7 csapnivaló egósimogató film, ami megérdemelten bukott meg

Van olyan, hogy egy film csak azért születik meg, hogy egy színész vagy éppen énekes, aki úgy érzi, mindenhez ért a világon, tömjénezhesse magát, és ilyenkor szinte garantált a bukás.

Háború a Földön (2000)

L. Ron Hubbard, a szcientológus egyház alapítója egyben igen termékeny sci-fi -író is volt, akinek történetei egybefonódtak az egyház tanításaival és kissé zavaros jövőképével. Az ő regénye alapján készült el a lelkes szcientológus John Travolta főszereplésével

minden idők egyik legpocsékabb és legbizarabb filmje.

Ebben 3000-ben járunk, amikor a Föld egy merő pusztaság, az emberiség veszélyeztetett fajnak számít, mert ezer évvel ezelőtt egy pszikló nevű faj támadta meg a bolygót, és alig kilenc perc alatt felmorzsolta az ellenállást. A túlélőket rabszolgasorba taszítják, s bányákban dolgoztatják, mivel az idegeneknek szükségük van a földi ásványkincsekre, főleg az uránra. Terl biztonsági főnök a legnagyobb hatalmú közülük: az óriás termetű, éles eszű idegen – a háromméteres, rasztahajú Travolta – úgy hiszi, az ő sorsa az, hogy meghódítsa a galaxist, csakhogy a rabszolgák lázadást terveznek. Jól hangzik, ugye? Az elkészült film olyan lesújtó lett, hogy a film mögött álló Franchise Pictures csődbe ment, mert a saját befektetői perelték be, Andrew Stevens producer pedig így nyilatkozott: „Egy fos koncepció, egy fos könyv egy fos forgatókönyv alapján készült egy film, aminek sosem szabadott volna elkészülnie.”

 

Glitter - Ami fénylik (2001)

Ma már csak ANNAK a karácsonyi dalnak az énekeseként ismerik a legtöbben Mariah Carey-t, aki az ezredfordulón még komoly sztárnak számított. Tény és való, remek hangja van, de pocsék ízlése, amit a kifejezetten rá írt film is tanúsít. Ebben ő Billie Frank, a tehetséges, fiatal énekeslány a nyolcvanas évek elején. Az állami gondozásban nevelkedett lánynak egyedül kell megállnia a helyét a kőkemény világban. A tapasztalatlan Billie is rossz lóra tesz az ügyeskedő DJ Dice menedzserrel (Max Beesley), aki százezer dollárért megveszi a lány kiadási jogait, de nem fizeti ki az összeget egykori producerének. Amikor Billie első kislemeze a slágerlisták élére tör, DJ Dice vérszemet kap, és annak tehetségét kihasználva egyre kényesebb ügyekbe rángatja bele kiválasztottját.

Maga a film is rossz lett, Carey pedig gyalázatosan pocsékul játszott benne,

de ha ez nem lett volna elég, olyan kiszámíthatatlanul viselkedett a sajtóval, hogy a premiert három héttel el kellett tolni – így a bemutató alig tíz nappal a szeptember 11-i terrortámadás utánra esett, amikor az égvilágon senki sem volt kíváncsi egy szirupos musicalre. Szegény Carrey-t ki is rúgta a lemezkiadója, miután a filmmel együtt a filmzenealbum is bukott, mert ugye az lett volna a nagy kunszt, egy jó kis árukapcsolás.

Forrás: RTL

 

A jövő hírnöke (1997)

Kevin Costner a jelek szerint egy cseppet sem tanult a Waterworld - Vízivilág (1995) kudarcából, amikor immár rendezőként elkészítette ezt a futurisztikus katyvaszt, ami valójában a Mad Max-filmek lebutított változata némi vallásos felhanggal. A jövőbeli, polgárháború dúlta Amerikai Egyesült Államokban már csak atomizált kisközösségek vannak – és azok, akik fosztogatják őket. Egy magányos vándor menekülés közben rátalál egy kilőtt és elfeledett postafurgonra, magához veszi a halott postás egyenruháját és a kézbesítetlen leveleket, amivel be tud jutni a félelemből eltorlaszolt településekre. Akaratán kívül nemcsak leveleket, de reményt is oszt az emberek között és forradalmi összefogásra serkenti őket.

Ez a történet pont olyan hangzatos és üres, mint amilyennek hangzik,

és már az első tesztvetítésen elborzadtak tőle a Warner BRos. fejesei, de Costnernek olyan szerződése volt, amely alapján szabad kezet kapott – és egy másodpercet sem volt hajlandó vágni a háromórás első verzióból. Lett is bukta, de hatalmas. Egy kritikus csak így hívta Costner önfényező produkcióját: Önmagával táncoló.  

Forrás: Warner Bros.

