5 film, ami már jóval a vége előtt elárulja a hatalmas csavart

Csak alaposan oda kell figyelni!

Nincs is jobb, mint egy csavaros sztori, aminek a végén egy olyan fordulat vár, amitől leesik az állunk. Az igazán merész alkotók nemcsak ravaszul viszik előre a történetet, hogy eljusson a végső leleplezésig, hanem már menet közben elhintenek pár infót, amiből a figyelmes néző akár ki következtetheti, hogy mire is megy ki ez az egész. Íme öt film, ami már a végső csavar előtt leleplezte azt, de ügyesen elterelték róla a figyelmünket. 

ÓVATOSAN, SPOLEREK!

Psycho (1960)  

A filmtörténelem egyik legemlékezetesebb fordulata, ami több mint 65 év távlatából is remekül működik, amikor kiderül, hogy a Bates Motelt nem anya és fia üzemelteti, csupán egy hasadt elméjű fiatalember. Norman Bates (Anthony Perkins) anyja rég halott, holtteste pedig a pincében csücsül, miközben fia az ő nevében gyilkolja a motel vendégeit. Ám

az éles szemű nézők már a sokkoló leleplezés előtt is gyanakodhattak arra, hogy az anyuka valójában nem él.

Van egy jelenet, amelyben Norman felmegy a lépcsőn anyja szobájába, beszél vele, és azt mondja neki, hogy el kell bújnia a pincében, majd tiltakozása ellenére kiviszi a szobájából. Amikor a felvétel fentről mutatja a lépcsőt, a nézők azt látják, hogy Norman viszi az anyját, de nagyon kevesen vették észre, hogy a nő mozdulatlanul és ernyedten fekszik, miközben elméletileg hevesen vitatkozik a fiával.

 

Ragyogás (1980)

Stephen King kultikus regényéből Stanley Kubrick forgatott még kultikusabb filmet. A horror a Szépkilátás Hotelben játszódik, ahol Jack Torrance (Jack Nicholson) gondnok lesz a télre, és vele tart felesége és fia is. Ám a kis Dannyt kísérteties látomások kezdik gyötörni, apja pedig szép lassan elveszíti a józan eszét, és családja ellen fordul – egy baltával a kezében. Hogy ez lesz a vége, azt már a film eleje előrevetíti, mivel

amikor Jack az állásinterjún ül, megemlítik neki, hogy az előző gondnok baltával lemészárolta a feleségét és a gyermekét.

Az igazán hátborozgató viszont az, hogy Jack mindezt teljes közömbösséggel hallgatja végig. 

 

Star Wars: A Birodalom visszavág (1980)

Az, hogy Luke Skywalker (Mark Hamill) apja nem más, mint Darth Vader, kétségtelenül földhöz vágta a rajongókat és minden idők legemlékezetesebb fordulataként került be a filmtörténelembe. Ám voltak olyan nézők, akik már A Birodalom visszavág előtt sejtették a csavart, mivel az első, 1977-es Star Wars-filmben elhangzik pár érdekes kijelentés Luke apjáról.

Owen bácsi például aggodalmát fejezi ki, hogy a fiúban „túl sok van az apjából”, arról nem is beszélve, hogy a „vader” egy holland szó, aminek jelentése: ‘apa’.

 

Közönséges bűnözők (1995)

Természetesen nem arról van szó, hogy akik magyar szinkronnal nézték a filmet, azoknak az első pillanatban világos, kicsoda Keyser Söze, hanem arról, hogy ezt az egész sztorit valójában Verbal Kint (Kevin Spacey) adja elő egy kihallgatáson. Minden, amit látunk a múltbeli eseményekből, valójában az ő vallomása, és mint a végén kiderül, az egész hazugság.

Ha alaposan odafigyelünk, mi is kiszúrhatunk ellentmondásokat a történetében,

többek közt olyan eseményekről mesél, amiken mi, nézők is tudjuk, hogy nem volt jelen.

 

Hatodik érzék (1999) 

M. Night Shyamalan megismételhetetlen fordulata azóta a popkultúra részévé vált. A Hatodik érzék egy gyermekpszichológusról, Malcolmról (Bruce Willis) szól, aki egy rejtélyes kisfiút kezel, aki azt állítja, hogy látja a holtakat. A csavar az, hogy Malcolm is halott, ezért látja ott a kisfiú. Ám Shyamalan ezt egy pillanatig sem rejti el a néző elől:

számtalan utalás van arra, hogy a férfit senki más nem látja, és hogy ő maga már nem része ennek a földi világnak. 

Ez is érdekelhet

5 rejtélyközpontú film, aminek baromi egyszerű a megoldása

Ezekre a fordulatokra valójában könnyedén rá lehetett jönni.

Lássuk!

 

(via Collider)