Ezek a filmek néznek ki a legjobban

Az amerikai operatőrök társasága, azaz az American Society of Cinematographers a száz legszebben fényképezett filmet kereste – és meg is találta. Vajon melyik lehet a nyertes?

A neves szervezet a napokban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját, és a százas listát ebből a jeles alkalomból hozták nyilvánosságra. Egyúttal arra is fel kívánták hívni a figyelmet, milyen fontos is valójában a filmművészetnek ez az egyik eléggé elhanyagolt területe. Egy filmet ugyanis szinte mindenki a rendezőnek tulajdonít, pedig az operatőrök rengeteg munkaórát töltenek azzal, hogy megvalósítsák a legmegfelelőbb világítást, kiválasszák a legjobb lencséket, szögeket, képkivágatot stb.

Aranypolgár. Forrás: port

 

Az ASC által összeállított lista első tíz helyezettje közé olyan nyilvánvaló helyezettek is bekerültek, mint az Arábiai Lawrence az első helyen – de vannak meglepőbb választások is, mint például a Francia kapcsolat, amelyik a tizedik helyezést csípte meg. A TOP10-be két fekete-fehér film is bekerült (a Dühöngő bika a hatodik, az Aranypolgár a negyedik), a többi helyezett pedig a következő: 2001: Űrodüsszeia (9.), Mennyei napok (8.), A megalkuvó (7.), A keresztapa (5.), Apokalipszis most (3.), Szárnyas fejvadász (2.).

A szervezet tagjai nem titkolták el a többi kilencven gyönyörűen fényképezett alkotást sem. Azok között egyebek mellett olyan modern klasszikusokat találunk, mint a Szerelemre hangolva, a Mátrix, az Amerikai szépség, a Ryan közlegény megmentése, Az angol beteg, a Hetedik vagy a Szigorúan bizalmas, de nem hiányoznak az olyan örökbecsű klasszikusok sem, mint a Metropolis, az Elfújta a szél vagy az Óz, a csodák csodája.

A keresztapa. Forrás: UIP-Duna Film

 

Stanley Kubrick lett az a rendező, akinek a legtöbb filmje felkerült a válogatásra: ezt két alkalommal John Alcottnak köszönheti, aki a Ragyogást és a Mechanikus narancsot fényképezte; a Dr. Strangelove-nak Gilbert Taylor, a 2001: Űrodüsszeiának pedig Geoffrey Unsworth volt az operatőre. Az európai alkotások közül többek közt a Fanny és Alexander, Az utolsó tangó Párizsban, illetve a Három szín: Kék hívta fel magára az amerikai szakemberek figyelmét. A többi helyezettet ide kattintva böngészhetjük.


(via Collider)