III. Károly király és Eva Longoria is lerótták tiszteletüket a 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa előtt.
Ahogy mi is megírtuk, húsvét hétfő reggelén elhunyt a 88 éves Ferenc pápa, a katolikus egyház feje. A szomorú hírre már szerte a világból olvasni reakciókat, számos híres filmes is lerótta a tiszteletét a pápa előtt.
Whoopi Goldberg az Instagramon korábbi találkozójáról osztott meg képet a pápával, és azt írta: “Hosszú ideje ő volt a legközelebb ahhoz, hogy pontosan emlékezni tudjon arra, hogy Krisztus szeretete a hívőket és a nem hívőket is körülöleli”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Antonio Banderas – aki korábban szintén találkozott a pápával – azt írta: Ferenc pápa “a katolikus egyház fejeként kedvességet, szeretetet és kegyelmet mutatott azok felé, akiknek a legnagyobb szükségünk van rá.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Eva Longoria pedig az alábbi Instagram-történetben emlékezett meg Ferenc pápáról:
III. Károly király nyilatkozatában azt írta: “Őszentségére örökké emlékezni fogunk együttérzése, az egyház egységének hangsúlyozása, és az elkötelezettsége miatt az olyan ügyek felé, amelyek közösek mindenféle hitű emberek számára, valamint az olyan emberek felé, akik jószándékból segítenek másokon.”
A Bridgerton színésznője, Adjoa Andoh azt írta az Instagramon: “Képes volt a saját tradíciói határán belül hitelesen együttérzőnek lennie, és az elnyomottak mellé állnia. Óriási veszteség.”
View this post on Instagram