Így reagált Will Smith felesége a nevezetes pofán vágásra - VIDEÓ

Az Akadémia váltig állítja, hogy felszólították Smith-t a távozásra, mások szerint szó sem volt róla. Mindenesetre komoly következményei lehetnek az esetnek.

Miközben a hírhedt Oscar-pofozás részleteit és Will Smith esetleges felelősségre vonását tovább vizsgálják, kikerült egy videó, amelyben a színész feleségét, Jada Pinkett Smith-t más szögből mutatják a hírhedt pofon után. Ahogy Chris Rock bejelenti, hogy "Will Smith most pofozta ki belőlem a szart", látható, hogy a színésznő előbb nevet, majd miután férje elkezd felkiabálni a színpadra, a testtartása alapján mintha teljesen lefagyna.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

DJ Akademiks (@akademiks) által megosztott bejegyzés

 

A Filmakadémia közleményében azt állította, hogy hivatalosan megkérték Smitht, hogy az eset után hagyja el a helyszínt, más források szerint a színész képviselőivel beszéltek, hogy mindenki jobban járna, ha elmenne.

Egyikük aztán kiment, hogy beszéljen Smith-szel az ügyről, de nem mondott neki semmi olyasmit, ami erre utasította volna – mindezt a The Hollywood Reporternek árulta el két forrás, akik kérték, hogy nevüket ne hozzák nyilvánosságra.  Az Oscar-gála producere, Will Packer azonban nagyjából ugyanebben az időben jelentkezett, és azt mondta, hogy Smithnek maradnia kell. A bennfentesek szerint Smithnek lehetősége sem volt, hogy visszautasítsa a távozásra felszólítást, ha – a Filmakadémia nyilatkozatával ellentétben – egyáltalán mondtak volna neki ilyesmit.

A színész képviselői nem reagáltak, Pecker és az Akadémia szószólói pedig kijelentették, hogy nem kívánnak nyilatkozni az ügyben. Korábbi közleményükben azt írták, hogy "elismerik, hogy másképp is kezelhettük volna a helyzetet". Packer ma szólal meg az eset kapcsán az ABC Good Morning America című műsorában.

Szerdán, a teljes igazgatótanács ülése után az Akadémia bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indított Smith ellen. Felfüggesztés, kizárás vagy más szankciók várhatnak rá, ha a testület úgy dönt, hogy a következő, április 18-i ülésen intézkedik – áll az Akadémia közleményében.

A testületi ülésen az egyik tag a The Hollywood Reporternek elmondta, hogy továbbra sem tisztázott, ki kérte Smitht a távozásra, kérték-e egyáltalán, vagy mi volt az események sorrendje. A reakciók hatására azonban a színész Instagramon kért bocsánatot Rocktól.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Will Smith (@willsmith) által megosztott bejegyzés

 

"Az erőszak minden formája mérgező és romboló. A tegnap esti Oscar-gálán tanúsított viselkedésem elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan volt" – írta.

Scott Feinberg, a THR újságírója a vasárnapi Oscar-gála óta számos akadémiai taggal beszélt, akik szerint a szervezetnek legalább Smith tagságát fel kellene függesztenie, hivatkozva a csoport magatartási normáira, amelyeket nyolc héttel Harvey Weinstein szexuális visszaéléseinek leleplezése után vezettek be. És néhány kivétellel egyikük sem mondta, hogy Smith térjen vissza jövőre az ünnepségre, hogy a hagyománynak megfelelően az előző év legjobb színészeként adja át a legjobb színésznőnek járó díjat.

(Források: Uproxx, The Hollywood Reporter)

Címlapkép: Mike Coppola/Getty Images