Ezt nézte a legtöbb magyar eddig 2019-ben

Nem fogjátok kitalálni, hogy mit! Folytatásról van szó, de nem szuperhősmozi – és nem is a Bohém rapszódia. Az NMHH nyilvánosságra hozta a hivatalos adatokat.

Közel 3,8 millió néző 5,48 milliárd forint jegybevételt termelt a hazai mozikban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Nemzeti Filmirodájának összesítése szerint 2019 első negyedévében. A legtöbben, 388 ezren az Így neveld a sárkányodat 3. című animációs filmre látogattak el, ami 50 ezerrel több, mint a második helyezett Marvel Kapitány nézőszáma.

A szuperhősös film után a harmadik helyen 238 ezer nézővel az Instant család című vígjáték áll. A TOP10-be bekerült a magyar Kölcsönlakás is, közel 150 ezer nézővel, a tizedik helyen lévő szintén magyar BÚÉK-ra pedig 112 ezren voltak kíváncsiak. Ezt a két magyar művet leszámítva a tíz legnézettebb film közül mindegyik amerikai gyártású.

Az NMHH külön kimutatást készített az artmozikról is. A nézők száma itt túllépte a 340 ezret, ami 40 ezres visszaesést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest, míg a jegybevétel meghaladta a 430 millió forintot, ami közel 37 millióval kevesebb 2018 első negyedévével összevetve. A művészmozikban a magyar Rossz versekre váltottak a legtöbben jegyet (22,3 ezer néző), amit az Oscar-díjas Zöld könyv – Útmutató az élethez (20,6 ezer néző) és a szintén díjnyertes Bohém rapszódia követett, 14,4 ezres eredménnyel. Az Így neveld a sárkányodat 3. ezekben a mozikban csak körülbelül 10 ezer látogatót vonzott.

Az adatokból az is kiderül, hogy egy-egy vetítésre átlagosan huszonkilencen mentek el – ez a szám az artmozik esetében 23 fő. Az átlag jegyár összességében 1456 forint, az artmozikban pedig 1262 forint volt. A főváros után (ahol egy mozijegy átlagosan 1585 forint) Győr-Moson-Sopronban és Fejér megyében kellett több mint 1500 forintot fizetni (1553, illetve 1534 forint/jegy). A többi megyében sem lehetett azonban ezer forint alatt megúszni a mozizást, leszámítva Tolnát és Pest megyét, ahol 929, illetve 982 forint volt egy jegy átlagos ára.


(via NMHH)