Travis Bickle - Taxisofőr (1976)

Travis Bickle (Robert De Niro), a Vietnámot megjárt veterán, aki éjszaka taxisként dolgozik, és aki napközben álmatlanságtól gyötörve a tévét bámulja, nem jó ember, tulajdonképpen véletlen lesz belőle hős. Éjjel furábbnál furább figurákat fuvaroz, mocskos dolgokat lát, és nőttön nő benne a vágy, hogy ne csak dühöngjön a világ mocskosságán, hanem változtasson is rajta. Sikertelenül közeledik egy szép politikai aktivista lányhoz (Cybill Shepherd), hasztalan győzködi a vidékről feljött, kiskorú prostituáltat (Jodie Foster), hogy térjen jó útra. Frusztráltságában először egy szenátorjelölttel akar végezni, de onnan elzavarják, így egy helyi strici ellen fordul, de nem ez számít, hanem Travis karaktere, az általa megjárt út, és persze De Niro játéka, ami elképesztő dimenziókat ad ennek az elfuserált alaknak, aki irokéz frizurájával, katonai dzsekijével örökre bevonult a filmtörténetbe – különösen akkor, amikor saját tükörképét fenyegeti.

Hozzám beszélsz?

Snake Plissken - Menekülés New Yorkból (1981)

Kurt Russell és John Carpenter mindig remek páros voltak, és a közös munka annyira sikeres volt, hogy egy folytatást is szült - ez lett a Menekülés Los Angelesből (1996). Mindkettő hőse a félszemű volt kommandós, Snake Plissken, akit az első filmben a börtönszigetté alakított Manhattanbe küldenek, hogy kimenekítse onnan az amerikai elnököt, aki volt olyan ostoba, hogy fogságba essen. Plissken – ez milyen jó név, amúgy – viszont bemegy, és rendet vág, mondjuk muszáj is neki, mert egy, a bőre alá beépített pici bomba megöli. Van ebben a futurisztikus antivilágban valami meseszerű – például az, hogy a soul legenda Isaac Hayes a rosszfiú -, a figurát pedig mintha Russellre öntötték volna, a „szemfedőt” pedig annyira megszerette, hogy később a Ron kapitány (1992) című vígjátékban is újra felvette.

Max Rockatansky - Mad Max (1979)

Max egykor jófiú volt, a különleges rendőrségi autós elfogó egység tagja egy összeomlás előtti világban, azonban feleségét és kisfiát brutálisan meggyilkolták. Innen már nem volt számára visszaút, ahogy a világnak sem. A második részre már túl is vagyunk egy apokalipszisen, az akkor még oly fiatal Mel Gibson pedig együtt öregedett a szereppel.

Max kőkemény, cinikus túlélő,  bár a szíve a helyén van, de ha választania kell egy kanna benzin és pár embertársa megmentése között, akkor természetesen a benzint választja, aztán mégis úgy alakul, hogy megmenti a bajban lévőket is.

Beszélni nem szeret, nem véletlen, hogy legjobb társa egy kutya, majd egy néma kissrác, és egy hibbant pilóta. George Miller annyira zseniális karaktert teremtett, hogy azt abszolút zökkenőmentesen vette át a negyedik részre, a Mad Max – A harag útjára (2015) Tom Hardy, hogy egy szintén még magasabbra vigye a karaktert az elmúlt évtized legjobb akciófilmjében.    

Harry Callahan – Piszkos Harry (1971)

Tudom mire gondolsz, hogy hatot lőttem-e vagy csak ötöt. Az igazat megvallva ebben a nagy zűrzavarban én sem számoltam. De mivel ez egy 44-es Magnum, a világ legütőképesebb kézifegyvere, és simán szétrepítheti a fejedet, most biztos arra gondolsz: „Vajon mázlim van?" Ugye erre gondolsz, seggfej?

A filmtörténet egyik legjobb idézetéért Harry Callahan, becenevén „Piszkos Harry” felel, a renegát zsaru, aki nem törődik azzal, hogy megszegi-e a törvényt vagy sem - konkrétan megsérti-e egy bűnöző jogait -, ha sikerül elvégeznie a munkát. Piszkos Harry tudja, mi a jó és mi a rossz, de ő egy amolyan „a cél szentesíti az eszközt” típusú fickó, és a Clint Eastwood tökéletesen hozta ezt az enyhén rasszista, cinikus figurát, összesen öt Piszkos Harry filmben.

