Horrorfilmnek is elmenne az Andy Serkis-féle Dzsungel könyve

A Warner éneklős Disney-rajzfilm helyett komor Batman-filmet csinált gyerekkorunk kedvenc meséjéből.

2016-ban majdnem 1 milliárd dollárt kaszált a Disney azzal, hogy CGI állatokkal újraforgatta az 1967-ben bemutatott, kultikus rajzfilmjét. Idén viszont a Warner stúdió akar kasszát robbantani Kipling 1894-es történetének megfilmesítésével, ami ezúttal Maugli címmel vetítenek majd a mozik. Íme az előzetes, ami tipikus Warner-trailer: olyan nyomasztó és sötét, hogy akár Batman-filmnek is elmehetne!

A film érdekessége, hogy ez lesz Andy Serkis első igazán komoly rendezése (előtte second unit director volt a Hobbit-trilógiában, aztán tavaly leforgatott Breathe címmel egy drámát). Ő ugye az az 54 éves brit színész, akinek a jellegzetes arcát csak a gigaköltségvetésű blockbusterek werkfilmjeiben láthatjuk, mivel többnyire mocap technológiával szokta felvenni a legkülönfélébb emberszerű teremtmények mozdulatait és hangját. Serkis volt többek között Gollam, King Kong, a Majmok bolygója-trilógia Cézárja és az új Star Wars-trilógia Snoke fővezére is.

Épp ezért kicsit furcsa nekem, mennyire nem életszerűek ebben a Maugli-filmben az állatok: ordít róluk, hogy CGI, és semmilyen kapcsolat nincs köztük, meg a zöld háttér előtt ugráló Maugli között. De hogy tényleg nekem van-e igazam, vagy ez a film látványosabb lesz, mint az összes eddigiDzsungel könyve-adaptáció együttvéve, az majd csak az őszi premier után derül ki. (via Consequenceofsound.net)