Hihetetlen, de már 30 éves a Robotzsaru!

Eredetileg Schwarzenegger vagy Rutger Hauer lett volna Alex Murphy, de hülyén állt rajtuk a páncél.

Hihetetlen, de már 30 éves gyerekkorunk egyik legmenőbb rendőre: 1987. július 17-én mutatták be az amerikai mozik a Robotzsarut. Ez volt Paul Verhoeven ütős válasza a '80-as évek két legmeghatározóbb disztópikus sci-fijére, a Szárnyas fejvadászra és a Terminátorra.

Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a csalárdul meggyilkolt mintarendőrből, Alex Murphyből összefércelt Robotzsaru is olyan kultikus figurája lett a szórakoztatóiparnak, mint a T-800-as. És Paul Verhoeven cinikusan felfestett, bűntől rothadó, nagyvállalatok uralta nyomasztó jövőképe is méltó párja a Blade Runnerben megismert, futurisztikus világnak. Arról nem is beszélve, hogy ehhez a franchise-hoz is legalább annyi filmes-könyves-képregény folytatás készült, mint a Terminátorhoz és Szárnyas fejvadászhoz – Magyarországon 1991-ben debütált a Marvel-féle képregényváltozat, amit én például gyerekként sokkal jobban szerettem, mint a folyton viccelődő Pókember nevetségesen bárgyú kalandjait!

A Robotzsaru mai napig is jól működő, ütős akicófilmes jellege persze nemcsak Verhoeven érdeme: a két forgatókönyvíró, Edward Neumeier és Michael Miner is legalább annyira hozzájárultak a sikerhez, mint a társadalomkritikus sci-fikre szakosodott holland rendező. Neumeier a saját bevallása szerint a '82-es Szárnyas fejvadász moziplakátjának hatására írta meg a forgatókönyv első verzióját. Ő is egy futurisztikus nagyvárosba helyezte a cselekményt, csak nála nem egy ember hajkurászta volna a robotbűnözőket, hanem egy robot a bűn útjára lépett embereket. Ez a sztori azonban akkor még egyik nagy hollywoodi stúdiónak sem kellett.

Szerencsére Neumeier 1984-ben összehaverkodott a videoklipek világából érkező Michael Minerrel, akinek szintén volt egy filmötlete SuperCop címmel. Ebben egy meggyilkolt zsaru tudatát ültetik át egy kiborgrendőr testébe. A két író a lehető legjobb döntést meghozva összegyúrta a két forgatókönyvet egy filmmé, és mivel a Terminátor 1984 végén nem várt siker lett, az Orion stúdió meglátta a piaci rést a kiborgos sci-fikben, és zöld utat adott a Robotzsarunak. Ezért is került bele például az első Robocop-trailerbe a Terminator jellegzetes főcímdala:

Sőt, eredetileg úgy volt, hogy Arnold Schwarzenegger fogja eljátszani Murphyt! Csak az volt a baj, hogy úgy nézett ki a Robotzsaru-jelmezben, mint egy Michelin-baba, és ugyanez volt a helyzet Rutger Hauer esetében is. Lance Henriksen is esélyes volt a főszerepre – csakhogy szegény ugyanúgy bukta ezt is, mint korábban a T-800-ast, és végül csak az Aliensben alakíthatott robotot. Michael Ironside viszont túl alacsony volt a speciális effektesek műhelyében legyártott Robotzsaru jelmezhez (a bádogruhából egyébként összesen hét darab készült).

Végül Peter Weller lett a befutó, aki a jellegzetes fizimiskája és a kiugró álla miatt kapta meg a szerepet. A sztoriban ugyanis fontos volt kihangsúlyozni a bűnüldöző kiborg emberi oldalát, aki még emlékszik a családjára, és nem az OCP könyörtelen gyilkológépe. Weller persze valószínűleg megbánta a forgatáson, hogy elvállalta a szerepet, mert 11 órába telt, mire a speciális effektesek beleszuszakolták a Robotzsaru-páncélba, ami ráadásul olyan nehéz (és a belső légkondi beszerelése előtt annyira levegőtlen) volt, hogy a nap végére a benne izzadó színész másfél kilót fogyott.

A főszereplő mellett a rendező kiléte sem volt annyira magától értődő. A stúdió a biohorrorok nagymesterét, David Cronenberget akarta leszerződtetni, aki ekkor már túl volt a Videodrome-on, de nem vállalta el.  is szóba került, ám ő inkább a Straight to Hell című horrort választotta. Érdekesség, hogy amikor a sokadik rendezőjelöltnek kiválasztott Verhoeven elolvasta a forgatókönyvet, először egy nagy baromságnak gondolta, és a felesége győzte meg arról, hogy mégiscsak vállalja el, mert ebben a sztoriban több van egy bugyuta akciófilmnél. 

Verhoevennel viszont nagyon jól járt a stáb, mert saját ötletekkel bővítette ki a forgatókönyvet. Ő csinált például pozitív figurát a nemrég elhunyt Miguel Ferrer karakteréből, Bob Mortonból, aki eredetileg csak egy gátlástalanul törtető OCP-kisfőnök lett volna a sok közül, de az átírások után kicsit pozitívabb figuraként ő lett a Robotzsaru-program vezetője. De Verhoeven ötlete volt az a jelenet is, hogy a Robotzsaru egyszerűen lője tökön az erőszakoskodó banditát, miután kiszámolta, hogy a foglyul ejtett nő lába között pont eltalálja a gazfickót.

 

A rendező egyébként olyan jól kijött a forgatókönyvíró Neumeierrel, hogy 10 évvel később a Csillagközi inváziót is együtt készítették el – de erről már egy másik évfordulós cikkben lesz szó.