Ez a legsiralmasabb előzményfilm a Baljós árnyak óta

Lesújtóak a Legendás állatok 2-ről írt első kritikák: látványos, de gépiesen összerakott film, ami nyomába sem ér a nagy elődöknek.

Idehaza majd csak november 15-től vetítik a mozik a Legendás állatok - Grindewald bűntetteit, ám néhány szerencsés már most meg tudta nézni az év nagy durranásának szánt varázslós blockbusterét. Sajnos nem voltak elragadtatva tőle: a brit Telegraph újságírója a maximális öt csillagól mindössze kettőt adott rá, és Digital Spy is eléggé lehúzta.

A Telegraph szerint a Legendás állatok 2 az eddigi legcsúnyább példa Hollywood előzményfilmes betegségére a Baljós árnyak óta:

A Grindelwald bűneiben minden köldöknézegetős és önismétlő. Mintha a Potter-univerzum függelékeivel és lábjegyzeteivel kellene Kösd össze a pontokat!-játékot játszani. A történetmesélés teljesen átlagos, több mint két órán keresztül csak pakolják fel elénk a sakktáblára a figurákat, esélyt sem hagyva arra, hogy magunktól kitaláljuk, mi fog történni a következő jelenetben.

A Digital Spy munkatársa is hasonlóan véleményt fogalmazott meg, mint az Independentnél dolgozó kollégája. Azzal kiegészítve, hogy a film tele van felesleges szereplőkkel:

A Grindelwald bűntettei gyönyörű film, és biztosan megfelel majd azoknak a Harry Potter-rajongóknak, akik már alig várják, hogy újabb szeletet kapjanak Rowling varázstortájából. Ez azonban nem más, mint a középszer egyértelmű esete. Nem unalmas, csak valahogy a néző végig úgy érzi, az egész sakkjátszmára azért van csak szükség, hogy előkészítse a következő filmet. 

Érdekes, hogy a két kritika a béna történetmesélést és a sok fölösleges karaktert rója fel az egyik legfőbb hibának, mert a film forgatókönyvét nem más jegyzi, mint az eredeti Harry Potter-regények írónője, J.K. Rowling. A filmben visszatér Harryék habókos tankönyvszerzője, a varázsállatokat mentő Göthe Salmander (Eddie Redmayne), hogy az egykori roxforti tanárával, a fiatal Dumbledore professzorral (Jude Law) összefogva megakadályozza az őrült fekete mágus, Gellert Grindewald (Johnny Depp) ördögi terveit. Ami most még nem fog sikerülni, mivel Depp nemrég elkotyogta: benne lesz a Legendás állatok 3-ban is. (via NME.com)