Bambi (1942)

Az „Ember", vagyis a vadász, aki lelövi Bambi anyját, az Amerikai Filmintézet 100-as Legnagyobb hős és Legnagyobb gonosztevő listáján a 20. gazember lett – ami azért ironikus, mert maga a karakter nem is jelenik meg a mozivásznon. A jelenetet elkészítették, ahogy az Ember halálát is egy erdőtűzben, de végül nem tették bele a filmbe, mert az így dramaturgiailag sokkal hatásosabb lett, ráadásul a halált egyfajta elvont fogalomként ábrázolja így a film. Más kérdés, hogy a döntés másik oka, hogy Walt Disney-nek esze agában sem volt magára haragítania a vadásztársadalmat és az Amerikában a mai napig is rendkívül befolyásos fegyverlobbit, de a Bambi így is nagy hatással volt a vadászati törvényekre, a trófeaszezon időtartamának megszabására, és még sok minden másra.

Párbaj (1971)

Mr. Mann (Dennis Weaver) egy kaliforniai úton autózik. Nyugodtan halad, van még ideje fontos üzleti megbeszéléséig. Megelőzi az előtte pöfögő kamiont, és visszaáll kényelmes autósebességére. De ekkor történik valami, amit Mr. Mann nem ért. A kamion üldözőbe veszi. A negyven tonnás szörnyeteg az életére tör. És Mr. Mann, a békés kertvárosi polgár hamarosan rájön, hogy harcolnia kell. Gép gép ellen, sofőr sofőr ellen. Kezdetét veszi egy különös, halálos párbaj – ahol csak az egyik felet ismerjük és látjuk. Steven Spielberg ugyanis nem mutatja meg nekünk a kamionost, az ismeretlentől való félelmünkre apellálva. A stáblistáról persze kiderül, hogy egy bizonyos Carey Loftin volt a kamionos, ám ő nem színész, hanem autós kaszkadőr volt. A trükk az, hogy a behemót gépet mindig a másik sofőr magasságából mutatják, így valóban nem látszik, ki vezeti, a többit pedig eltakarja a poros szélvédő.

Fekete karácsony (1974)

Minden kaszabolós slasher film öreganyja, az 1974-es Fekete karácsony – ami nélkül a Sikoly filmek sem születtek volna meg . rendezője, Bob Clark annak idején nem akarta, hogy a nézők lássák, ki a gyilkos, úgy gondolta, akkor nagyobb a para. Ezért a Billy néven emlegetett tettesnek vagy csak az árnyékát látjuk, vagy csak a hangját halljuk amikor pedig lecsap, véres tetteit többnyire az ő szemszögéből láthatjuk. Ezeken a felvételeken néha a gyilkos keze is látható – ilyenkor a „gyilkos” az egyik kameraman, Albert J. Dunk volt, aki kifejlesztett egy egyedi készítésű állványt, amellyel a kamerát a testére tudta rögzíteni. Ez nagyobb rugalmasságot biztosított számára a felvételek készítésénél, és azt jelentette, hogy mindkét keze megjelenhetett a képben, ezzel is fokozva a feszültséget.

Végső állomás (2000)

Alex Browning (Devon Sawa) érzi, hogy valami nincs rendben a Párizsba tartó 180-as járattal. A gépen ülve, a felszállás előtti pillanatokban víziója támad, és tisztán lejátszódik előtte, ahogyan a repülőgép felrobban. Ekkor már biztosan tudja, hogy valami szörnyűség fog történni. Pánikba esve próbálja osztálytársait leterelni a repülőről. A teljes káosz elkerülése érdekében, Alexet és hat társát leszállítják a gépről – amely felszállás után hatalmas tűzgolyóvá változva felrobban. Azt hitték, megúszták, ám valaki vadászik rájuk, és a túlélők szép lassan mind különös, és meglehetősen valószínűtlen balesetek során hunynak el. A Halál ugyanis igény tart rájuk, és azt még a rendező is tudta, hogy őt elég nehéz megmutatni – nem is mutatta.

Parajelenségek (2007)

Katie és Micah, a húszas éveiben járó, középosztálybeli pár beköltözik az új San Diegó-i otthonába. Katie érdeklődik a természetfeletti jelenségek iránt, amelyek gyermekkora óta kísértik, Micah azonban nem hisz az ilyen dolgokban. Sőt, egyre dühösebb, amikor Katie beszámol neki az érzéseiről. Szerinte ugyanis van valami a házban, furcsa zajokat hall, és elmozdulnak helyükről a tárgyak. Micah végül vesz egy videokamerát, hogy így szerezzen bizonyítékot. A felvételek láttán libabőrös lesz a hátuk, éjszakánként ugyanis egy VALAMI garázdálkodik náluk. Oren Peli rendező mindezt fillérekből oldotta meg, tudván, hogy egy jó horrornál a megfelelő hangulat mellett az is elég, ha kicsit megmozdul az ajtó vagy lépéseket hallunk. A film elképesztő sikere – 15.000 dollárból csinált 193.4 milliót – egy rakás folytatást szült. Az utolsóban végül megmutatják a démont – nincs is katarzis.

Dunkirk (2017)

Christopher Nolan eposzi léptékű, az angol színjátszás legjobbjaival előadott munkája a II. világháború egyik legnagyobb brit vereségéből varázsol felemelő győzelmet, és abban valóban igaza van, hogy a Brit Expedíciós Haderő evakuálása az összeomló Franciaországból létfontosságú volt Anglia számára, és lehetővé tette a harc folytatását. Ehhez Nolan megmutatta mind az egyre zsugorodó partszakaszon rekedt angol – és néha francia - katonák, a kimentésükre érkező tengerészek és a felettük harcoló pilóták közös erőfeszítését, mind azt a borzalmat, amit a földön, égen és levegőben át kellett élniük. Tette ezt elképesztő technikai színvonalon, az esetek többségében mellőzve a számítógépes trükköket – és egy egészen hatásos módszert is bevetve. Nolan egyetlen németet sem mutat, az ellenség arctalan marad, legfeljebb egy elsuhanó vadászgép vagy magasan járó bombázó és géppuskasorozatok jelzik a jelenlétét.

Örökség (2018)

Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya (Toni Collette) egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség? Hát ez az, a rendező NEM MUTATJA meg, mi az a gonosz erő, csak azt, milyen az, ha valakibe beleköltözik – vagy valaki átmeneti „otthonként” használ. És ez benne a legvérfagyasztóbb – például az, amikor a család tini fia (Alex Wolff) egyszer csak a tanítási órán a padhoz kezdi el csapkodni a fejét, eltörve a saját orrát is, mert erre kényszeríti a láthatatlan erő.