Ez minden idők 10 legnépszerűbb Oscar-díjas filmje az internet népe szerint

Érvényesült a papírforma, de akad azért pár meglepő helyezés.

Hollywood első számú filmünnepe 1929 óta az Oscar, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a díjazott filmek egyben a legnépszerűbbek is. A népszerűséget mérhetjük a legnagyobb filmes adatbázis, az IMDb szavazati alapján, ha tehát teljes(ebb) képet akarunk kapni, akkor érdemes egy pillantást vetni arra, hogy az IMDb szerint mely Oscar-díjas filmek a legnépszerűbbek. Íme az alkotások, amelyek az Akadémia és az Internet Népe szerint is a legjobbak:

10. Amerikai szépség (1999) - 1,2 millió szavazat

Ez egy olyan film, amiről az alapsztori ismeretében azt gondolhatnánk, hogy nem való mindenkinek (Kevin Spacey figurája egy tinilányra csorgatja a nyálát, és van benne melegségét titkoló szomszéd is), de aztán az IMDb-n található szavazatok száma rácáfol erre. Technikai kvalitásai, precíz forgatókönyve és a meggyőző alakításai könnyebben lenyelhetővé teszik a fajsúlyos történetet és a provokatív témákat.

9. Titanic (1997) - 1,3 millió szavazat

Akár azzal is lehetne vádolni James Cameron klasszikusát, hogy túlságosan szentimentális vagy giccses, de azt senki sem vitathatja, hogy a látványvilága elképesztő. Ez a film mindenkinek nyújtani akar valamit, akár elsöprő melodramatikus romantikára, akár különleges effektekkel teli díszletekre és izgalmakra vágyik (vagy ideális esetben mindkettőre). A Titanic tömegvonzása érthetővé teszi, hogy miért kapott annyi szavazatot az IMDb-n - ez az a film, amit, úgy tűnik, mindenki látott már.

8. A Keresztapa 2. rész (1974) - 1,3 millió szavazat

Nem ez a helyezés a meglepő, hanem az, hogy a Keresztapa 2. része néhány százezer értékeléssel van lemaradva az első film mögött, ami azt jelenti, hogy van rengeteg ember, aki megnézte az elsőt, de aztán a folytatás már nem érdekelte (vagy nem annyira, hogy szavazzon is rá). Pedig aki az 1972-es első rész után kihagyja a másodikat, az annyit is ér. Ami az 1990-es harmadik részt illeti, sokak szerint azt nem akkora bűn mellőzni…


7. A tégla (2006) - 1,4 millió szavazat

Az nehezen magyarázható meg, hogy miért egy remake kapcsán díjazta először az Akadémia minden idők egyik legjobb rendezőjét, de az IMDb-s népszerűsége valahol érthető, hiszen A tégla Scorsese legpopulárisabb és legpörgősebb filmjei közé tartozik, és nyilván segít az is, hogy a legendás Jack Nicholson karrierje egyik legrobbanékonyabb alakítását nyújtja benne.

6. Schindler listája (1993) - 1,4 millió szavazat

1993-ban Steven Spielberg mutatta be az egyik legjobb blockbustert (Jurassic Park) és a legerősebb történelmi drámáját is (Schindler listája). Az előbbi uralta a kasszákat, az utóbbi pedig az év legnagyobb Oscar-sikere volt, vagyis 1993 egyértelműen Spielberg éve lett.

Az Oskar Schindler igaz történetét elmesélő film nem könnyű darab, de fontosságát az Oscar-díj és az a rengeteg ember, aki megnézte (és az IMDb-n és más oldalakon magasra értékelte), is jelzi. Innen nézve talán ez Spielberg eddigi legjobb filmje.

5. A bárányok hallgatnak (1991) - 1,5 millió szavazat

Ha A bárányok hallgatnak horrorfilmnek számít, akkor elmondható róla, hogy az egyetlen olyan film a műfajában, amely elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. Jonathan Demme rendezése persze inkább krimi/thriller, és egyben azon ritka filmek sorába tartozik, ahol minden hihetetlenül jól klappol (sztori, színészek, műfaj, korszellem), így érthető, miért tartják az egyik legnépszerűbb Oscar-győztesnek.

4. Gladiátor (2000) - 1,6 millió szavazat

Ridley Scott modern klasszikusa egy olyan hősről szól, akit elárulnak és eladnak rabszolgának, és aki bosszút akar állni az azóta Róma leghatalmasabb emberévé vált ellenségén. Menet közben rengeteg izgalmas akciót láthatunk (ahogy az egy Gladiátor című filmtől elvárható), és egy remek színészekkel teli szereplőgárdát. Nem véletlenül tartják Ridley Scott egyik legjobb filmjének, és nehéz elképzelni, hogy bárki is csalódott legyen a vetítés után.

3. A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003) - 1,9 millió szavazat

Lehet amellett érvelni, hogy a látványos és akciódús filmek közül, amelyek a legjobb filmnek járó díjat elnyerték, A Gyűrűk Ura-trilógia zárlata-e a legjobb. Elképzelhető, hogy A király visszatér győzelme a trilógia egészének elismerése, de még így is érthető és megérdemelt a díjazása. Ez a leghosszabb és legtöményebb, ebben van a legtöbb akció, és talán ez a legérzelmesebb is.

2. A keresztapa (1972) - 2 millió szavazat

A keresztapa talán nem olyan nagyszabású vagy erőteljesen tragikus, mint a második rész, de minden idők egyik legmeggyőzőbb és legtökéletesebb filmje. Egy maffiacsalád idősödő fejét követi nyomon, bemutatva, hogyan próbálja meg párhuzamosan vezetni bűnbirodalmát és családját, és azt, hogy milyen kihívások elé állítják a rivális bűnbandák.


1. Forrest Gump (1994) - 2,2 millió szavazat

A Port.hu olvasóinak jelenlegi kedvence, A remény rabjai kimaradt a toplistából, de cserébe a 2. helyezett Forrest Gump (9.2-es pontszám) a legjobb film, legalábbis az IMDb felhasználói szerint.

Ez egy olyan film, ami sokak szerint nem öregedett a legjobban a megjelenése óta eltelt majdnem három évtized alatt, de a rajongói tábora így is masszív. Középpontjában a kiváló Tom Hanks alakítása áll (őt nehéz nem szeretni), és a film különböző technikai vívmányai a mai napig lenyűgözőek, hiszen meglepően sok benne a speciális effekt.

via: Collider