk. Az együtt töltött idő alatt a foglyul ejtett banki alkalmazottak egyre közelebb kerülnek fogva tartójukhoz – főleg Bianca, a kétgyermekes anya, aki szoros kapcsolatot alakít ki Larsszal.

A nem mindennapi történetet egy, a New Yorkerben 1974-ben megjelent újságcikkből ismerte meg a világ, azóta pedig az eset örökre halhatatlanná vált, mivel a pszichológiában erről nevezték el azt a jelenséget, amikor az áldozat szimpatizálni kezd a fogva tartójával /elrablójával.

A film tavaly debütált a Tribeca Filmfesztiválon, április 12-én pedig az amerikai mozik is bemutatják. Hawke mellett a Stockholmban játszik még A tetovált lány-trilógiából ismert Noomi Rapace (ő Bianca), Mark Strong (aki Lars társát alakítja), Christopher Heyerdahl (Sicario 2.) és Bea Santos is (True Detective).


(via Collider)