A meglepő lista azt sugallja, hogy a regényeiben a legnagyobb gonoszságokra képes író valójában egy kedves, romantikus lélek.
Mindnyájunk kedvenc szeretve gyűlölt írója a Daily Beasten osztotta meg a világgal kedvenc fantasy filmjeinek listáját, és el is mesélte, miért éppen azokat szereti a legjobban. Lássuk, miből merített a kedélyes szereplőgyilkoláshoz!
A Gyűrűk Ura-trilógia
A három rész lefedné a top 3-as listáját, de mivel Tolkien eposza egyetlen óriási történet, és főleg kiadói megfontolásból szabdalták három kötetre, ezért Martin egyként kezeli. Maga a filmtrilógia is egy monumentális mű, pláne a bővített és mindenféle extrákkal telepakolt változatok. Vajon miért nem lepődünk meg azon, hogy a túlírás nagymestere ezeket kedveli a legjobban?
Szerinte Peter Jackson kiváló munkát végzett (szerintünk is), különösen, hogy mindaddig megfilmesíthetetlennek tartották - a korábbi rajzfilmes kísérletek mind elbuktak. A színészgárdát kiválónak tartja, és noha Aragornként egészen más karakter élt a fejében, Viggo Mortensen idővel bebizonyította, hogy kitűnő választás volt a szerepre. Sajnálja, hogy a Megye megtisztítása kimaradt, de Bombadil Tomát nem hiányolta. Rövid summázata:
Aki nem szereti a trilógiát, nem szereti a fantasy-t.
A herceg menyasszonya
William Goldman saját regényéből írta meg a forgatókönyvet, amiből Rob Reiner rendezte az azóta klasszikussá vált okos és bájos mesefilmet. Martin imádja a szereplőket, a párbeszédeket, és a kardvívásokat - Inigo Montoya ("Helló! Inigo Montoya vagyok. Megölted az apámat, készülj a halálra.") és Roberts kalóz nevezetes kardpárbajának szerinte egyértelműen ott a helye Errol Flynn és Basil Rathbone mesteri csörtéi mellett.
Óz, a csodák csodája
Az Óz csaknem 80 év távlatában is zseniális, és Martin óriási rajongással ír róla. Méltatja a szereplőket, különös tekintettel Margaret Hamilton gonosz Nyugati Boszorkányát, a látványt, a lényeket, és külön említi az aranyos Totót. A dalokról is áradozik. Lám, íróként nagy pernahajder, de úgy tűnik, valójában egy érző szívű, nagy mackó!
Sólyomasszony
Richard Donner 1985-ös romantikus fantasy-je a negyedik Martin listáján. Rajongással beszél az elátkozott szerelmespár (Michelle Pfeiffer és Rutger Hauer) szomorú és varázslatos történetéről , egyedül a zenéjét nem szereti. Mi tagadás, Andrew Powell lendületes aláfestése a 80-as évek zenéjének esszenciája, de tökéletesen műfajidegen (talán csak a szaxofon hiányzik), és ha egyszer felújítanák a filmet, Martin örömmel fogadná, ha lecserélnék valami tisztességesebbre.
A sárkányölő
Meglepően sötét a Disney alulértékelt fantasy-mesefilmje, és a benne szereplő sárkány a legjobb, legfélelmetesebb, amit vásznon valaha láthattunk (rögtön utána a 2020: A tűz birodalma szörnyetegei jönnek) - mondja Martin, bár gondolom, azért a Trónok harca sárkányai igencsak kedvére valók. Ráadásul Vermithrax Perjorative-nak hívják, aminél menőbb nevet még nem kapott repülő óriáshüllő soha.
Gyalog galopp
Meglepőnek, ugyanakkor elég lehangolónak tartja, hogy a Monty Python remekműve a legjobb film, amit az Arthur-mondakörről valaha készítettek. Mindegyikben talál hibát, sutaságot, de a Gyalog galoppba nem tud belekötni. És milyen jól teszi!
Dark City
Az egykor zseniális Alex Proyas (A holló) kevéssé ismert és méltatlanul elfeledett mesterműve nehezen kategorizálható: Martin simán besorolná a kedvenc sci-fijei és horrorjai közé is. A roppant eredeti, komor furcsaság igazi erőssége a sokfelől merítő, de semmi máshoz nem hasonlítható, tökéletesen egyedi látvány. Sajnálja is, hogy nem látta moziban, csak a tévét kapcsolgatva talált rá.
A Faun labirintusa
Könnyű dobálózni a szavakkal, de Guillermo del Toro legszebb, legsajátosabb horrormeséje zseniális alkotás, mestermű, az életmű nehezen túlszárnyalható darabja, és igazi különlegesség. Gyönyörű és nyugtalanító, mondja Martin, és feljebb sorolta volna a listáján, de a furcsa műfajhibrid miatt lett végül a nyolcadik.
A szép és a szörnyeteg
Nem, (egyelőre!) nem a rajzfilm, hanem Jean Cocteau híres, 1946-os alkotása. Ez inspirálta Ron Koslow sorozatát, amelyben Linda Hamilton és Ron Perlman játszották a címbeli szépet és a szörnyeteget, és Martin íróként számos epizódban dolgozott.
Az elveszett frigyláda fosztogatói
Martin vérbeli fantasy-nek nevezi, és valójában igaza is van, hiszen a Frigyláda rejtélyes, túlvilági erőket szabadít el. Indiana Jones első, a régmúlt kalandfilmjeiből és a ponyvákból merítő kalandját tartja a legjobbnak, mind a sztori, a dramaturgia tekintetében. Szerinte a szereplők is lényegesen jobbak és kidolgozottabbak, mint a sorozat későbbi darabjaiban. Belloq kitűnő ellenfél, csakúgy, mint a Peter Lorre-ra emlékeztető gonosz náci, Toth, Sallah a legjobb segítő, Marion pedig Indy tökéletes párja - Martin nem is emlékszik a többire, annyira jelentéktelennek találja őket.
