Jasmine Lobe színésznő, korábbi műkorcsolyázó, modell, író. 2013-ban a New York Observerbe írt egy tárcát, amiben leírta, hogy egy producer és egy rendező zaklatta és megfenyegette. Akkor nem érdekelt senkit az ügy. Most viszont az újságírók egymásnak adják a kilincset, hogy interjút készítsenek vele, és hogy megnevezze az illetőket.

2017. december 19-én Jasmine Lobe írt egy tárcát az Observerbe ezzel a címmel: "Harvey Weinstein szexuálisan zaklatott, James Toback megfenyegetett, hogy elvágja a torkomat."

Az – itt írónői minőségében – „megszólaló” Lobe a cikkben idéz a négy évvel ezelőtti írásából, amit mi lefordítottunk. Ebből sok minden kiderül a zaklatás természetéről, hogy mi és pontosan hogyan zajlott azokban a szállodai szobákban, amikben színésznők álltak szemben a hollywoodi produceróriással, a visszataszító és a hatalmát kihasználó Harvey Weinsteinnel. Hogy pontosan milyen mondatok hangzottak el, és mindeközben hogyan érezték magukat azok a kiszolgáltatott, karrierjük elején lévő színésznők, akik attól tartottak, hogy ellehetetlenedik az életük.

„Talán nem vagyok elég bátor, minden alkalommal, amikor leülök, hogy írjak azokról a férfiakról, akik zaklattak, lefagyok. Majd egy hónapja minden egyes nap leírom ennek az esszének az első bekezdését, és mindig rossz. Mindig látom ezeknek a ragadozóknak az arcát az újságok címoldalán, és annyira nagyon akarok mondani valamit, de nem sikerül.
Négy éve a New York Observerben írtam egy producerről, aki zaklatott, és senkit nem érdekelt. Meg is neveztem a producert a szerkesztőmnek, aki ezt mondta: „Bárcsak ne mondtad volna el.” De most úgy tűnik, az emberek azt akarják, hogy beazonosítsam őt, és talán most érdekliőket.Az utóbbi két hónapban folyamatosan hívogattak az újságírók. A gyanújuk szerint Harvey Weinstein volt az a férfi a történetemben. Bizonyos részletek stimmeltek, de nem akartam része lenni ennek az egésznek. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a békémet, és most ezt megint összekuszálom. Az egyik újságíró azt mondta, hogy talán más nőknek segíthetek, ha megnevezem. Azt mondtam neki, hogy nem akarok úgy a hírekbe kerülni, hogy „egy másik áldozat is előjött”. Most jól vagyok, és az én ügyem már nem oszt, nem szoroz vele kapcsolatban.

Részlet a 2013. augusztus 10-i írásból:

- Holnap van a 25. születésnapom - mondtam neki.
- Ó, ilyen öreg vagy?! - viccelődött, közelebb húzta a székét, és a kezét a combomra tette. Odavezetett egy fehér kanapéhoz, leültetett, és aztán mellém ült. A kezei a nyakamnál jártak, és minden érintéssel feszültebbek lettek az izmaim.
- Olyan puha a bőröd.
- Nem akarok masszázst, köszönöm - finoman arrébb raktam a kezeit.
A kövér ujjai visszahúzódtak, majd a jobb mellemen kalandoztak, és megpihentek a mellbimbómon. Erősen megnyomta.

- Hagyd abba - taszítottam el magamtól egy nevetés kíséretében, mert ha keményebben szóltam volna, azt hiszem, feldühítettem volna. Még durvább is lehetett volna velem, annyira hatalmas volt.

- Most te masszírozol meg engem.
- Mennem kell.
- Úgy az igazságos, ha te is megmasszírozol engem. Én már megmasszíroztalak téged. - Szigorú volt.

- Oké, de tényleg gyorsan, mert a barátaim aggódni fognak.
Csak egy hátmasszázs, és gyorsan vége lesz. A vállaira tettem nyirkos kezeimet.
- Menjünk be a másik szobába, ott le tudok dőlni. - Annyira rámenős volt, én meg nem voltam sehol. Nem az egész kezemmel csináltam, csak az ujjbegyeimmel, azokkal az ujjakkal, amikkel egyszer könnyedén eljátszottam Debussy Claire de Lune-ját.

