Mintha már láttunk volna teljesen hasonló mókás, de kétbalkezes űrlényeket Földünkön randalírozni, de csökkenti el a viszonylag szerény költségvetésű, de vicces német animációs film élvezeti értékét.
Mit is tehet az egyszeri rajzfilmes a mai világban, ha egész estés animációs filmet szeretne készíteni? Vagy előrukkol valami egészen artisztikus produkcióval, ahogy a gyakran a saját útjukat járó franciák szokták, amit aztán imádni fognak a fesztiválok és a kritikusok, de gyerek nem sok látja majd, hisz jó eséllyel nem is nekik szánták. Vagy csinál valami olyasmit, mint amit a Disney-nél, és azon belül is a szakma vitathatatlan csúcspontját képviselő Pixarnál szoktak csinálni. Csakhogy nagyon sok pénz és nagyon sok jól fizetett, profi szakember és persze a megfelelő marketinggépezet nélkül ebből csak egy kedves, szerény produkció sikerülhet, ami jó esettben még hasonlít is egy másik, híresebb darabra.
Az elsősorban német, de luxemburgi és dán koprodukcióban készült Luis és a Zűrlények például rengeteg dologban egy 2015-ös, remekül sikerült rajzfilmre, Végre otthon!-ra emlékeztet - és egy kicsit a Szörny Rt. karaktereire - , ahol egy kétbalkezes űrlény érkezik a bolygónkra, ahol összebarátkozik egy kisgyerekkel, és együtt menekülnek mindenféle baj elől. Ott az embergyerek lány volt, itt fiú, a címbeli Luis, és nem egy, hanem három űrlény érkezik hozzánk, akik nagyon emlékeztetnek a másik film főhősére, Oh-ra. Ugyanolyan színes, tengeri uborka formájú, alak és színváltó kis figurák, akikkel csak baj van – és akárcsak Oh, ők is hajlamosak a „teljes megsemmisítéssel” fenyegetőzni, noha erre mind fizikailag, mind érzelmileg képtelenek lennének.
De miről is van szó a még 1989-ban Egyensúly című munkájukkal a legjobb animációs rövidfilm kategóriában Oscart nyert testvérpár, Christoph Lauenstein és Wolfgang Lauenstein produkciójában! A 12 éves, félárva Luis apukája megszállottan kémleli az éjszakai eget és földönkívüliek után kutat, de kissrác álmában sem gondolta volna, hogy esetleg egyszer azok szó szerint bepottyannak a kertjükbe. (Mog, Nag és Wabo igazi intergalaktikus balfék, akiknek sikerült űrsiklójukat összetörniük, és a megjavításához egy teleshopos műsorban látott elektronikus masszázságyra lenne szükségük. A gyakran magányos kisfiú hamar összebarátkozik a három fura jövevénnyel, és rejtegetni kezdi őket apja elől, aki egy gyerekkori találkozás miatt veszélyesnek gondolja a földönkívüli lényeket. Amikor azonban az elfoglalt apuka miatt az iskolaigazgató bentlakásos iskolába akarja kényszeríteni, Luis komolyan fontolóra veszi, hogy nemcsak segít hazajutni a mókás triónak, de maga is elhagyja a bolygót.
És, ha van is a filmnek némi utánérzet jellege, azt kárpótolja kedvességével és humorával, illetve azzal, hogy valóban komoly témákat boncolgat, és nem arra gondolunk, miként tud kutya alakúvá változni egy vízzel töltött zacskóra emlékeztető lény. Arról van szó, milyen egyedül tud lenni egy kisgyerek, mik járnak ilyenkor a fejében és mit jelenthet neki a barátság. Vagy valami ilyesmi, de az is fontos, hogyan lehet kutya alakot felvenni!