 

Édenkert a sikátorban (1978)  

Míg a fenti filmeket gyakran emlegetik a gyalázatos bukások örökranglistáján, Sylvester Stallone második rendezésére jótékony homály borult. Stallone a Rocky (1976) hihetetlen sikere után gyakorlatilag biankó csekket kapott, így csinálhatott valamit, aminek megint ő volt a főszereplője, rendezője és forgatókönyvírója, sőt, még énekhangját is adta a film zenéjéhez. Sokak szerint ez utóbbi volt a legpozitívabb hozzájárulása a filmhez, ami egy olasz bevándorló családról szólt, akik a birkózásból akarnak megélni, kihasználva a legkisebb testvér (Lee Canalito) elképesztő testi erejét. A filmet, ami talán túl gyorsan jött Stallone számára, ízekre szedték a kritikusok,

érzelmileg manipulatív marhaságnak nevezték,

lehúzták Stallone játékát is. Ő később azzal védekezett, hogy a stúdió mintegy negyven jelenetet vágott ki, olyan részeket, amik biztosították volna a megfelelő érzelmi többletet és hangulatot – de ezek szerint mindez magán a történeten mit sem változtatott volna, ha igaz, amit Stallone mond.

 

A telihold alatt (1986)

A Bíboresővel (1984) Prince bebizonyította, hogy el tud vinni egy egész filmet a hátán, de az is lehet, hogy ez amolyan egyszeri, megismételhetetlen csoda volt. A következő filmje, amit ráadásul ő maga rendezett, miután kirúgatta az eredeti szakembert, bizonyos Mary Lambertet, csúnya bukás lett. A történet az 1930-as években játszódik a francia Riviérán, ahol két amerikai selyemfiú (Prince és zenésztársa, Jerome Benton) csavarja el a gazdag nők fejét, akiket aztán rendre meg is kopasztanak. Az A Riviéra vadorzói (1988) alapkoncepcióját lenyúló film abba bukott bele, hogy művészkedni akart, ezért is vették fel fekete-fehérben,

a Warner Bros.-nál pedig sokan verték a fejüket a falba, miért is adtak a rendezőnek tapasztalatlan, de zenészként zseniális Prince-nek teljes alkotói szabadságot és szabad kezet pénzügyi kérdésekben.

Tegyük hozzá, ez esetben a filmzene viszont majdnem tökéletesre sikerült, ráadásul itt mutatkozott be Kristin Scott Thomas, aki azóta is nagy kedvencünk.

Forrás: Warner Bros.

 

A Tengeren túlon (2004)

2004-ben még Kevin Spacey-nek állt a világ, aki elhatározta, hogy készít egy életrajzi filmet kedvenc énekeséről, Bobby Darinről, továbbá úgy döntött, hogy a filmnek nemcsak főszereplője, de forgatókönyvírója, rendezője és producere is lesz, sőt, a saját hangján fog benne énekelni. A gond csak az volt, hogy Darin, aki akár egy Frank Sinatrához hasonló karriert is befuthatott volna, csodaszép hangjáról volt ismert, Spacey pedig ilyesmivel nem dicsekedhet. Az sem segített, hogy a színész 45 éves volt a 37 évesen elhunyt Darin életének két évtizedét felölelő film készítésekor, így mindenképpen szükség volt a fiatalításra, ám ez botrányosan sikeredett. Igaz, nem is erőlködtek sokat, főleg Spacey haján dolgoztak, más nem nagyon történt.

A történet, amelyben az énekes karrierjét gyermekkori énje kíséri végig, tartva a lelket felnőtt önmagában, szintén nem sikerült fényesen,

és bár a film a mozipénztáraknál jókorát bukott, azért begyűjtött néhány tisztességes kritikát, csak sajnos nem öregedett túl jól. Bár Spacey valódi szenvedélye a film iránt nem kérdőjelezhető meg, hiszen azt részben saját pénzéből finanszírozta, fizetést pedig nem kért, ez utólag sem tűnik sokkal többnek egy csillogó és elég drága öntömjénezésnél.

Forrás: Lionsgate

Love Guru (2008)

A '90-es években és a 2000-es évek elején még úgy tűnt, Mike Myers egyszerűen nem tud hibázni: a lábai előtt hevert a világ, ráadásul ő volt Shrek eredeti hangja is, ami egy aranybánya lett számára. Igaz, a harmadik Austin Powers-film már nem szólt akkorát, mint a korábbi kettő, és A Macska - Le a kalappal! is inkább hátborzongató volt, mintsem szórakoztató. Ezek a botlások azonban sehol sem voltak a karrierjét végül majdnem kettétörő Love Guruhoz képest, amit hatalmas bukásként könyvelhetett el a színész. Pedig Myers, aki a 90-es évek óta dolgozott az alapötleten, 62 millió dollárból forgathatott, ami rengeteg pénz: ehhez képest a film

olyan, mintha egy kétperces poént húztak volna el másfél órán át.

Mindez még 2008-ban történt, és ez Myers szerencséje is, mert a vígjáték annyi vallási és kulturális tabuval játszadozik, hogy ma már keresztre feszítenék érte. A színész egy Pitka nevű amerikai alakít benne, akit gyermekként egy indiai ashram kapujába tettek és akit guruk neveltek fel. Felnőttként Pitka visszaköltözik az Egyesült Államokba, ám sajátos módszereit igencsak próbára kell tennie, amikor azt a feladatot kapja, hogy simítson el egy összezördülést egy hokicsapat sztárja és a felesége között.

Forrás: UIP-Duna Film

 

Forrás: faroutmagazine.co.uk