Egészen elképesztő, mennyire hasonlítanak egyes fiatal sztárok a szüleikre – s hogy a dolog még kísértetiesebb legyen, képgalériánkban olyan fotókat raktunk egymás mellé, amelyeken a szülők és a gyerekek ugyanannyi idős korukban láthatóak.
Lenny Kravitz és Zoë Kravitz 32 évesen
A hasonlóság az esetükben persze csak bizonyos korlátok között működik, hiszen nem anya-lánya vagy apa-fia párosról, hanem ellenkező nemű rokonokról van szó, de a híres énekes le sem tagadhatná Lisa Bonet-val közös lányát, Zoë Kravitz fiatal színésznőt.

Angelina Jolie és Shiloh Jolie-Pitt 15–16 évesen
Az azóta egymástól eléggé elhidegült sztárpár, Angelina Jolie és Brad Pitt közös gyermeke esetében ugyan elég erősek voltak az apa génjei is, főleg ami Shiloh Jolie-Pitt szőke haját és kék szemét illeti, de azért ha eltekintünk a kamasz Jolie-ról készült fotó indokolatlan erotikus kisugárzásától, elég egyértelmű a hasonlóság anya és lánya között is.

Will Smith és Jaden Smith 24 évesen
A fiatalabb Smith jellegzetes rugófrizurája ugyan kicsit eltereli a figyelmet a hasonlóságról, de azért így is feltűnő, hogy Jaden pofozkodó apukája nem kevésbé jellegzetes elálló füleit és előkelő állkapcsát örökölte. (Az anya pedig nem más, mint Jada Pinkett Smith.)

Tom Hanks és Colin Hanks 45 évesen
A fejformájuk ugyan határozottan más, de a barátságos tekintet, a nem kevésbé bizalomgerjesztő grimasz és a száj körüli részek nagyon is megegyeznek Tom és Colin Hanksen. (Colin édesanyja egyébként nem Tom Hanks élete szerelme, Rita Wilson, hanem első felesége, a 2002-ben elhunyt Samantha Lewes volt.)

Damon Wayans és Damon Wayans Jr. 36 évesen
Damon Wayans és fia esetében olyan nagy a hasonlóság, mintha csak ugyanazt az arcot rakták volna rá először egy szélesebb és kerekebb, majd egy vékonyabb, szögletesebb fejre. A kiterjedt Wayans családról és az összes híres tagjáról egyébként korábban ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Meryl Streep és Mamie Gummer 37 évesen
Meryl Streep és lánya esetében ugyanazt figyelhetjük meg, mint a Wayansoknál, csak itt egy-egy teljesen eltérő női fejformán láthatjuk ugyanazt az arcot feltűnni. Nagyon érdekes, hogy míg a két Wayans a megszólalásig hasonlít egymásra, addig hiába a vonások hasonlósága, Mamie Gummer megjelenése teljesen más karaktert kap amiatt, hogy a szögletes orr, a vékony száj és a hegyes áll nem egy hasonlóan szögletes fejen, hanem egy kifejezetten kerek formán tűnik fel.

Uma Thurman és Maya Hawke 24 évesen
A legelképesztőbb hasonlóság a listán szereplő összes sztárpár közül Uma Thurman és a színésznő Ethan Hawke-kal közös lánya, a Stranger Things szereplője, Maya Hawke között áll fenn. Habár a Kill Bill sztárjának finomabbak a vonásai, íveltebb a szemöldöke és emiatt ábrándosabb a tekintete, tényleg úgy néznek ki, mint két tojás. Az apró különbségek pedig Uma Thurmant babaarcúvá teszik, lányának viszont keményebb, coolabb külsőt kölcsönöznek.

Carrie Fisher és Billie Lourd 29 évesen
A néhai Carrie Fisherre is feltűnően hasonlít Bryan Lourd tehetségkutató ügynöktől született, szintén színész lánya, csak az anyának határozottabbak a vonásai, míg Billie Lourdnak sokkal gömbölyűbb az arca. Érdekesség, hogy a közös gyermek születése után két évvel a férj véget vetett a kapcsolatnak, mivel rájött, hogy meleg. Azóta egy másik férfival él házasságban.

Peggy Lipton és Rashida Jones 42 évesen
Sajnos Peggy Lipton, a Twin Peaks Normája sincs már az élők sorában, Quincy Jones zenei producer-zeneszerzővel közös lánya, Rashida Jones viszont szintén színészi pályára lépett (olyan filmekben és sorozatokban láthattuk, mint a Spancserek vagy a Városfejlesztési osztály). Mivel Peggy Lipton külsejét nagyban meghatározta szőke haja, Rashida Jonesnak pedig egészen különleges színű zöld szeme van, elsőre nehéz kiszúrni a hasonlóságot, pedig ha jobban megnézzük, a két nőnek majdnem teljesen megegyeznek a vonásai; főleg, mivel Rashida Jones esetében az a különleges helyzet állt elő, hogy szinte egyáltalán nem látszanak rajta az édesapjától örökölt afroamerikai gének.

Blythe Danner és Gwyneth Paltrow 50 évesen
Blythe Dannernek és Bruce Paltrow rendező-producertől született lányának, Gwyneth Paltrow-nak is egészen eltérő a kisugárzása, de közben mégis nagyon hasonlítanak egymásra. A haj ugyan nagyban meghatározza egy ember külsejét, és Dannernek mindig is játékosabb, szellősebb frizurája volt, míg a Szerelmes Shakespeare sztárjának már-már a védjegyévé váltak szigorú egyenes tincsei, a két nő fején szinte minden más nagyon hasonlít a másikéra a szemektől kezdve az orron át a szájig és az arccsontig.

(via Bright Side)