Meglepően gyakori, hogy egy színészt menet közben cserélnek le, de az már sokkal ritkább, hogy ebben a rendőrség is szerepet kap.
A sorozat készítői szerint Spacey-t szexfüggősége miatt rúgták ki, a biztosító szerint viszont a zaklatási vádak miatt.
Egyelőre cím nélküli filmjéről csak annyit tudni, hogy elkészült, az Izrael által megszállt Libanonban játszódik, és Jon Voight a főszereplője.
Pierce viszont arról beszélt korábban egy interjúban, hogy csak akkor érezte biztonságban magát Spacey mellett a forgatáson, ha egy kollégájuk, Simon Baker is jelen volt.
Bár a maga korában a legnagyobb sztárok közé számított, elsőként nyert mind legjobb színésznek és legjobb mellékszereplőnek járó Oscart, szorongásait sosem tudta maga mögött hagyni.
Van olyan, hogy egy film csak azért születik meg, hogy egy színész vagy éppen énekes, aki úgy érzi, mindenhez ért a világon, tömjénezhesse magát, és ilyenkor szinte garantált a bukás.