Híres filmek, amik lopták a sztorijukat

  • Vízer Balázs

Kölcsönözni, ihletet meríteni vagy főt hajtani lehet, sőt, ha jól csinálja az ember, meg is tapsolják, de egy egész történetet ellopni kicsit túlzás. És néha nagyon sokat kell érte fizetni, ha kiderül.

A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Ridley Scott filmje mind a horror, mind a sci-fi műfajának egyik mérföldköve, vitathatatlan klasszikus, és ezért is meglepő, hogy a történetét korábban egyszer már elkészítették. Egy 1958-os olcsó, B-kategóriás darabról van szó, a címe It! The Terror From Space. Mindkét film ugyanarról szól: egy űrhajó távoli, ismeretlen bolygón landol, majd egy idegen, elpusztíthatatlan lény jut fel a fedélzetre, és sorban falja fel az ott lévőket. A lény mindkét filmben a szellőzőrendszerben húzza meg magát és ott közlekedik, mindkettőben egy lángszóró állítja meg, és végül a végtelen űrben leli halálát. Amikor az Alien készítőinek megemlítették a hasonlóságot, azzal védekeztek, hogy a forgatókönyv első verziójában valóban sok minden egyezett a két történetben, de aztán új dolgokat is beletettek, és különben is, ez az egész idegen lény dolog a műfaj alapvető eleme, olyan, mint a westernekben a pisztolypárbaj a főutcán.

Star Wars: Egy új remény (1977)

Az sosem volt titok, hogy George Lucas a Csillagok háborújához az ihletet elsősorban korábbi sci-fikből, westernekből és szamurájfilmekből merítette, és az utóbbiak között is volt egy, amiből különösen sokat merített. Ez Akira Kurosawa 1958-os szamuráj eposza, a Rejtett erőd volt. Maga Lucas is többször elismerően nyilatkozott a filmről, elmondva, mennyire szerette annak történetmesélését, azt, hogy mindent a két legkevésbé fontos karakter szemein keresztül láttat a rendező. A Rejtett erődben ez a két karakter két folyton vitatkozó paraszt volt, a Csillagok háborújában két droid, C-3PO és R2-D2. Persze nem ennyi a hasonlóság: mindkettőben kitörni készül a polgárháború, egy vagány hercegnőt kell bennük megmenteni és biztonságos helyre juttatni, akad egy kövér rabszolga kereskedő és egy eltorzult arcú gonosz, aki végül megvilágosul. Aki nem csak a történetre figyel, az azt is észre fogja venni, hogy az Új remény pontosan azokat a beállításokat és kameramozgásokat használja, mint Kurosawa filmje.

Egy maréknyi dollárért (1964)

Nem csak George Lucas „értékelte” Akira Kurosawa munkásságát, de ő volt az, akinek sikerült magára haragítania a legendás japán rendezőt. Sergio Leone spagettiwesternje szinte szóról szóra másolta le Kurosawa 1961-es klasszikus szamurájmeséjét, a A testőrt. A sztori is egy az egyben ugyanaz: egy szótlan idegen érkezik egy kisvárosba, amely uralmáért két rivális banda küzd meg, és ő mindkettőt kihasználja. És végül mindenkit egymás ellen fordítva a gazdag zsákmánnyal ellovagol – de itt nem csak a történet számít, hanem a mondanivaló is. Merthogy itt a jófiú épp csak egy hajszálnyival jobb, mint a gonoszok, minden koszos, izzadtságszagú ás cinikus. Kurosawa csak ennyit mondott, amikor megnézte Leone munkáját: „Nagyon jó film, de az ÉN filmem.” Ezután perelt, és nyert, megkapva a film profitjának 15 százalékát és 100.000 dollárt, ami akkoriban csillagászati összegnek számított.

Az éhezők viadala (2012)

A kritikusok által csak tinidisztópiának nevezett film kisebb szenzációnak bizonyult, hatalmas sikert aratott, és rengeteg többé-kevésbé szintén sikeres koppintást szült, de ő maga is koppintás volt. Az eredeti egy kultikus darab, aminek ugyan teljesen más a hangvétele és a korhatár besorolása, de a kiindulópont teljesen ugyanaz. A 2000-ben készült japán Battle Royale-ról van szó, ahol egy disztópikus jövőbeli társadalomban a gyerekeknek meg kell küzdeniük egymással, életre-halálra, uralkodóik szórakoztatására. A furcsaság a dologban az, hogy míg az eredeti valósággal tobzódik az erőszakban és a kegyetlenségben, az Éhezők viadala készítői ügyesen megoldották, hogy az erőszak csak egy majdnem elvont fenyegetés legyen – különben nem kapták volna meg a szükséges korhatár besorolást -, ráadásul jókora költségvetéssel, igazi sztárokkal dolgozhattak.

