Fosás, hányás és álló ováció: sokkolt Cannes-ban Woody Harrelson új filmje

A május 28-ig tartó fesztiválon az új Cronenberg-agymenés mellett is láthatott a közönség gyomorforgató jeleneteket.

Nem várt kihívója akadt a súlyos testhorrorjairól ismert kanadai rendező, David Cronenberg Viggo Mortensen, Kristen Stewart és Léa Seydoux főszereplésével készült alkotásának,

a Crimes of the Future-nek a most zajló 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon (Cronenberg agymenéséről itt írtunk korábban részletesebben, cannes-i bemutatójáról pedig itt).

Meglepő módon ugyanis a Play – Gyerekjáték, a Lavina és A négyzet rendezője, a svéd Ruben Östlund is egy olyan művel érkezett Cannes-ba, amely bővelkedett a gyomorforgató jelenetekben. Östlund művészete necces témafelvetéseivel korábban is megosztotta a nézőket, zsigerileg gusztustalan képsorokat viszont eddig nemigen forgatott – de mindent el kell kezdeni egyszer.

Woody Harrelson a film hivatalos cannes-i fotózásán. Forrás: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency via Getty Images


Triangle of Sadness című filmje egy fiatal modellfiúról szól (Harris Dickinson – Bizalom című sorozat, King's Man: A kezdetek), akit influenszer barátnője elvisz egy általa elnyert luxus hajóútra.

Itt nemcsak a jacht alkoholista kapitányával (Woody Harrelson) ismerkednek meg, de a többi utassal is, akik egytől egyig a sznob elit tagjai.

A puccos vendégek azonban elnyerik méltó büntetésüket, amikor a hajó viharba keveredik, közvetlenül azután, hogy osztrigából és egyéb tengeri herkentyűkből álló étkeket szolgáltak fel a számukra. A tengeribetegség ekkor alul-felül kitör az utasokból, aminek mesterien felépített, meglehetősen szemléletes ábrázolását nem mindenki fogadta jól a cannes-i nézőseregből (ne aggódjunk, a lenti videóban nem ez a részlet látható).


A Variety beszámolója szerint a szóban forgó jelenet közben hárman hagyták el a vetítés helyszínéül szolgáló Fesztiválpalota nagytermét – a többségnek viszont bejött a sokkolás, amit a film végén 8 percig tartó álló ovációval háláltak meg. Tudni kell egyébként, hogy Cannes-ban sem a kifütyülés, sem az álló ováció nem jelent sokat: a legtöbb alkotás megkapja a neki járó álló ovációt (aminek inkább a hossza és a mértéke számít, a 8 perc valószínűleg jó jel), ahogy kifütyülnek egy csomó olyan művet is, ami később sikeres lesz.

Az is régi cannes-i hagyomány ezenkívül, hogy rendre a legsokkolóbb, legmegosztóbb, legellentmondásosabb alkotásnak ítélik oda a végén a fődíjat, azaz az Arany Pálmát. A helyszínen tartózkodó szaksajtó véleménye szerint erre Östlund Triangle of Sadnessének van a legnagyobb esélye (a rendező ezzel duplázna, hiszen 2017-ben A négyzettel már egyszer elhozta az Arany Pálmát), mások szerint pedig közte és Cronenberg Crimes of the Future-je között fog eldőlni a verseny. A hétvégén meglátjuk! Ja, és a jó hír, hogy

a filmet szeptember 8-án a magyar mozik is bemutatják.


(via Variety)