Új gyerek érkezik az osztályba, de olyan szegénykének az arca, hogy mindenki megijed tőle, ám végül győz a jóság és a szeretet. Bumfordi, de jó szándékú tanmese az elfogadás erejéről.
Az igazi csoda megtörtént eseményen alapszik, csak nem úgy, ahogy azt te gondolnád, kedves olvasó. A film alapjául szolgáló, magyarul Csodácska címmel megjelent regény írója, R.J. Palacio egyszer a kisfiával egy cukrászdában volt, amikor megláttak egy Treacher Collins-szindrómában szenvedő, eltorzult arcú kissrácot, és az író fia annyira megijedt, hogy elsírta magát. És Palacio érzékeny emberként belegondolt, milyen élete lehet egy olyan kisgyereknek, aki akárhová csak megy, mindig szörnyülködő vagy rémült tekintetekkel találkozik. És erről írt egy könyvet, amiben az általa elképzelt kisfiú csupa kedves emberrel találkozik. Néhány kivételt leszámítva.
A Treacher Collins-szindróma genetikai rendellenesség, ami a szülők egymással nem kompetens génjei hatására, mintegy véletlenszerűen alakul ki, és csontdeformitást eredményez. Ebben szenved a tízéves Auggie, akinek huszonvalahány műtét kellett, hogy egyáltalán lélegezni, beszélni és hallani tudjon, és akit eddig édesanyja tanított odahaza, de most úgy döntenek, hogy beíratják egy igazi iskolába. Mert normális életet szeretne élni, barátokat szeretne szerezni, olyasmit, ami másnak eleve adott, de amiért neki meg kell küzdenie. Merthogy a legtöbben úgy kezelik az osztályban, mint egy leprást. Ám a fiú kitartása, esze, és jósága lassan meghozza a hatást, mi pedig szépen kezdhetünk meghatódni.
Az persze egy másodpercig sem volt kétséges, hogy ez egy olyan film, ami az érzelmeinkkel akar játszani, ami a könnyeinkre utazik, és ehhez nem elég a fogyatékkal élő, csupa jóság kisfiú, de van még öreg kutyus és a szintén csupa szív nagymama eltávozása. Kőből van az az ember, aki erre nem hullat könnyet, pedig Stephen Chbosky rendező annyira nem is kínozza meg a kis Auggie-t. Merthogy az a koncepció, hogy legbelül mindenki jó, csak védekezésből lesznek undokok vagy gonoszok, hogy ha csak kicsit is megpiszkáljuk a felszínt, akkor megtaláljuk a melegséget, a szeretetre vágyást. Így aztán a legtöbb fontos szereplő, legalábbis a gyerekek mind kapnak egy-egy fejezetet: háttérsztori jár a megértő nővérhez, annak egykori legjobb barátnőjéhez, Auggie első iskolai barátjához, hogy megtudjuk, ők is szenvednek. Hogy nekik se jó, vagy, ahogy azt az R.E.M. dala megfogalmazta egykor: Everybody Hurts.
Mindenki csalódik, mindenki csalódást okoz – kivéve a főhős kisfiút, de neki nem lehet rossz tulajdonsága, hiszen fogyatékkal él! -, de együtt, egymásra találva beragyoghatja őket a szeretet fénye. Ezt üzeni Az igazi csoda, külön az ünnepekre időzítve, Julia Roberts jelenlétével megspékelve – ő a szupergondoskodó, szuperédes anyuka -, a főszerepben pedig azt a Jacob Tremblay–t láthatjuk, aki oly csodás volt A szobában, bár a maszkja miatt teljesen felismerhetetlen, és bónuszként megkapjuk Owen Wilsont, mint a vicces apukát. Igaz, neki speciel nincs sok eljátszani valója, egy kis vicces hebegés-habogás, néhány vállon veregetés, vagyis amit mindig szokott.
És tegyük hozzá az érzelgős zenét, a meleg fényeket, amiben mindenki megfürdik legalább egyszer, a kissé esetlen párbeszédeket, és kapunk, egy (remélhetőleg) jó szándékú, kissé manipulatív mesét, ahol minden mindig jóra fordul, amiből megtanulhatjuk, hogy mindenkit el kell fogadnunk, és amiben akad pár egész jó Star Wars poén is.
Értékelés: 6/10
