Sydney Sweeneyt manapság már aligha kell bemutatni a PORT.hu olvasóinak: ő az a 26 éves amerikai színésznő, akire nemcsak a testi adottságai, de a tehetsége miatt is egyre többen figyelnek fel világszerte. Komolyabb szerepekben először a Mekkora szívás!, A szolgálólány meséje és az Éles tárgyak című sorozatokban tűnt fel, de aztán végül 2019-ben, az Eufória első évadával robbant be igazán a köztudatba. Azóta játszott a '90-es évek erotikus thrillereit megidéző A kukkolókban, és az Eufória 2. évadában sem szemérmeskedett, sőt, a sorozatbéli karaktere, Cassie, abban is igen sokat meztelenkedik (a medvebőr szőnyegen pőrén heverésző jelenetével be is került egy korábbi válogatásunkba).

A 10 legemlékezetesebb meztelenkedés 2022-ből

Anya Taylor-Joy, Ana de Armas és Sydney Sweeney sem volt szemérmes.

Tovább

Nagy valószínűséggel az Imádlak utálni író-rendezője, Will Gluck is emlékezhetett ezekre a jelenetekre, mert a színésznő ezúttal is igen sok jelenetben mutatkozik mélyen dekoltált estélyi ruhában és bikiniben. Az ürügy, hogy folyton lenge öltözetben lehessen őt mutogatni, elvileg az, hogy a filmbéli karaktere, a jogi tanulmányait rettenetesen unó, de újabb életcélt még nem találó, frissen egyedülállóvá vált Bea meghívást kap a nővére esküvőjére – amit történetesen Ausztráliában tartanak meg.

Itt aztán megismerkedhetünk a főhősnő rokonságával, akik között akad karót nyelt őskonzervatív és széllelbélelt hippi egyaránt, ráadásul betoppan Bea expasija, sőt, az a Ben nevű srác is (Glen Powell), akivel még a történet legelején bonyolódott egyéjszakás kalandba, de aztán soha többé nem látták egymást. Most viszont jó pár napon, jó pár igazi és próbavacsorán, jó pár fergetegpartyn keresztül el kell viselniük egymás közelségét, miközben az álomszerűen gyönyörű tengerparti kulipintyóban minden ajtó mögött és ablak alatt ott hallgatózik egy-két kíváncsi rokon, barát vagy a vendégsereg más bekavarni mindig kész tagja. Bea és Ben épp ezért úgy tesznek mintha egy pár lennének, azt remélve, hogy így a népes pereputty majd békén hagyja őket.

Természetesen ahogy az a romkomokban szokás, nem is tévedhettek volna ennél nagyobbat – és naná, hogy a sztori végére valóban összemelegednek a nagy színjátékban.

Igen, közhely közhely hátán, de Will Gluck mégiscsak olyan filmeket írt és rendezett korábban, mint a Könnyű nőcske és a Barátság extrákkal, az ember azt hinné, kisujjában van minden arról, hogyan kell jó romantikus vígjátékot forgatni. Sajnos ennél a filmnél Gluckot elhagyta a szerencséje, mert nem sikerült jó arányban összevegyítenie azokat a hozzávalókat, amikből korábban sikerfilmeket tudott csinálni. Eleve már ez az egész ausztráliai esküvő téma recseg-ropog, mintha csak annyi lett volna felírva a producerekkel közös meeting után a rendező papírjára, hogy 

elvisszük Sydney-t Sydney-be, aztán majd menet közben kitaláljuk a többit!

Az Imádlak utálni ugyanis simán lehetett volna az új Bazi nagy ausztrál lagzi, csakhogy érthetetlen módon Ausztrália alig kap szerepet a történetben. Néha ugyan átrohan a vásznon egy kigyúrt, pucér szörfös, és párszor látjuk a Sydney-i Operaház összetéveszthetetlen kupoláit, de ezek mind súlytalan dolgok. Ennyi erővel a film akár Budapesten, Londonban vagy Kuala Lumpurban is játszódhatott volna, hiszen ott is vannak ikonikus épületek, ami előtt lehet romantikus zenére csókolózni.

Az Imádlak utálni a kihagyott ziccerek filmje. Szinte alig akad benne olyan jelenet, ahol a néző ne érezné úgy, hogy itt bizony még elfért volna egy-két poén. Az amerikai rokonság csak egyszer csodálkozik rá arra, hogy Ausztráliában nem olyan a konnektor, mint otthon – miközben a csapban a másik irányban örvénylő víz vagy a jobbkormányos autó a világ legtermészetesebb dolgai a számukra. És ha már természet: egy Ausztráliában játszódó filmtől joggal várná el az ember, hogy a gyanútlan főszereplő, amint kilép a házból, rögtön mérges kígyókba, gyilkos darazsakba és egyéb veszélyes vadállatokba botlik (lásd: Krokodil Dundee), itt viszont egy szem tarantulán kívül senki sem képviselteti magát a híresen vad ausztrál vadvilágból (van persze egy kötelezően cuki koalamackó, de ő a légynek sem árt).

Szó se róla, Sweeney és Powell a drámai jelenetekben is vannak olyan jók, mint a komikus helyzetekben. Ahol kell, ledobják a textilt, de ahol a forgatókönyv megköveteli, ott meggyőzően pityeregnek és dühöngenek. Itt leginkább maga a film az, ami valahogy úton-útfélen kiszalad a lábuk alól,

mintha az alkotók maguk sem tudták volna eldönteni, hogy most akkor altesti poénokkal teli prosztóvígjátékot forgassanak, vagy könnyfakasztó romantikus drámát.

És még csak azt sem írhatom le a filmről, hogy imádtam utálni...

Ítélet: 5/10

Kiknek ajánljuk? Csak azoknak, akiknek az jelenti a romantikus komédiát, ha szép emberek mulatságosnak szánt helyzetekbe keverednek, folyton összevesznek és kibékülnek, aztán a végén jön az ásó-kapa-nagyharang.