A Sokkal több mint testőr 2. története kínosan rossz, Samuel L. Jackson mintha benne sem akart volna lenni, Salma Hayek túltolja, de Ryan Reynolds boldogan elviszi az egészet a vállán.
Ami engem illet, a Sokkal több mint testőr (2017) az örökké civakodó Ryan Reynoldsszal, a flegma Samuel L. Jacksonnal és a gonosz Gary Oldmannel egy abszolút vállalható akcióvígjáték volt, volt egy jelenet, amiben Reynolds egy bazi nagydarab rosszarcúval verekszik meg először egy étterem konyhájában, majd egy barkácsboltban minden keze ügyébe eső szerszámmal, na azt én elég gyakran visszanézem. És hát az alapkoncepció is remek volt, a két régi ellenség, a pedáns, jól nevelt testőr és a mocskos szájú, laza bérgyilkos, mint kényszerű szövetségesek. És ezt nem csak én szerettem, hanem nagyon sokan mások is, és pont ezért van itt a Sokkal több mint testőr 2. , ami nem feltétlenül vállalható, de azért elég szórakoztató.
El is mondom gyorsan a sztorit nagy vonalakban, de majdnem feleslegesen, mert itt elég sok mindennek egyszerűen nincs értelme. A testőr, Michael Bryce (Reynolds) pszichiátere tanácsára kényszerszabadságra megy, csakhogy azonnal feltűnik a színen Darius (Jackson) felesége, Sonia (Salma Hayek), nyakában egy rakás fegyveressel és egy ellenállhatatlan ajánlattal: segítsen kiszabadítani Dariust egy olasz maffiózó kezei közül – aki egyébként egy hibbant görög milliárdosnak (Antonio Banderas) dolgozik, aki tönkre akarja tenni Európát egy, még 2010-ből visszamaradt forgatókönyvötlet alapján. A hamar el is felejtett olasz maffiózós részt eleve nem értettem, hőseink pedig a játékidő nagy részében pont azok elől menekülnek, akiknek át kéne adniuk egy titkos csomagot.
Mivel az egész úgyis az ökörködésről, és most már a Reynolds-Jackson-Hayek hármas civakodásáról szól, a cselekményt gyorsan el kell engedni, ahogy azt a készítők is tették. Innentől már csak azt kell néznünk, melyikük mennyit rak bele a közösbe. Samuel L. Jackson láthatólag unja az egészet, tudja, hogy ebből a figurából sokkal többet már nem tud kihozni, még a szokásos "motherfuckert" sem mondja igazi átéléssel. Salma Hayek viszont pörög, mint a mérgezett egér. Két percenként mondja el, hogy Cucaracha!, majd tapogatja meg a saját mellét, és elképesztő energiákat hoz magával, amitől a hevenyészve megírt karakter úgy ahogy működőképes lesz, de a munka nagy része Reynoldsra vár – Banderas nem egy vérbő gonosz, a történetbe csak úgy betoppanó Morgan Freeman gondolom kápéban kapta a pénzt, ott helyben, a nagyszájú Interpol-ügynököt játszó Frank Grillo pedig egyenesen csapnivaló. Reynolds azonban rendíthetetlen és fáradhatatlan.
Ő még pár éve találta ki magának ezt a látszólag naiv, valójában rafkós és kemény, örökké mindent kommentáló és mindenre rácsodálkozó, mindenkinek beszóló figurát, ami mellé fizikailag is sokat tett, és ez nagyon rendben van. Lehet, hogy két-három filmmel, néhány Deadpool folytatással arrébb már unni fogjuk ezt a sokféleképpen használható, egyszerre vígjátéki és akciófilmes karaktert, de itt még bőven bejön. Az ő pimaszsággal vegyes kivagyisága, a figurából való állandó kizökkenése adja el a filmet, és az is lehet, hogy a többiek pont azért fogták vissza magukat – persze a vele jól kijövő Hayeket leszámítva -, hogy ő hadd érvényesülhessen, elvan a gyerek, ha játszik alapon. A fene tudja, nekem ő még mindig nagyon vicces, megérdemelt volna egy tisztességesen összerakott történetet.
Értékelés: 6/10
