Ez a 25 film még mindig be van tiltva az Egyesült Királyságban

  • PORT

Néhány cím esetében nem is csodálkozunk a döntésen.

A BBFC, azaz Brit Filmbesorolási Tanács 1912 óta felelős az Egyesült Királyságban forgalmazásba hozott filmek besorolásáért, és akár be is tilthatják az egyes címeket, vagy jelentősen cenzúrázhatják, ahogyan az a "Video Nasty" pánik idején is történt a '80-as években.

A hosszabb-rövidebb időre indexre tett filmek listáján olyan klasszikusok szerepelnek, mint a Pier Paolo Pasolini-féle Saló, avagy Szodoma 120 napja, A gonosz halott, A texasi láncfűrészes mészárlás, a Kutyaszorítóban, a Brian élete vagy Az ördögűző, amelynek az eredeti moziforgalmazása ugyan nem volt teljesen betiltva, de a videómegjelenését sokáig nem engedélyezték.

Fontos megjegyezni, hogy sok film esetében a "betiltás" nem feltétlenül jelentett végleges tiltást, „csak” azt, hogy nem kapott forgalmazási engedélyt, vagy csak erősen megvágott változatban, illetve csak felnőtt közönség számára engedélyezték.

Women in Cellblock 9 (Forrás: Elite Film)

 

A cenzúra szabályai idővel változnak, így sok korábban betiltott film ma már elérhető, de még így is akad legalább 25 film, amely továbbra is feketelistán van. A többségük konkrét törvényeket sért, mint például a Bumfights, amely valódi emberek – köztük hajléktalanok – közötti verekedéseket mutat be. Ugyanígy érthető a Changing Room Exposed című film betiltása, amely az emberi jogok európai egyezményét sértve beleegyezésük nélkül mutat férfiakat egy öltözőben, rejtett kamerás felvételeken.

A listán olyan exploitationfilmek is vannak, amelyek erőszakot és szexet ábrázolnak kendőzetlenül. Manapság rengeteg film tartalmaz explicit jeleneteket, úgyhogy önmagában ez még nem feltétlenül lenne probléma, de ezek a betiltott alkotások ráadásképpen a szexuális visszaéléseket dicsőítik, vagy kiskorú színészeket szerepeltetnek, vagy – mint például az 1977-es Gestapo's Last Orgy vagy a Hate Crime esetében – az antiszemitizmust vegyítik az öncélú erőszakábrázolással.

Ha a károsnak minősített jeleneteket nem lehet egyszerűen kivágni – esetleg azért, mert ezek teszik ki a film nagy részét –, akkor általában az egész filmet betiltják.

A legnagyobb név a listán Michelangelo Antonioni, akinek A legyőzöttek (I Vinti) című filmjében gyilkos fiatalok a főszereplők. Valamilyen okból kifolyólag soha nem nyújtották be újra besorolásra, annak ellenére, pedig ma már nyilván zöld utat kapna. 

 

  • A legyőzöttek (Michelangelo Antonioni, 1953)
  • 491 (Vilgot Sjöman, 1964)
  • Love Camp 7 (R.L. Frost, 1969)
  • Sweet Movie (Dušan Makavejev, 1974)
  • Women in Cellblock 9 (Jess Franco, 1977)
  • Gestapo’s Last Orgy (Cesare Canevari, 1977)
  • Rejtett düh (Shuki Levy, 1988)
  • Mikey (Dennis Dimster, 1992)
  • Traces of Death (Damon Fox, 1993)
  • Brave, Bashed, Battered and Bruised (Tim Eyrl, 1996)
  • Bare Fist: The Sport That Wouldn’t Die (David Monaghan, 1997)
  • Date with a Mistress (1997)
  • Changing Room Exposed (1997)
  • Banned from Television (1998)
  • Hooligans (2001)
  • Bumfights (2003)
  • Spy of Darkness (2003)
  • Murder-Set-Pieces (Nick Palumbo, 2004)
  • Terrorists, Killers and Other Wackos (2005)
  • The Texas Vibrator Massacre (Rob Rotten, 2008)
  • Grotesque (Kōji Shiraishi, 2009)
  • My Daughter’s a Cocksucker (2009)
  • Lost in the Hood (2010)
  • The Bunny Game (Adam Rehmeier, 2011)
  • Hate Crime (James Cullen Bressack, 2012)

 

via: Far Out