- Folytasd. - Levette az ingét, kiviláglott felpuffadt bőre, ami rálógott az övcsatjára; élettelenül lógott.
A háta fehér volt, és himlőhelyes. Elkezdte mozgatni a medencéjét a krémszínű ágyon, ami tele volt még meg nem született forgatókönyvekkel. Több potenciális Oscar- aspiráns esett le a földre. Nem tudtam, hova menjek, a mennyezeten találtam magam.
Ott üldögélt egy lány alattam, az ujjai úgy mozogtak, akár a barna férgek. Kancsalított, és onnan, ahol ültem, a lassan forgó mennyezeti ventilátorról a lány felismerhetetlen volt. Egykor műkorcsolyázó volt, aki siklott a fehér üvegen. És most ott ült az ágy szélén egy nyögdécselő öregemberrel, masszírozva testét. A körmei nem voltak levágva. A lánynak gyerekkezei voltak. Az anyukáját és az apukáját akarta.

- Oké. Kész vagy.
- Ne, ne hagyd abba. -  Megfordult, és birtokába vette a lányt. A lány kitört a karjai közül. A szeme csukva volt, hogy elfedje könnyeit.
- Mennem kell. - A folyosóhoz vezető ajtó zárva volt. Hallotta volna valaki, ha segítségért kiált? Megállt. A lábait túlfőtt tésztának érezte.

- Akkor csak hadd nézzelek - suttogta.
A lány követte őt a mellette lévő, sötét, márvánnyal és tükörrel borított fürdőszobába.
- Vissza kell mennem a barátaimhoz.
- Akkor csak hadd nézzem meg a lábaidat.

A férfi lehúzta a lány ruháját, és mindketten az ő testét bámulták a tükörben. Pink, Victoria's Secret fehérneműje volt. Az anyja vett neki ötöt belőle 25 dollárért.

Nézte. Ő is nézte. Mindketten nézték.

- Erős lábaid vannak.

A lánynak volt egy anyajegye belül, a jobb térdénél.
Nézték egymást.
- Te vagy az a lány a tükörben! Ébresztő!
- Oh - Kivágtam magamat. A barna pöttyöm, a kis barna pöttyöm - mintha a hold lenne - megvilágította a kifelé vezető utat. Láttam magamat. Ott álltam egy öreg, kövér férfi előtt, aki tartotta a ruhámat, keresve valamit, amit soha nem fog megtalálni.

- Mennem kell.
- Legalább hadd verjem ki előtted. Gyors leszek. - Kicipzározta a nadrágját.
- Nem!
A sarkamra álltam, és kirontottam a folyosóra. Egy pár sétált arra, és nagyon szerettem őket ezért. A férfivel aztán összefutottam a liftben, az inge tökéletesen gombolt volt, és be volt tűrve az övébe. Készen állt a napra. Megragadtam a korlátot.
Ahogy kiléptünk a liftből, a fülembe súgott: "Büszke vagyok magamra, hogy tudtam viselkedni.”
Azon gondolkodtam, hogy milyen az, ha nem tud viselkedni.

Megláttam a barátaimat egy távoli asztalnál, ott álltak valami megváltásként. A férfi odaszólt nekik, hogy rendeljenek bármit, ő állja.

De mielőtt menekülni tudtam volna, közelhúzott magához: -Ígérd meg, hogy soha nem írsz rólam.
Az étterem tömve volt, hallottam az edények csörgését, az emberi hangok zümmögését és a távoli nevetéseket. El akartam tűnni.
- Ígérem.

Az Observerben megjelent írás így folytatódik: "Egy másik hollywoodi ragadozóra is fény derült a hírekben. Ijesztő volt, mert őt is ismertem. Próbáltam nevetni, és egy viccel elütni, „ha velem vagy, biztos találkozol egy zaklatóval”.

Az írónő a férfivel New Yorkban találkozott pár évvel ezelőtt, amikor egy castingra hívta el. Egy hotelben volt a meghallgatás, és ott volt Bret Ratner is. A terem tömve volt, úgyhogy a színésznő biztonságban érezte magát. Utána azonban a rendező egyedül akart maradni vele. Lobe szerint a férfinek rossz volt a térde, és kövér is volt, úgyhogy azt gondolta, ha úgy adódna a helyzet, könnyedén meg tudná védeni magát. A rendező azt mondta neki, hogy a szerep eléggé túlfűtött szexuálisan, és azt akarja ellenőrizni, hogy megfelel-e a típusnak, majd arra kérte a színésznőt, hogy maszturbáljon előtte. Lobe ezt visszautasította. Erre a férfi azt mondta:
„Tudom, hogy írtál Harvey-ról, de ő egy puhapöcs. Ha rólam írsz, megtalállak, és elvágom a torkod.”

A cikk végén Jasmine Lobe megnevezte két zaklatóját: "Harvey Weinstein a producer, aki azt mondta nekem, hogy szerencsés vagyok, amiért tudott uralkodni magán, miután szexuálisan zaklatott, és róla írtam négy éve. James Toback a rendező, aki megfenyegetett, hogy elvágja a torkomat."

via Observer