Verdák (2006)

A Pixar egészestés rajzfilmjei a minőségükről és eredetiségükről híresek – ezért is meglepő a Verdák, mint kivétel. Merthogy a történetet egy 1991-es élőszereplős vígjátéktól nyúlták le, a Michael J. Fox főszereplésével készült Doc Hollywoodtól. Ahol egy menő nagyvárosi pasas egy kisvárosban köt ki, ahol először lenéz mindenkit, de végül megkedveli a környezetet, sőt, barátokra lel, és hasznossá teszi magát, szerelmes lesz és úgy dönt, letelepedik itt. A Doc Hollywood készítői ugyan jelezték, hogy a Verdák sztorija kísértetiesen hasonlít az övékre, de elálltak a pertől – talán azért, mert tudták, hogy semmi esélyük sem lenne a Disney ügyvédei ellen, vagy a háttérben sikerült megegyezniük.

Disturbia (2007)

Az azóta kissé meghibbant és Hollywoodban kegyvesztetté vált, de 2007-ben még hatalmas tehetségnek tartott Shia LeBeouf főszereplésével készült Disturbia egy fiatal srácról szól, aki szobafogságra van ítélve, és idejét azzal múlatja, hogy a szomszédjai után leskelődik, és azt gyanítja, hogy az egyikük megölte a feleségét – és kiderül, hogy igaza van. Az Alfred Hitchcock rendezte 1954-es Hátsó ablak felnőtt főhőse törött lába miatt szobafogságra van ítélve, és idejét azzal múlatja, hogy a szomszédjai után leskelődik, és azt gyanítja, hogy az egyikük megölte a feleségét – és kiderül, hogy igaza van. Nem meglepő, hogy az 1942-ben íródott novella jogörökösei, amelyből Hitchcock elkészítette filmjét, beperelték a Disturbia készítőit – ám mindenki meglepetésére a bíróság úgy döntött, nincs szó intellektuális tulajdon eltulajdonításáról, mert az új film tinikről szó.

A sziget (2005)

Michael Bay 2005-ös sci-fi akcióthrillere már a bemutató előtt megkapta azt a fajta médianyilvánosságot, amire egy rendező sem vágyik: kiderült, hogy egy 1979-es mű készítői plágiumért beperelték Bayt és társait. És nem ok nélkül! A Parts: The Clonus Horror története szinte mindenben megegyezett A szigetével: mindkettőben egy titkos tenyésztelepen járunk, ahol klónokat nevelnek fel, hogy szükség esetén az eredeti példányok donorjai lehessenek, ami persze az ő halálukkal jár, de nem kár értük, hisz csak másolatok. Csakhogy egy klónfiú és egy klónlány rájön a dogra, megszöknek, majd Dél-Kaliforniában kötnek ki, hogy véget vessenek a programnak és felfedjék az igazságot – igen, még a földrajzi helyszínek is ugyanazok. És még egy közös nevezője volt a két filmnek: mindkettő pocsék volt, de a Clonus készítői védekezhettek azzal, hogy fillérekből dolgoztak, Bay nem. A felek végül peren kívül állapodtak meg, és egy jelentős összeg cserélt gazdát.

Dredd (2012)

Az új Dredd film nem a klasszikus és sokak által szeretett Sylvester Stallone film remake-je lett, hanem egyfajta reboot, egy egészen új sztori, amiben csak a külsőségek és a kor ugyanaz, a történet teljesen egyedi. Vagyis egy túrót, a történet egy fikarcnyit sem eredeti, hanem az egy évvel korában készült indonéz akciófilm, A rajtaütés koppintása. És nem egy tök ismeretlen indonéz darabról van szó, hanem a régóta ott élő angol rendező, Gareth Evans munkájáról, ami egyik napról a másikra kultikus darabbá vált. Hősei egy elit rendőrosztag, akik egy drogbárót akarnak letartóztatni egy hatalmas toronyházban, ám csapdába esnek és emeletről emeltre jutva kell megküzdeniük a túlélésért – akárcsak az új Dredd bírót alakító Karl Urbannak. A dologból nem lett per, sőt, a Dredd készítői váltig állítják, hogy ők egy olyan forgatókönyvből dolgoztak, ami már A rajtaütés bemutatása előtt íródott, de ilyen véletlenek nincsenek.