Ezer szállal Magyarországhoz kötődik, 13 percig állva tapsolták a sztárjait – itt az év(tized) filmje?

A Velencei Filmfesztivál felkapott kedvence lett az Adrien Brody főszereplésével Budapesten forgatott The Brutalist, amelyben egy Tóth László nevű, Amerikába emigrált zsidó építész sorsát követhetjük nyomon.

13 perces álló ovációt kapott a Velencei Filmfesztiválon a többszörösen is Magyarországhoz kötődő történelmi dráma, a The Brutalist, amely az Arany Oroszlán-díj egyik nagy esélyese lehet idén. A 3 és fél órás játékidővel rendelkező grandiózus alkotásban (amelynek van egy tízperces szünet a közepén) olyan ismert hollywoodi sztárok alakítják a főbb szerepeket, mint Adrien Brody, Guy Pearce és Felicity Jones.

A rendező Brady Corbet, aki saját bevallása szerint egy olyan nagy Bauhaus-építészről akart filmet forgatni, aki „a háború mocsarába ragadt, de Amerikában képes volt újrakezdeni az életét”. Mivel azonban a 2023 augusztusában elhunyt francia építésszel és építészettörténésszel, Jean-Louis Cohennel való konzultációja során sem talált ilyen történelmi személyt, a The Brutalist végül fikciós mű lett.

Joe Alwyn, Alessandro Nivola, Felicity Jones, Stacy Martin, Isaach De Bankole, Raffey Cassidy, Emma Laird, Mona Fastvold, Brady Corbet, Guy Pearce és Adrien Brody Velencében (forrás: Stefania D'Alessandro/WireImage/Getty)

 

A film egy (kitalált) magyar származású zsidó építész, Tóth László (Adren Brody) krónikája, aki 1947-ben emigrál az Egyesült Államokba, hogy „megvalósítsa az amerikai álmot”.

Kezdetben szegénységben él, ám hamarosan szerződést kap egy titokzatos és gazdag megrendelőtől, Harrison Lee Van Burentől (Guy Pearce), és ez gyökerestül felforgatja az élete következő 30 évét. Felicity Jones az építész feleségét, Tóth Erzsébetet alakítja, míg Joe Alwyn a gazdag iparos szeszélyes fiát, Raffey Cassidy pedig Tóth unokahúgát, Zsófiát.

A forgatókönyvet Corbet és felesége, Mona Fastvold norvég filmrendező és színésznő közösen írták. A vágó Jancsó Miklós fia, Jancsó Dávid, de sok más magyar név is olvasható a stáblistán, mivel a film Budapesten készült – miután a világméretű koronavírus járvány miatt kútba esett a hét évvel ezelőtt gondosan megtervezett lengyelországi forgatás (érdekes adalék, hogy maga Adrien Brody, a fiktív magyar építészt alakító sztár is félig magyar: az édesanyja ugyanis a híres magyar származású, jelenleg New Yorkban élő fotóművész, Sylvia Plachy).

A The Brutalist ízig-vérig szerzői munka és a rendezői elszántság diadala. A kezdeti finanszírozási kihívások mellett további nehézséget jelentett, hogy 70 mm-es filmre forgatták, a század közepén divatos VistaVision technológiával. Az eredmény egy gyönyörű retró formátum lett, ám emiatt a filmkészítőknek állítólag 26 tekercsen 300 kilónyi filmet kellett Velencébe szállítaniuk a világpremierre. A rendező a fentiek miatt a filmjét „azoknak a művészeknek ajánlja, akik nem valósíthatták meg a vízióikat”.

A The Hollywood Reporter máris igen elismerő kritikát közölt a filmről. David Rooney a cikkében azt írta, a The Brutalist, „a bevándorlók tapasztalatának monumentális szimfóniája”, Brody pedig „elsöprő alakítást nyújt Tóth szerepében”.

(via The Hollywood Reporter)