Egy, a kislányát egyedül nevelő anya készül az emberiség talán legnagyobb űrutazására, egyenesen a Marsra, ám ehhez egy évre el kell szakadnia a gyermekétől. Mindezt a gyönyörű Eva Green játékával.
Nyilvánvalóan nem ez volt a cél, de az SZFE melletti tiltakozással csinált némi ingyenreklámot új filmjének, de amúgy is van magyar vonatkozása a csodaszép francia színésznőnek, akiről néha elfelejtjük, hogy francia, hiszen ő volt Fliegauf Benedek Womb - Méh (2010) című munkájának női főszereplője. Elfelejtjük, hogy francia, mert nem franciás a neve, kifogástalan angolsággal beszél, és mert hosszú évek óta Hollywoodban dolgozik, de most újra francia filmben szerepel, franciául beszél – és mellé még angolul, németül, sőt, oroszul is. Merthogy az Ígérem, hogy visszatérekben egy űrhajósnőt alakít, aki az európai űrprogram egyetlen női tagja.
Sarah rátermett, eltökélt, tökéletesen teljesít mindent feladatot, és egy egészen különleges küldetés előtt áll, egy amerikai (Matt Dillon) és egy orosz társával a Mars felé indulnak, egy oda-vissza egy éves útra. Csakhogy az elvált nőnek van egy nyolcéves lánya (Zélie Boulant), és bűntudata van, hogy nem tölt több időt a gyerekével a hosszú felkészülési idő alatt sem. A lányra a küldetés alatt az apja (Lars Eidinger) fog vigyázni, akivel különben jóban vannak, ezzel nincs is gond, de egy anyának gyötrelmes választás egy évre elhagyni a gyermekét, ráadásul úgy, hogy egy teljesen ismeretlen útra készül. Mindösszesen ennyi a film története, nincsenek csavarok, nagy dráma, visszaugrás az időben, semmi, ami eltérítené a rendezőnőt attól, amit el akar mondani. Ami szintén nem túl bonyolult, csak annyi, hogy iszonyú nehéz egyszerre egy sikeres karrierrel és egy kisgyerekkel foglalkozni.
A rendezőnő és egyben forgatókönyvíró Alice Winocour, aki az Oscar-díjra jelölt Mustang című film társforgatókönyvírója volt, és aki nyilván hihetetlenül sok időt töltött azzal, hogy felkészüljön erre a filmre. Merthogy végigkísérjük Sarah-t a felkészülési folyamaton át, a kölni bázistól a Moszkva közelében lévő Csillagvároson át egészen az indítóállásig a kazahsztáni legendás Bajkonurig. És végigkísérjük a hősnőt a lelki tipródás és gyötrelem minden fázisán át, ami persze nem csak az anyaságról szól, hanem arról, nőként és egyfajta kívülállóként hogyan állja meg a helyét, hogyan készül lelkileg és testileg az embert próbáló feladatra. Ebből persze lehetne óriási dráma is, nagy kiborulásokkal, tányérhajigálással, de nincsen, és ez szerintem így jó. Winocour a nehezebb, de szelídebb utat választotta, egy csendes, de elszánt, ugyanakkor nagyon keserűen megélt folyamatot mutat be hősnőjével.
A film leírásában szerepel, hogy mindez jutalomjáték Eva Green számára, de ez csak részben igaz, pont azért, mert a film nem csúcspontokra van kihegyezve – ha mégis van csúcspont a vége felé, az kissé oda nem illőnek érződik. Akárcsak maga a film, Eva Green is rendkívül visszafogott, sallangmentes, a játéka szerény, mentes minden színészi hivalkodástól, és persze ez is egy mérce. Mert van olyan színész(nő), akinek lételeme a dráma, neki erre ezúttal nincsen szüksége, enélkül is nagyszerű, és ez egyben üdítő kivétel. Az Ígérem, hogy visszatérek egyszerre mutat be egy nagyszabású utat, szó szerint a Mars felé, és egy rendkívül intim utat, ami egy anyát messzire vezeti el attól, akit a legjobban szeret a világon. És ebben nincs semmi bonyolult, ravasz szerkezet, eredeti elbeszélés mód, csak az, amit látunk, és az, amit a most is gyönyörű Eva Green tekintete elárul nekünk.
Értékelés: 8/10
