Így búcsúztak a legnagyobb filmesek Milos Formantól

A szép szavak mellett csodás régi fotók is előkerültek a pénteken elhunyt rendezőlegendáról és alkotásairól.

A 86 évesen távozott, kétszeres Oscar-díjas alkotó azon kevesek egyike volt, akiknek kelet-európai bevándorlóként sikerült megvetniük a lábukat Hollywoodban, ahol tartós közönség- és kritikai sikert ért el műveivel. Cseh művei (Fekete Péter, Egy szöszi szerelme, Tűz van, babám!) után Forman első nagyobb amerikai sikere 1975-ban a Száll a kakukk fészkére volt, ami öt Oscart nyert, köztük a legjobb rendezőnek járót.

Edgar Wright brit rendező (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Nyomd, bébi, nyomd!) éppen egy, a Száll a kakukkból származó fotóval emlékezett az egyik példaképének számító direktorra.

„Elképesztő életműve volt, amivel egyre a lázadó szív és az emberi lélek rezdüléseit jelenítette meg.

A Száll a kakukkot annyiszor láttam, hogy már együtt mondom a filmmel az összes párbeszédet” – írta ki a filmes Twitter-oldalára.

Forman következő fontos alkotása az 1979-es Hair volt. A híres Broadway-musical filmverziója nagy hatással volt többek közt a nemrég hazánkban forgató spanyol sztárra, Antonio Banderasra is: azután döntötte el, hogy színész lesz, miután megnézte a művet. „Milos Forman itthagyott minket.

A filmművészet géniusza, az emberi minőség ábrázolásának mestere – nyugodjék békében”

– búcsúzott Banderas.

A rendező a Wolfgang Amadeus Mozartról szóló 1984-es életrajzi filmmel, az Amadeusszal nyerte pályafutása második Oscarját (az alkotás maga nyolc trófeát szedett össze). Josh Gad komikus (A meztelen dobos, Szerelem és más drogok, Bérhaverok, Pixel) ebből a filmből választott illusztrációt Formantól való búcsújához. „Épp most tudtam meg a szomorú hírt Milos Formanról, akinek a filmjei minden idők legkedvesebbjei a számomra.

Egy pálya, aminek része a Száll a kakukk fészkére és az Amadeus, megérdemli, hogy ott legyen a legnagyobbak között.

Egy ikontól búcsúzunk. Bravó!” – írta a színész.

Formantól a közösségi médiában búcsúzott még Jennifer Tilly színésznő, akinek húga, Meg Tilly szerepelt a Valmont című Veszedelmes viszonyok-adaptációban (ennek köszönhetően megnézhetünk egy csodás fotót, amin a rendező Tillyvel és a másik főszereplővel, Colin Firthszel pihenget a forgatás szünetében), Jim Carrey, aki egy olyan közös képet posztolt, ami vélhetően az Ember a Holdon premierjén készülhetett róluk (az Andy Kaufman komikusról szóló életrajzi filmnek Carrey volt a címszereplője) és Courtney Love is, aki két filmet is forgatott vele (Ember a Holdon, Larry Flynt, a provokátor), és aki saját bevallása szerint nagyon sokat köszönhet neki, amiért kockázatot vállalt az érdekében.

Aki még több Milos Formant búcsúztató bejegyzésre kíváncsi, kattintson erre a listára: itt az összes olyan tweet megtalálható, amelyben megjelölték a néhai legendát.

Milos, you were my first role model for what a real man was. Against all odds, and a horrified studio, you plucked me from an audition and used your own money to get me bonded and insured, based on my word that I would not do drugs (I did not) Doing a good film is fun but Milos made it a joy. I was so free, so blessed, and so supported. I discovered what being treated like a princess was for the first time. He was always gentle and always brought out my best. I was surrounded by love on both of my films with him, and other than Kurt and Frances, they remain the highest points in my life. Playing for 100k people is awesome but it's nothing compared to being directed by this tender man, who had also seen such hardship growing up - his mother died in Auschwitz and his father rumored to have been killed by the KGB. He was once jailed for going to an Ella Fitzgerald concert along with his best friend, the young playwright (and future Czech President) Václav Havel. He was a genuine auteur and not a baby when it came to casting - zero compromise. I recall on the set of Man on the Moon I was sent into his trailer as he dined over his steak (medium rare), his wine (always Pétrus), and cigar (illegal Cuban) to argue casting Chicago. He wanted me and Bebe Neuwirth and he wasn't budging. I was fighting for a huge popstar and he looked at me with his twinkling, crinkling, tender eyes with a flash of irony - and maybe pissiness - and said, “You tell ME about CASTING, Miss Courtney Love?” I shut my trap then and there. Milos accepted me and my demons. He introduced me to my extended family - Edward, Woody, Danny and the wonderful Jim Carrey. We have lost a cinema giant, my heart goes out to his beautiful and loving wife Martina, their children Jim and Andy, and the rest of his family. To all of us who he put on the map and to all of us who watch Amadeus or Cuckoo’s Nest over and over and over - the joy that man gave was unparalleled only by the joyous way he chose to the joyous way he chose to live his life. Milos, I've told you a million times, but I've never loved a human being the way love and admire you. Purely, joyously and devastated, Your Courtney

Courtney Love Cobain (@courtneylove) által megosztott bejegyzés,


(via BBC, Uproxx, Twitter)