Hannibal Lecter - A bárányok hallgatnak (1991)

Persze, alapvetően Clarice Starling FBI ügynöknek (Jodie Foster) drukkolunk, hogy elkapja a nőket nyúzó Buffalo Billt, de mire menne ő az alapkiképzésével, ha nem segítene neki Hannibal Lecter (Sir Anthony Hopkins) a maga kifinomult intelligenciájával, elképesztő intuíciójával – és sorozatgyilkosi tapasztalataival? És itt a jó kis csavar Jonathan Demme filmjében? Hannibal, a kannibál a világ egyik legördögibb teremtménye, ugyanakkor magában a filmben nem látjuk, hogy bármi rosszat tenne, csak elmondják, milyen iszonyú dolgokat művelt. Anthony Hopkins delejes alakítása félelmet keltő, elborzasztó, letaglózó, és nehéz megindokolni, miért érzünk iránta mégis valami tiszteletteljes vonzalmat. A folytatásban, a Hannibalban már egyértelműen neki drukkolunk, mert már nem is szörnyetegként tekintünk rá, hanem egy sajátos módszerekkel dolgozó antihősként. (Aztán az előzmény történetként is funkcionáló A Vörös Sárkányban előjön az abszolút gonosz Hannibal, aki egy elrontott fuvolaszóló miatt is feltálal egy művészt vacsorának, vagy ahogy meg akarja öletni az őt elfogó Graham ügynököt.)

Tyler Durden - Harcosok klubja (1999)

Tyler Durden az anarchista kézműves szappangyáros, a lázadó szépfiú, a fogyasztó társadalom esküdt ellensége, aki a rendszer veszteseiből szervez mindent elpusztító hadsereget, valójában persze hősünk, a magát Jacknek hívó elmesélő (Edward Norton)  alteregója. Vagy hasadt egyénisége, elnyomott agresszív énje, és megannyi más címkét ragaszthatunk rá, de a lényeg, hogy Durden a legkarizmatikusabb rosszfiúk egyike, aki valaha megjelent a vásznon. Az érdeme elsősorban a karaktert kitaláló Chuck Palahniuké, aztán David Fincher rendezőé, de aligha találtak volna olyan színészt, aki hitelesebben kelti életre, mint Brad Pitt.

Az ő Tyler Durdene a legmenőbb, legszexibb és ami fontos, a legpofátlanabb antihős,

aki nem csak adja a pofonokat, de állja is őket, és aki végül képes felülkerekedni a saját felettes énjén is. Nem véletlenül lett igazi kultfigura egy olyan karakterből, aki leköpne mindent, amit felkap a közízlés, ami tömény irónia!

Leon - Leon, a profi (1994)

Volt idő, amikor Luc Besson zseniális rendezőként zseniális filmeket csinált – és nem sorozatban gyártotta a tök egyforma akciófilmeket producerként. Az ő Leonja maga az élő ellentmondás, a nagy gyerekember, aki képtelen kommunikálni a külvilággal, aki számára a pénz mit sem jelent – nem is nála van a megbízásokból befolyó pénz, más „vigyáz rá” -, miközben egy elképesztően hatékony gyilkos. És gyilkosként bármire képes, megtévesztésre, lehetetlen feladatok végrehajtására, soklépcsős tervek kidolgozására, hogy aztán a hétköznapokat szó szerint vegetálva élje le, amíg meg nem jelenik a hirtelen árván maradt szomszéd lány, Mathilda (Natalie Portman), aki megváltoztatja az életét. És Leon annyira jól kitalált karakter, Jean Reno pedig annyira jól hozza, hogy egy cseppet sem válik zavaróvá az, hogy a lány számára ő pótapából először mentorrá, majd egészen ártatlan módon egyfajta szerelemmé változik a történet során.

William Foster - Összeomlás (1993)

Akárki lehetne William Foster (a ritkán ilyen jó Michael Douglas), a hétköznapi tisztviselő – nyilván időtől és helytől függően -, aki egy reménytelennek tűnő forgalmi dugóban várakozva váratlanul bekattan. Kocsiját maga mögött hagyva gyalogosan elindul hazafelé. Kislányának születésnapja van, ezért olyan fontos idejében hazatérnie. A baj csak ott kezdődik, hogy a hazafelé vezető úton többen is az útjába kerülnek, és az akadályokra az elkeseredett férfi agresszióval válaszol. Hamarosan a rendőrséggel a nyomában menekül, és csak Prendergast nyomozó (Robert Duvall) sejti, mi lehet az ámokfutás hátterében. És bár Foster egy pszichopata ámokfutóvá válik, drukkolunk neki, mert szarik a társadalmi normákra, és mert mer reklamálni a gyorsétteremben, hogy az a löttyedt valami, amit tálcán nyújtanak a kasszánál, köszönőviszonyban sincs a promóciós fotókkal!